A vitaindító Nagy Zoltán Mihállyal ellentétben, én nem voltam jelen azon a lapbemutatón, ahol elhangzott az általam is nagyra becsült Fodor Géza ominózus állásfoglalása. Ezért csak másodkézből kapott információkra alapozhatok. Először is, mint érintett, arra kérném szűkebb hazánk érdemes költőjét, hogy fejtse ki bővebben, milyen kifogásai vannak a kárpátaljai irodalom fiatalabb nemzedékével szemben! Egyáltalán, kiket ért e megnevezés alatt? Hiszen a célkeresztbe fogott Pap Ildikó és mondjuk Sz. Molnár Ferenc, vagy K. Roják Angéla között legalább 20 év a korkülönbség.
A kifogásolt regényhez visszatérve, Pap Ildikó nyilvánosan többször is kijelentette, hogy bár kiterjedt kutatásokat folytatott a témában, nem törekedett a történelmi hűségre. Ezt azért sem tehetné, mivel nagyon keveset tudunk az adott korról. Azt a keveset is főként idegenek leírásából, akik többnyire ellenségesen viszonyultak a magyarsághoz. A szerző két idősíkon szövi a cselekményt. Minket a honfoglalás korában játszódó események érdekelnek, hiszen Fodor Géza e téren kritizálta a művet. A szerző érezhetően szembe állítja a két kort. A múlt a pozitív, a szakrálisabb, az emberibb. A változás csak Géza fejedelem korában kezdődik. A szerző a hesiodosi példát követve Árpád és Kurszán korában véli felfedezni. A jelen pedig a kemény vaskor, amit csak az újabb felemelkedés, a magyarság újjá születése követhet. Ennek a nemzeti megújhodásnak a kulcsszereplői a táltosok. Akiket tűzzel-vassal irtottak, ennek ellenére ma is köztünk élnek. De az idealizált kor sem tökéletes, hiszen ott van Árpád és Kurszán feltételezett hatalmi viszálya. Nem tudom mire utalt Fodor Géza, amikor a szerzőt Álmos deheroizálásával vádolta meg. Pap Ildikóról tudni kell, hogy fokozottan vonzódik a spirituális dolgokhoz, ami a regényből is világosan kiderül. Ezért is állítja a középpontba a magyarok szakrális fejedelmét, Kurszánt. A logikát követve, Pap Ildikó nem írhat negatívan Álmosról, aki szintén kende (vagy kündü), azaz szakrális fejedelem volt. Ezt támasztja alá a Kárpátokban történt szakrális feláldozása is. A történelemtudomány szerint a kettős fejedelemséget a magyarság a kazároktól vette át. De azt hiszem ebben a témában is lesznek még viták.
A kifogásolt regényhez visszatérve, Pap Ildikó nyilvánosan többször is kijelentette, hogy bár kiterjedt kutatásokat folytatott a témában, nem törekedett a történelmi hűségre. Ezt azért sem tehetné, mivel nagyon keveset tudunk az adott korról. Azt a keveset is főként idegenek leírásából, akik többnyire ellenségesen viszonyultak a magyarsághoz. A szerző két idősíkon szövi a cselekményt. Minket a honfoglalás korában játszódó események érdekelnek, hiszen Fodor Géza e téren kritizálta a művet. A szerző érezhetően szembe állítja a két kort. A múlt a pozitív, a szakrálisabb, az emberibb. A változás csak Géza fejedelem korában kezdődik. A szerző a hesiodosi példát követve Árpád és Kurszán korában véli felfedezni. A jelen pedig a kemény vaskor, amit csak az újabb felemelkedés, a magyarság újjá születése követhet. Ennek a nemzeti megújhodásnak a kulcsszereplői a táltosok. Akiket tűzzel-vassal irtottak, ennek ellenére ma is köztünk élnek. De az idealizált kor sem tökéletes, hiszen ott van Árpád és Kurszán feltételezett hatalmi viszálya. Nem tudom mire utalt Fodor Géza, amikor a szerzőt Álmos deheroizálásával vádolta meg. Pap Ildikóról tudni kell, hogy fokozottan vonzódik a spirituális dolgokhoz, ami a regényből is világosan kiderül. Ezért is állítja a középpontba a magyarok szakrális fejedelmét, Kurszánt. A logikát követve, Pap Ildikó nem írhat negatívan Álmosról, aki szintén kende (vagy kündü), azaz szakrális fejedelem volt. Ezt támasztja alá a Kárpátokban történt szakrális feláldozása is. A történelemtudomány szerint a kettős fejedelemséget a magyarság a kazároktól vette át. De azt hiszem ebben a témában is lesznek még viták.
