Az olvasótábor főszervezője az idén is Lélekpendítők Társasága volt Gyetvainé Szorcsik Angéla elnök személyében, aki erőt és energiát nem kímélve mindent megtett annak érdekében, hogy az „ötágú síp” minden hangja ékesen és fényesen szólhasson, hogy a határon túli magyarok is otthon érezhessék magukat őshazájukban, a hangulat, a szervezett programok nemcsak szép emlékekkel, de számos hasznos információval gazdagítsák az ott-tartózkodó fiatalokat. A tábor fő támogatói között meg kell említenünk az Anyanyelvi Konferenciát, illetve annak elnökét, dr. Pomogáts Béla irodalomtörténészt, több, korábban táborozóként, ma már elismert közéleti személyiségként jelenlévő magyart, akik úgy szakmai tudásukkal, mint anyagi javakkal egyaránt hozzájárultak, hogy a megcsonkított magyar nemzet fiai és leányai egy nemzethez tartozónak érezhessék magukat akár erre a tíz napra is. A kárpátaljai magyarság képviseletében az idén is a Beregszászi Magyar Fáklya ifjúsági társadalmi szervezet tagjainak jutott a megtiszteltetés, hogy jelen lehettek az olvasótáborban, ami a szlovákiai Abroncsospusztán, festői környezetben, a La Perla üdülőközpontban kapott helyet. A Vajdaságból, Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról érkezett fiatalok Salgótarjánban, a Galcsik fogadóban töltötték el első kellemes estéjüket, akinek kedve támadt délután, megtekinthette a Nógrádi Történeti Múzeumot, sétálgathatott a belvárosban. Másnap kulturális programmal telt az idő. A 14 – 18 éves fiatalok, akik között aznap már a salgótarjáni Madách-gimnázium diákjai, illetve a Szécsényből érkezett gyerekek is jelen voltak, sok nevetéssel, szép élményekkel gazdagon érkeztek az abroncsospusztai szálláshelyre. Mivel a 2010-es olvasótábort Mikszáth Kálmán, a nagy mesélő emlékének szentelték, minden nap egy Mikszáth-idézettel indult. A nógrádi kultúrtörténeti barangolás Tarnóczi László újságíró, a Lélekpendítők Társaságának elnökségi tagja irányításával zajlott, aki igen szerteágazóan ismertette a környék legnevezetesebb emlékhelyeinek történetét. Felemelő érzés volt megtekinteni Szécsényben a ferencesek kolostorát, szintén feledhetetlen volt a hollókői vár és a nemzeti kincsként számon tartott Ó-falu megtekintése. Délben érkeztünk Herecsénybe, ahol a Palócok Vigyázó Nagykeresztje mellől gyönyörködtünk a tájban. Csesztvén is jártunk, ahol sok más egyéb mellett bejártuk a Madách-emlékmúzeumot, Balassagyarmaton a régi megyeháza épületét, a szerb templomot, a Palóc Múzeumot. A délutáni órákban érkeztünk meg a Mikszáth kúriához, ahol nemzetünk egyik legnagyobb írójának dolgozószobájában, kertjében lehettünk szemtanúi, miként születtek irodalmunk remekművei. Este érkeztünk a táborhelyre, ahol igazi luxuskörülmények között töltöttük el a táborozás hátralévő napjait. Az esti tábornyitóra már mindenki úgy érezte, mintha száz éve ismerné a másikat, magyar a magyarral, akár testvér a testvérrel örült együtt a történelmi Magyarország egyik elszakított területén. Igazi élmény volt az újbásti ( Nógrád megye szlovákiai része) tájház, amelyben Ladóczky Vilmos „házigazda” igazi kincsestárat rendezett be a népi használati eszközök arzenáljából. Mint ahogy a táborozók írták róla, „Vili egy csuda figura! Az élettörténete, az akaratereje, a kitartása, az emberismerete és az értékrendje teszi őt különlegessé. A vagány lázadó és az érzékeny