Ambrus József, becenevén Doki, költő, újságíró, kommunikációs szakember.
Eddig négy könyve jelent meg, legutóbbi Az élet bolondja címmel az
Aposztróf Kiadónál. A saját könyvek mellett még 24 antológiában jelentek versei
és újabban már a legismertebb internetes közösségi portálon is olvashatunk
tőle. Az Ünnepi könyvhéten találkoztunk és eszmét cseréltünk. Akkor
fogalmazódott meg bennem, hogy ezt tereljük hivatalos mederbe.
– Hogyan kerültél először kapcsolatba a költészettel? Mikor írtad az első
versedet?
– Tizennégy éves koromban kezdtem el írogatni, ekkor tettem meg a kezdő
lépéseket a líra útján. Nem sokkal rá, pontosan két év múlva, a Kolozsváron
megjelenő Útunk című
folyóiratban már publikáltam is egy verset. Persze a költészet, a versek
szeretete korábban kezdődött. Már gyerekként sokat olvastam, főként verseket,
és ami fontos, leginkább magyar szerzőktől.
– Van-e példaképed, példaképeid?
– Ady Endre, Babits Mihály, a Nyugat szerző közül sok nevet tudnék felsorolni. De a nagy kedvenc ma
is Ady Endre. Olyan volt ez, mint az első szerelem. A versei először
bonyolultak voltak a számomra, alig értettem őket. Mégis bírtam, bírom ezt a
stílust, amit ő művelt. Nem törődtem bele a dologba, ha kellett, többször is
elolvastam egy-egy verset, míg végre megvilágosodtam. Ady rányomta bélyegét
egész költői lényemre, magába szippantott. Érezni a verseimen is a hatását. Ezt
sokan meg is jegyezték. Az első két kötetemre mindenképpen igaz. Talán a
harmadikban kezdek magamra találni, itt már előtűnik a saját stílus, a saját
hangnem, ami a mostani könyvben már uralkodóvá vált. De még mindig nem teljes.
Mégis úgy érzem, hogy megtaláltam az egyedi hangom, ráleltem az utamra, ott
állok a küszöbön.
– Számodra mit jelent a költészet? Szerinted mi a költészet lényege,
feladata? Van-e egyáltalán feladata?
– Úgy vélem, hogy a költészet a legmagasabb művészet, üzenet, saját
értékeim megmutatása. Saját szavaimmal, érzéseim kimutatásával üzenek az
olvasónak. De azt is érzem, hogy felülről vezérel egy isteni sugallat,
egységében ezt a hármast fejezem ki a verssel.
Azt szeretném, ha az üzenetem minél több emberhez jutna el, ha a
verseimet minél szélesebb körben olvasnák, minél több embernek szeretném
megmutatni magam, a valódi énem. József Attilát követve szeretnék hatni a
verseimmel. Üzenni az utókornak, hogy itt voltam, itt éltem, s nem hiába. Nem
szeretnék eltűnni nyomtalanul. Úgy szeretnék meghalni, hogy ott vagyok az
emberek között, a verseim által továbbéljek.
A költészetnek nagy és bonyolult feladata van. Minden költő egyénileg
szabja meg, hogy ebből mit tud megvalósítani. Remélem, hogy én nem tűztem ki
magam elé túl nagy feladatot.
– Van-e igény ma a versekre? Egyáltalán kik olvasnak még a XXI. században
verseket?
Én azt látom, hogy van igény. Egy szűk társadalmi réteg napjainkban is
olvas verseket. Az Ünnepi Könyvhéten rengetegen érdeklődtek nálam, tudatosan
keresték a verseimet. Miután elolvasták az új kötetet, szép dolgokat írtak, az
olvasók részéről jó volt a fogadtatás. Egyikük elkezdte olvasni, de kezdetben,
mint én Adyt, nem értette a verseimet. Erre írta, hogy én többször olvasó költő
vagyok, azaz a verseimet többször kell olvasni.
