„Vállaltam olyan csoda dolgot, amire senki se kért. Énekelek melegebb fényű, romlatlan csillagokért.” (Ratkó József)
Íróink, nagy íróink sorsa szinte kivétel nélkül változatos és viszontagságos volt, amint az az útkereső, gondolkodó emberek jelleméhez hozzátartozik. A rendkívüliség, vagy a nehéz állapotok adnak-e később valami elhivatottságot az írásra, nem tudjuk megfejteni, csak azt tudjuk, hogy a hangjuk zengő, harcias, fenséges, ugyanakkor lágy, selymes, ölelő szárnyalása örökre megmarad.
Mint aki mindent megélt, mert mindent megélt, úgy robbant közénk és írt, nekünk a jövőnek, Ratkó József is.
A lélekben háborgó indulatok, a mindent és mindenen változtatni, jobbítani akaró szándék ritkán finomítja a kifejezéseket. A szókimondás, a kíméletlen, egyenes beszéd hatására úgy érezte, kell, hogy változzon valami, meg kell, hogy hallják kiáltását.
Pesterzsébeten született 1936. augusztus 9.-én. Iskoláit is ott kezdte, majd vidéken lelencgyerekként folytatta. Életéről olvasva olyan érzésem támadt, mintha József Attila sorsát szemelgetném.
A sok megpróbáltatást, a hányatott gyermekkort, a keserű lelenc-évek tükrözik leginkább.
Nem volt földhözragadt, több városban próbálkozott megélni, mint Vámosmikolán, Sándorfalván, Budaörsön, Miskolcon, Parasznyán, Erdőbényén, Hajdúhadházon, Tiszadobon, Nyíregyházán. Dolgozott állami gazdaságban, borpincészetben, illetve segédmunkásként az Építéstudományi Intézetben.
A Szegedi Tudományegyetemen olasz szakon tanult.
Verseit 1955-től kezdték közölni különböző folyóiratok.(Alföld, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Kortárs, Szabolcs Szatmár Népe).
A Félelem nélkül című, első verseskönyvében (1966) és a hozzá függelékül illesztett Önéletrajzban kegyetlen őszinteséggel vall gyermek, és ifjúkoráról, amikor a kiszolgáltatottság, a félelem tartja fogva az emberi természetet. Hangjában tükröződik József Attila életfilozófiája, a fájdalmak, a kivetettség érzéseivel, amit csodálatos nyelvezettel emelt lírába.
A vele való azonosulásról így ír: „Elődöm és mesterem, apám, József Attila, akit a még hívő gyermek konokságával és hitével szeretnék föltámasztani magamban. Költői létem tőle ered, miként test létem apámtól s édesanyámtól. Gyökerem ha van, belé kapaszkodik, őt markolja erővel, dolgaim közül ki ne szaladjon, mint édesanyám a fegyvergyárba s onnan a halál műhelyébe, ahol immár nem ő dolgozik, hanem az ő szerveit szedi szét a férgek és növények éjjel-nappal működő gépezete. Ő, aki beépült már az időbe, felel a kiáltozónak, mint kicsi fiának Kőműves Kelemenné.”
Nyíregyházán újságíróként dolgozott, majd Nagykállóba került a Városi könyvtár igazgatójaként.
Többször láttam ballonkabátjában elsétálni az iskolánk ablaka alatt. Akkor még nagy csoda volt számomra, ha valakire azt mondták költő. Felesége tanárnő, egy törékeny asszony volt, aki négy gyermekkel ajándékozta meg. A legkisebb, sajnos betegség által meghalt.
A verseiben tisztán nyomon követhetőek a költőre mért csapások, amit a sors keményen rámért.
Az idén lenne 75 éves, 1989-ben halt meg, hosszú betegség után.
1993-ban a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány Ratkó József díjat alapított. Személyére és költészetére a Magyar Versmondók Egyesületének tagjai emlékeztek 2006-ban, születésének 70. évfordulóján.
Testvéröccse, Dr. Ratkó István matematikus, rendszeresen szervez előadóesteket a tiszteletére, ahol maga is előad verseiből.
Művei:
A Félelem és a függelékül illesztett Önéletrajz (1966)
Egy kenyéren (versek, Bp., 1970);
Törvénytelen halottaim (versek, Bp., 1975);
Gyerekholmi (gyermekversek, Keresztes Dórával, Bp., 1980);
Félkenyér csillag (vál. versek, Bp., 1984);
Segítsd a királyt! (dráma, Nyíregyháza, 1985);
A kő alól (versek, Bíró Zoltán előszavával, Görömbei András interjújával, Bp., 1987).
A Segítsd a királyt című színpadi művét, verses drámáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatta be 1985-ben.
Díjai:
József Attila-díj (1969)
Szabó Lőrinc-díj (1971)SZOT-díj (1975)
Váci Mihály-díj (1979)
Szép Ernő-díj (1985)
Verseit megzenésített formában is hallhatjuk a Hangraforgó együttes előadásában.
Végezetül álljon itt az a vers, amiből fent már idéztem.
Éjszaka
Micsoda nehéz éjszaka,
öreget köhögtető.
Elforog lassan, nyílik
a csillagtól rücskös tető.
Fölnéz figyel a képzelet,
káprázik, Istenre lát.
Féltében ő gondol ilyet,
rettegő, rossz éjszakát.
A magány szívig ér;
pedig szerelem ideje van.
Aki él, ölelkezik, –
Itt csak én gyötröm magam.
Vállaltam olyan csoda dolgot,
amire senki se kért.
Énekelek melegebb fényű,
romlatlan csillagokért.
Paszternák Éva
Felhasznált forrás: Wikipédia, Magyar irodalomtörténet
Megjegyzés küldése