Mogyoróssy Sándor Dániel bemutatkozása:
A beregszászi Zrínyi Ilona Középiskola 7. A osztályos tanulója (magyartanára Kenyeres Mária). Alaptermészete csöndes, halk, igazi művészalkat. A figyelmet magára először fogalmazásaival vonta, majd kiderült, hogy a lírában is tett próbálkozásokat. Tagja a Bóbita amatőr színjátszó csoportnak, többnyire mellékszerepeket, szolid monológokat vállal. Egyenlőre nem tudja meghatározni, konkrétan mi ösztönözte első verse megírására, de mindannyiunk örömére – ír. Egy éve különdíjat nyert a KMMI irodalmi pályázatán vers kategóriában, de csak azért, mert nem érte el a szükséges minimális korhatárt, a 14 évet.

Alább néhány versét közöljük.
Elindultam hosszú útra,
nincs akadály, mi feltartna.
Perzselő pusztán gyaloglok,
S ekkor is csak rád gondolok.
Eljutok hozzád, ígérem,
Hogy út közben megálljak? Nem!
Nem állok meg, míg nem látlak,
S téged a karomba zárlak.
Horgászkaland
Elmentem horgászni,
Leültem pecázni.
Fogtam egy kishalat,
Ő, szegény, oly riadt!
Felakadt horgára,
Ott úszott egy csuka.
Bedobtam a vízbe,
A csuka elvitte.
Alig fárasztottam,
Egyszer berántottam,
Kiugrott a partra,
El is kaptam nyomban.
Így telt el a napom,
És a horgászatom.
Máskor is pecázok,
S jó fogásra várok.
Döntés
Élet vagy halál,
Ez nem fontos már.
Most döntenem kell,
De lelkem nem mer.
Élni jó dolog,
Holttest nem vagyok.
Nem fekszem porba,
Kímélj meg nyomban!
Látomás
Országok közt vándorlok,
S a hazámról álmodok.
Mint üstökös az űrben,
Úgy szállok el a szélben.
Testem varjak csipkedik,
Húsom ízét élvezik.
Többé haza sem érek,
S szinte már alig élek.
Tisza
Vándorlok az országúton
Megállok a Tisza-parton.
Milyen csodás, mily gyönyörű,
Napfény táncol körös-körül.
Megjegyzés küldése