Én nem csak írok, olvasok is verseket.
– Mit jelent számodra verset írni? Hogy kell és lehet verset írni? Van
erre valamilyen recept, hiszen költő szak egyetlen oktatási intézményben sincs?
Nem tudok irányítottan verset írni. Megesik, hogy néhány óra alatt
megszületik egy mű, de előfordul, hogy hosszú idő eltelik, mire azt mondhatom,
hogy kész. A Karácsonyi vers
című művemet két éven át írtam. Mindenkinél más a költészet.
Ha megjelenik egy versem, számomra egy dopping, egy újabb korty
életelixír. Olyan erőt és sugárzást ad, ami beindít egy gépezetet, ami előbbre
hajt.
– Hol publikálsz, hol jelennek meg a műveid?
– Mint említettem, az első Kolozsvárott jelent meg. Rendszeresen
publikálok a Madár János által szerkesztett Kelet Felőlben. Őt külön meg kell említenem, mivel tavaly a Golgotavirág
című kötetemet a Rím Kiadó jelentette meg, és állandó szerzője vagyok az
Arcok és Énekek című antológiának is. De jelentem már meg a Folyó,
a Napsziget, a port.hu és más internetes folyóiratokban is.
– És újabban az egyik közösségi portálon is felraktál verseket.
– Igen. De a teljesség igénye nélkül meg kell még említenem a Gyergyói Lapokat és a Kecskeméti Montázs
Magazint. Az antológiákat most nem szeretném felsorolni.
– Az első köteted 2012-ben jelent meg, azóta évente jelentkezel új
könyvvel. Nagyon termékeny vagy, ez kevés igazi költőre jellemző. Beavatnál
kicsit a kulissza titkokba, hogyan is láttak napvilágot ezek a kötetek?
– Tagja voltam a Lírikusok
Irodalmi Műhelyének, és az antológiájukban is szerepeltem. Az ő
segítségükkel jelent meg az első könyvem, Férfi ének címmel. Az ebben
megjelent versek amolyan Ady utánérzések, de még a másodikban sem tudtam teljes
mértékben leküzdeni a kezdők eme gyermekbetegségét, hogy nem tudunk kilépni a
példakép bűvköréből. A Kifosztott szépség magánkiadásban jelent meg,
támogatók segítségével. Madár János kapcsán már szóltam a harmadik könyvemről.
Az élet bolondja kiadásához a saját keretem mellé kaptam támogatást
egy cégtől és magánszemélyektől is. Komolyan veszem a költészetet és anyagi
javakat sem sajnálok áldozni rá.
Vannak olyan költők, akik nem tudnak publikálni, könyvet kiadni, mert
nincs rá pénzük. Én szerencsés vagyok, pályázati pénzből, támogatásból és
önerőből ki tudom adni a verseimet. Inkább nem megyek el nyaralni, lemondok
bizonyos dolgokról, de kiadom a könyveimet. Erre költök, úgymond kiéhezem.
– Te is dedikáltál a Könyvhéten, már másodszor, milyen tapasztalataid
vannak?
– Kevesebb lett az érdeklődő, de a szerző is. Kevesebb lett maga a
rendezvény. Túl lapos volt az idei. Pedig nem volt rossz az időjárás,
kifejezetten kedvezett nekünk. Azt láttam, mint tavaly is, főként azok
érdeklődtek, akik maguk is írnak. A potenciális vásárló nagyon kevés. De azt is
vegyük figyelembe, hogy amíg az 1980-as években 4-5000 példányban jelentettek
meg verses köteteket, a mai szerzők művei zömmel 500- 1000 példányban jönnek
ki. Váci Mihály egyik könyvét 16 000 példányban adták ki, ma már ez
elképzelhetetlen.
