„Hazámat, nemzetemet mindig lángolva szerettem; magyar lenni büszkeségem volt, lesz örökre. Még akkor is, midőn a nemzet ellen kínosan panaszkodom.” (Kölcsey Ferenc)
Himnuszunk hallatán valamennyiünknek megdobban a szíve. Talán elfogultság nélkül mondhatom az egyik legszebb alkotás, nekem a legszebb.
Eddigi életem során jó párszor hallottam, énekeltem, és minden alkalommal hevesen ver a szívem, a szöveg elragad, éneklése közben egyszerűen meghatódok.
Hatalmas életérzés pár sorban. Az első versszakban minden, ami egy népnek igénye, vágya, álma benne van.
Egy országsors történelme, egy nép szenvedése, és az elmaradhatatlan áldás kérése Istentől, fohász egy jobb, szebb életért, védelemért, ami iránti vágyunk még korunkban is időszerű.
Hivatalosan 1903 óta az országunk törvény által is elfogadott himnusza.Megálmodója, megteremtője Kölcsey Ferenc 1790 augusztus 8-án született Sződemeteren, és 1838 augusztus 23-án halt meg Szatmárcsekén.
Egy nagy tekintélyű, ám nem gazdag család sarjaként, saját bevallása szerint Ond vezér utódaként, egy falusi kúriában látta meg a napvilágot.
Gyermekkorában nagy gonddal taníttatták, elsajátította a francia, görög, német, és latin nyelvet. Ifjú évei meghatározója a műveltség megszerzése, és gyönyörűsége volt. Szüleit korán elveszítette, betegség is éri. A fekete himlő miatt elveszti jobb szeme világát, és kihullik a haja. Törékeny, vézna férfi és műveiben a szerelem keserves ábrándként jelenik meg. Költői személyisége ellenére szemérmes magánéletet élt.
Édesapja jogász volt, de ő nem akarta követni a paragrafusok útvesztőjébe, bár később Lovassy, Wesselényi, Kossuth pereiben ő fogalmazta meg a védő beszédek érveléseit.
Tanulmányai után haza tér, és a magányt választja, amiben a szentimentalizmus felé való elhivatottságában Kazinczyt választja példaképül.
Világnézeti állásfoglalása miatt egyre távolabb került a nemességtől, szószólója, és védője lett a jobbágyságnak.
Első kötete kiadását sajnos nem érhette meg, pedig a versei kinyomtatása után nagy reményeket helyezett bele. Kiváló kritikai érzékkel rendelkező egyéniség, amit magával szemben is előszeretettel gyakorolt.
Élete utolsó éveiben nagyrészt peres ügyekkel foglalkozott, a már említett Wesselényi perre készült nagy igyekezettel, minden tudását latba vetve. Ám hiába volt az érvelés, Wesselényit elítélték, ő pedig már nem érhette meg a döntő tárgyalást.
Meghűlt, és pár hét múlva meghalt.
Kortársai úgy temették el, mint a legnagyobb embert valamennyiük között.
Számunkra halhatatlanná nemzeti himnuszunk megírása által vált, életműve pedig irodalomtörténeti emlékként él tovább.
Paszternák Éva
Megjegyzés küldése