kisfiú elhagyatottsága keveredik benne, ugyanakkor a szilárd öntudat és a hazaszeretet büszke érzése is kisejlik mély, barna szemeiből. Tiszta jellem és erős egyéniség, aki tudja, mit akar, és mit miért tesz. Isten tartsa meg őt még nagyon sokáig köztünk tehetségével, munkáival és magyar szívével, amit semmilyen kegyetlenség és megaláztatás nem tudott megtörni.” A táborozás harmadik napján, a délutáni órákban Gömörbe „barangoltunk”. Utunk során ellátogattunk Rimaszombatra, ahol B. Kovács István, a Gömörország főszerkesztője sétált velünk és mesélt az egykor magyar város utcáin. Láthattuk a városközpontot, a városháza épületét, Blaha Lujza, a város szülötte szobrát, Tompa Mihály és Petőfi Sándor szobrát a város parkjában. A tábori élet mindennapjai következtek ezután. Reggeli után napindító nagycsoportos foglalkozás, majd egyéniségfejlesztő kiscsoportos órák, ebéd, szabadprogram az úszómedencében, a teniszpályán a szaunában vagy a jakuzziban. A negyedik napon a tábor vendégeként üdvözölhettük dr. Pomogáts Béla irodalomtörténészet, az Anyanyelvi Konferencia elnökét, akit – mint mindenkit – vendégváró műsorral köszöntöttünk. Az előadást megelőzően Veres Zoltán, a Beregszászi Magyar Fáklya irodalmi és képzőművészeti stúdió alelnöke (Kárpátalja) elszavalta Kovács Vilmos Verecke című versét, majd Brezovszky Andrea (Felvidék) a Széki köszöntővel üdvözölte az illusztris vendéget. Szintén elhangzott Füzesi Magda Útban hazafelé című költeménye Orbán Nikolett (BMG) tolmácsolásában. Az igen meghatóra sikeredett műsort követően Pomogáts Béla a honszerzés meghatározó helyszíne, Verecke jelentőségét magyarázta Kovács Vilmos és Ady Endre egy-egy versének sorain keresztül. Igen meghatóan elemezte a Himnuszt, és a himnusztörténeti párhuzamokkal láttatva még mélyebben véste a hallgatóság tudatába nemzeti imádságunk sorainak eszmei mondanivalóját. Délután „bőrözés” volt a program Ladóczky Vilmossal, aki minden erejét összpontosítva minden egyes táborlakót megajándékozott az egyéniségéhez leginkább illő karkötővel, amulettel. Másnap a kötelező napi foglalkozások után a délutáni órákban kirándultunk a somoskői várba, ami az erdőn vitt keresztül, és amit a csapat a táborozás elejétől végéig tartó jó hangulata kísért el. A hatodik nap legérdekesebb eseménye a Telek András és Nagy Gábor Attila által működtetett táncház volt, ahol a táborozók éjfélig ropták a táncot, miután elsajátították a nógrádi néptáncok alaplépéseinek garmadát. A hetedik a mesék és babonák napja volt, amikor dr. Boldizsár Ildikó, a világ első meseterapeutája látgatott el a táborba. Az ő hitvallása nem más, mint az, hogy a különböző lelki eredetű megbetegedéseket mesével kell gyógyítani. Mint mondta, nincs a világon olyan élethelyzet, amelyet már valaki ne foglalt volna mesébe. A magyar mesekincs minden probléma megoldására alkalmas, és a mesék életszerűsége, bölcsessége, a hősök megpróbáltatásai tulajdonképpen a mindennapi élet problémamegoldásai is egyben. A foglalkozás során mindenki eljutott a saját életfájához, és annak megfelelően megtudta, hol tart jelenleg az élete, láthatta a saját helyét a fa ágai közt. Szintén eljutottunk képzeletben ahhoz a táltoshoz, amely mindenki lelkében ott lakik, és csak akkor jön elő, ha védelemre van szükségünk, meg kell védenünk magunkat a külső támadásoktól. Igen megfogott minket