– Jagos István Róbert költő, a kötet hátoldalán azt írja: … a magyar
klasszikus költészeti hagyományba szervesen illeszkedő versszövegek ...”. Nos,
én ellentmondanék ennek, legalábbis részben. Mert milyen klasszikus
hagyományokról beszélünk? Úgy vélem néhány versed nagyon is egyedi, útkereső,
amolyan kísérleti. Te mit gondolsz erről?
– Valóban vannak útkereső verseim, de azt gondolom,
hogy vannak már olyanok, melyek beértek a Jagos István féle címhez. Egy költő
élete végégig keresi önmagát, és sosem elégedett. Mindig magasabb szintekre
szeretne, akar lépni. Vannak versek, melyben sikerül, és vannak versek,
amelyben nem, de nincs ezzel semmi baj.
Szárhegyen a könyvbemutatómon
egyik tanáromnak azt mondtam, ha 10 klasszis vers megmarad, ami tovább éltet,
már megérte vergődni a betűk, a sorok között.
– Tudatosan nem szerkesztettél ciklusokat?
– Van, hogy
tudatosan írok, szerkesztek, de megesik, hogy spontán érint meg a szikra, vagy
valamilyen hatás következtében érvényesül a tudatosság.
– Ha neked kellene ajánlani Az élet bolondját, mit mondanál a potenciális
olvasónak, vevőnek?
– Ez egy remek kérdés! De egyben egyik
legnehezebb kérdésed...
Ide mindenképp a Golgotavirágban
megjelent, Üzenet Erdélybe című versem két sorát idézném:
Könyvet árultam - nem hazámat, lesújt a jog, nem fogom be
számat.
Ezt a két sort ajánlanám olyan mottóul, hogy mindenképp
érdemes belelapozni, elolvasni, mert egyedi stílusú verseket találnak, ami első
olvasatra lehet rágós, de minél mélyebbre eveznek, annál érdekesebb és
érthetőbb leszek. És a jövőben is mindenképp, amíg tudatomnál leszek, maradok
az egyedi palettán.
– Milyen kritikákat kapsz? Hogy viszonyul a verseidhez a szakma és az
olvasó? Mi volt a legfájóbb kritika, amit eddig kaptál?
– Elsősorban azt
nézem ki kritizál. Mindenképp a szakma észrevételeit tanulmányozom, olvasgatom,
és a konstruktív elemeket kimazsolázom, de a nem szakmai véleményt is elfogadom,
ha jogos, és úgy gondolom, hogy hasznos a számomra. Mindenképp mérlegelek. Nem
az vagyok aki mindent tud, mert mindent tudni a legnagyobb tudatlanság. Olyan
„jó pap holtáig tanul” elveket sosem taposom sárba. Minden kritika építő
jellegű lehet, és számomra nem ciki, ha esetleg egy fogalmat, egy sort újra
kell gondolni.
Volt fájó
kritika is, még régebben Bartis Ferenctől kaptam, de akkor másképp láttam a
világot. Gyurkovics Tibortól is kaptam kritikát, de utólag hálás vagyok nekik.
Azóta beért ezen gyengeségem, és örömmel emlékezem rájuk.
A mindennapos
kritikákat is felnőtt értelemmel, megfelelő alázattal viselem, és tiszteletben
tartom, ha valakinek nem tetszik egy-egy írásom.
– Te nem vagy tagja a Magyar írószövetségnek, sem más szakmai
szervezetnek, nem gondolkodtál el, hogy felvételed kérd? Vagy ezt nem tartod
fontosnak?
– Valóban nem vagyok (még) tagja a Magyar
Írószövetségnek. Már gondoltam rá, és keresem a lehetőséget és a feltételeket,
hogy hogyan kérhetem a felvételimet. Mindenképp szeretnék tagja lenni.
– Akkor legyen ez a záró mondat. További sok sikert
és újabb köteteket kívánok! Köszönöm a beszélgetést.
Lengyel János
Megjegyzés küldése