Ami a két fejedelem, Árpád gyula és Kurszán kende versengését és esetleges viszályát illeti, miért lenne ez annyira elképzelhetetlen? Ne felejtsük el, hogy Árpád is csak egy ember volt! A vérszerződés mondájából tudjuk, hogy a törzsfők a honfoglalás lebonyolítására Árpádot emelték főfejedelemmé. Rájöttek, hogy egy ekkora vállalkozást csak egy akarat vihet sikerre. Ám Kurszán léte azt igazolja, hogy a Kárpát-hazában letelepedve Árpád egyeduralma korlátozódott. Ez valószínűleg nem tetszett neki. Gondoljunk arra, hogy Kurszán meggyilkolása után, többé nem töltötte be senki a szakrális fejedelmi tisztséget. Minden hatalom Árpád kezében összpontosult. Remélem ezzel nem feketítem be nagy fejedelmünk alakját és Fodor Géza nemzetszeretetét sem sértem meg. Bizony hajlamosak vagyunk túlértékelni, isteníteni történelmünk nagyjait, elfelejtve, hogy ők is csak emberek voltak. Lásd a szentnek mondott I. István magyarok között rendezett vérfürdőit, vagy Szent László kegyetlen törvényeit! Mindeközben alig ismerjük olyan jelentős királyaink tetteit, mint II. István vagy III. Béla.
Minden szerzőnek, így Pap Ildikónak is joga van arra, hogy regényének szereplőit a saját szemszögéből látassa, még ha azok egyben történelmi személyiségek is. Korhűen ábrázolja a magyarság mindennapjait, amikor Kurszán szűkebb környezetét mutatja be. Az igaz, hogy ezt az életformát élesen szembeállítja a kereszténységgel, ami kétségtelenül nagy károkat okozott az ősmagyarság hitvilágának, életstílusának és mentalitásának egyaránt. Egy életvidám, életszerető, szabad és büszke népre ráerőszakolni a „bűnösként születünk a világra” törvényét beláthatatlan katasztrófával járt, ami máig kihat. Mivel nem voltam jelen, nem hallhattam Fodor Géza szavait, de logikai bukfencnek tartom, amikor egyszerre védelmezi az ősmagyar Álmost és a korabeli globalistákat: Gézát, Saroltot és Istvánt, akik ráerőszakolták a kereszténységet a magyarságra. Ezt nehezményezi a szerző az őshit papjai, a táltosok szemszögéből.
Tény, hogy a bajorokkal nem a vezérlőfejedelem, azaz Árpád ment el tárgyalni, hanem Kurszán kende. Ez nem a szokásos eljárás volt. Ugyanakkor ez az esemény is azt látszik bizonyítani, hogy Árpád szabadulni kívánt Kurszántól. Igaz semmi sem utal arra, hogy tudott volna a csapdáról. De az tény, hogy neki kellett volna tárgyalnia a bajorokkal, ők is a magyar seregek vezérét kívánták eltenni láb alól. Pap Ildikó ebből az indíttatásból mutatja be Árpádot, mondjuk úgy, a szokásostól eltérően.
De a regénynek nem csak történelmi szereplői vannak. Voltaképpen a táltosokról is csak általánosságokat tudunk meg, mivel név szerint keveset ismerünk közülük. Nem nehéz párhuzamot vonni Géza és a táltosok konfliktusa illetve Arany János Walesi bárdok című költeménye között. A magyar táltosoknak is megadatott a menekülés, csak el kellett volna fogadniuk az idegen vallást. De, ahogy a walesi énekmondók, ők sem tudták mondani „éljen Eduárd!”. Inkább meghaltak az igaz hitükért. Pap Ildikó ezzel azt akarta szimbolizálni, hogy a korabeli magyar értelmiség, ennek nagy részét a táltosok alkották, nem hódolt be. Mint ahogy egy részük napjainkban is ellenáll az újabb globális gyarmatosításnak. Gézának, Istvánnak és számos Árpád házi királynak a kereszténység érdekében ki kellett irtaniuk az értelmiséget, hogy a helyükbe idegeneket léptessenek. Ezekkel a tényekkel sem lehet vitatkozni. Gondolom ezt Fodor Géza sem vitatja.
Nagy Zoltán Mihály utal rá, hogy pátriánk neves költője is megkérdőjelezi a finnugor elméletet. Ez azt mutatja, hogy hajlamos megkérdőjelezni a hivatalos történelmi álláspontot. Ez viszi előre a tudományt, ahol nincs helye a tekintélyelvűségnek. Mint ahogy az irodalomban sem. A történelem állandóan fejlődik, minden újabb lelet, fellelt forrás, írástöredék új megvilágításba helyezheti az eseményeket. Gondoljunk csak arra, hogy a korábban merő kitalációnak tartott Biblia számos szereplőjéről bizonyosodott be, hogy valóban éltek.
Pap Ildikó műve tipikus „nőregény”. Ezt támasztja alá a női szereplők középpontba állítása, a nőiesség kidomborítása, vagy éppen a túlfűtött érzelmesség. De nem hiszem, hogy ez olyan nagy hiba volna. Előző regényéhez képest pozitívabb lett a történet hangvitele. Bár az anya elbukik, hiszen szeretője kicsalja tőle a család megtakarított pénzét. Ugyanakkor a szerző szándékosan nem fejezi be a két fiatal történetét, meghagyva számukra ezzel a boldogabb jövő esélyét. Az anya és a szerető kapcsolata egyfajta példabeszéd. Az anya a magyarságot testesíti meg, aki néhány boldog óráért és számtalan üres ígéretért cserébe önmaga adja át minden értékét a jóképű csábítónak, akit esetünkben Európa Uniónak neveznek.
Biztos vagyok abban, hogy Fodor Géza első felindulásból alkotott véleménye változni fog, ha jobban megismeri Pap Ildikó műveit, elsősorban az érintett regényt.
Lengyel János
Megjegyzés küldése