Az Élet nem más, mint egy csodálatos játék.
Sokszor és sok féle képen
próbálták ezt megmagyarázni, persze amíg nem értettem úgy hittem, ez is csak
olyan, mint az a bizonyos homokvár, amit mi magunk egyedül felépíthetünk.
Folyamatosan locsoljuk, vizesítjük a morzsalékot, nehogy összedőljön. Egy szép
napon, amikor már megunjuk, vagy nem figyelünk rá kellő képen, jön a szél és
összedönti az egészet. Megsiratjuk, vagy csak megvonjuk a vállunkat, de még
olyan is előfordulhat, hogy a bőség hatására, hiszen akadt közben sokkal
érdekesebb, észre sem vesszük a tönkremenetelét.
Mekkora bátorság lenne az, ha
végre megértenénk, hogy nem is a játékszer a lényeg, hanem a folyamat, mely
hozzá vezet!
Minden egyes játék, életünk
újra- és újra felbukkanó lehetőségeit tárja elénk. Nem más a játékváltás, mint
maga az újjászületés folyamata. Mert akár írunk, akár bármi más tevékenységet
művelünk, minden egyes napon más- és más arcunkat villantjuk elő, mert csak az
tud újat játszani, aki meg tud újulni. Akár a várunk úgy dől össze minden,
amiről korábban azt gondoltuk, hogy nagyon fontos. Így aztán, nincsen olyan
eszköz a kezünkben, ami állandó lenne, és mindaddig, míg ezt el nem fogadjuk,
nem tudunk tiszta szívből, igazán örülni, csak siratni az előttünk szétfolyó
homokszemeket.
Pedig ezt a nagyon fontos,
vissza nem térő, egyedi játékot, örömmel kellene megélnünk. Élvezni minden
percét, megérezni csodáját a változásoknak még akkor is, ha a játékszabályok
újratanulása néha kényelmetlenségekkel jár.
Minden esetre, úgy vélem
furcsán alakul a világ. Miről is tudnék én beszámolni? Hiszen csak egy kis
firkász vagyok… Hát, talán arról, hogy a saját bőrömön keresztül is érzékelem a
változást. Korábban az olvasóim, azokra az írásaimra volt kíváncsiak, amelyek
rövidek és viccesek voltak, vagy legalább is jó véget értek. Ma már nem a rövid
olvasmányok számítanak kedveltnek, hanem a hosszú prózák, nehéz gondolatok, az
elgondolkodtatóak. Miért is akarunk mi mindig szenvedni? Szenvedünk-e
egyáltalán akkor, amikor drámákból, vagy komolyabb filozofikus témákat is
érintő esszékből töltekezünk? Az olvasó, kíváncsi teremtmény. Belekezd
valamibe, mert olyat vár, amit ő maga is kimondana, vagy ami a belsejét régóta
rágja, amiről tudja, hogy jelen van az életében, de nem tudná megfogalmazni
magának. Játszana, de nem ismeri a szabályokat, így hát mi leírhatjuk nekik.
Töprengtem, amikor ismételten
lehetőség nyílott a megszólalásra, hogy miről írjak, ami érdekes? Írjak valami
abszurdot, ami mostanában divatos, vagy fantáziám űzzön csúfot racionális
voltommal, leginkább meghazudtolva mindazt, amit fontosnak érzek, de nem igazán
publikusnak? Ma, 2014 januárjában vízkereszt napján, amikor a világ egy
teljesen másféle játékot próbál ránk kényszeríteni. Melyiket is a sok közül?
Természetesen elszámolhatnék az
elmúlt esztendővel. Elvégre ennek is most lenne itt az ideje, volna is miről
írni bőven. Játszásom színes volt, leginkább viharos óceánon való vitorlázáshoz
hasonlítható, hol nagyon fent lebegtem, a hullámok tetején, hol olyannyira
elérhetetlen mélységben, ami még az Indonéz ároknál is mélyebben fekszik.
Hát akkor, miről írhatnék?
Talán arról, hogy elmúlt minden rossz, ami a múlt évet jellemezte. Naiv módon
hajlamosak vagyunk elhinni, talán el is hitetik velünk, hogy a következő csakis
jobb lesz. Pedig az sem lesz más, mint amilyennek környezetünk is formálja,
hiszen nem mi alakítjuk a sorsunkat. Mert ugye alakítanám én is, de még
mennyire, csak hát nem biztos, hogy sikerülne. Kitörölném hatalmas radírral
agyam legeldugottabb cellájából is azt a szót, hogy „bank”, azt is, hogy
„hitel”, talán azt is, hogy „járadék”, meg azt is, hogy „halál”, azt is, hogy
„kölcsön, és azt is, hogy „szakadás”– ez utóbbit a leginkább.
Mennyi mindent jelent ez a
rövid, amúgy semmit mondó kifejezés?
„Szakadás”, mint elszakadt a
ruhám, elszakadtam az enyéimtől, elszakadt a türelmem fonala, elszakadt a
nemzetem, elszakadtam szülőföldemtől, elszakadtam anyámtól végleg, elszakadtam
a munkámtól, elszakadtam attól a társadalmi rétegtől, ahová tartoztam több mint
50 éven át! Elszakadt, de még nagyobb baj az, hogy megszakad, mert megszakad
mindezért a szívem. Folytatnám, sajnos folytathatnám a felsorolást, de ez már
megint rossz irány. Nem érdekel mi lesz, ha egyáltalán bármi lesz is még
számomra kiterítve életem hatalmasra duzzadt játszóterén…
A lényeg? Ma vagyok. Egy új
játékot találtam ki éppen… Odakint szépen süt a nap! Az ünnepek alatt alaposan
meghíztam. Felülök hát így január elején ebben a szokatlanul enyhe télben a
kissé rozsdamarta ócska biciklimre és karikázok egy jót. Kell ennél kellemesebb
játék? Ugye nem!
Dezső Ilona Anna
Megjegyzés küldése