a mese, amely arról szólt, hol építette fel Isten az első templomot. Aki nem ismeri a történetet, annak elárulom: az első templom ott épült, ahol Isten először szembesült a tiszta, önzetlen testvéri szeretettel. A 8. nap a művészetek napja volt, amikor a tábor vendégeként üdvözölhettük dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténészt – Mikszát-kutatót. A nagy tudású előadó foglalkozása valóban számos fontos ismerettel gazdagította a fiatalokat azonkívül, hogy igen érdekes, játékos és mégis nagyon tartalmas volt. Vacsora előtt Földi Péter festőművész tanított meg minket lovat rajzolni, ezen keresztül láttatni a belső, ösztönösen rajzolódó képet, amit nem a megfelelés, hanem a belső művészi hajlam fest. Aznap a palóc gasztronómiai est keretében palóc ételkülönlegességekkel készültek a szakácsok, így nemcsak a lelki, de a testi táplálékból is bőségesen kijutott mindenkinek. A kilencedik nap ismét kultúrtörténeti kirándulással telt, ez alkalommal Losoncra utaztunk, ahol a városban tett séta során megtekintettük a Kubinyi teret, a Reduta csodálatos épületét, a báltermet, ahol, ha alkalomhoz illően lettünk volna öltözve és jelen lett volna egy zenekar, bizony, szívesen eljártunk volna egy keringőt. Fejet hajtottunk Kármán József emlékoszlopa előtt, aztán a füleki vármúzeumban tekintettük meg az összegyűjtött értékeket. A fellegvárban Agócs Attila etnográfus volt segítségünkre. Ebéd előtt a füleki Magyar Házban találkoztunk Nógrád megye legjelesebb tollforgatóival, illetve a Palócföld irodalmi, közéleti és kulturális folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaival. Hallhattunk néhányat Handó Péter, Zsibói Gergely és Ardamica Zoltán verseiből, melyet megelőzően egy Füzesi Magda-vers, Wass Albert Vizek felett című költeménye és egy felvidéki hazafias dal érkezett ajándékba a tábori ötágú síp tagjaitól a vendéglátóknak. A tartalmas társalgást követően Kenyeres Mária, a Fáklya vezetője nyújtott át egy-egy Mikszáth-emlékérmet a házigazdáknak. A füleki ebéd után kézműves foglalkozás keretében tanulták a táborozók a madzagszövés, a mézeskalács-készítés, a csuhébaba-„csinálás” „technológiáját”. A táborozás utolsó előtti napja Rabec István, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársának előadásával kezdődött az anyanyelvről, a nyelvi kultúráról. A délután a táborzáró műsor előkészítésével telt, este pedig a fergeteges bemutató bebizonyította, hogy valóban rátermett, tehetséges és fogékony fiatalok érkeztek a táborba, akik ismét megerősítést nyertek abban, mi a küldetésük e világban, szembesültek azzal , hogy első számú feladatuk határon innen és túl magyarnak maradni minden körülmény közt. Este szinte éjfélig tartott a Varga Liával és Varga Norberttal teljessé lett táncház, így a táborvezető, Gyetvainé Szorcsik Angéla felemelő szavait, táborértékelő beszédét követően mindenki egy-egy emléklappal és számos értékes kiadvánnyal gazdagabban töltötte az utolsó tábori estét csapattársaival. Elkészült az idei táborozás fontosabb eseményeit megörökítő Kultúrmaraton is (szerkesztő: Kenyeres Mária), melynek borítóját Kopin Viktória (Beregszász) Mikszáth-portréja ékesíti, illetve tartalmazza Veres Zoltán (Beregszász) két versét is sok más értékes alkotás és tudósítás mellett. Azt hiszem, mindez magáért beszélt… Köszönjük a szervezőknek!
Megjegyzés küldése