A férfi ajka
Szása
elcipelte Nyikolajt egy első osztályú vendéglőbe. Ízletes ételek és gyöngyöző
italok pompáztak az asztalok hó abroszain, ám Szása nem telepedett meg e fényes
teremben.
– A hátsó traktus izgalmasabb – karolt
bele társába és vonszolta a fehér asztalok között húzódó széles utcában. A
székeken vacsorázó hölgyek és urak ültek, díszes ruhákban.
Nyikolaj apróbb léptekkel haladt, mint
társa a katonatiszt, aki megszokta a kirukkolás eseményeit.
A hátsó traktusban sejtelmes félhomály
lebegett a plafontól a padlóig, csak a csöpp színpad proszcéniumából vetült a
táncosnőkre vörös arany fényár. A táncosnők keleti zenére ragasztották hasukat
gerincoszlopukhoz, csípejük ringott, mint árva bárka Volga hullámain.
Szása elé sietett egy szolga, mutatta az
utat a szabad asztalhoz, s a társaktól elvette köpönyegüket.
– Konyakot! – szólt Szása.
Nyikolaj gyomrába gömbvillám pattant.
Az első pohár után azonnal a lényegre
tért a katonatiszt:
– Te voltál városi tisztviselő?
– Voltam – válaszolt Nyikolaj.
– Ismered a bürokrácia világát.
– Ismerem.
– Meg a korrupciót.
– Azt nem annyira, rövid ideig voltam
tisztviselő.
– Épp eleget ahhoz, hogy nekimenj a
témának.
– Milyen témának?
– Ez az. Olyannak, amilyent még nem
írtak Oroszországban.
– Én írjak először?
– Te. Tudom, képes vagy erre.
Nyikolaj belebámult társa arcába. Milyen
szép íve van ajkadnak, mondta volna, de szóra nem nyílt szája, mert Szása
erélyesen folytatta:
– Jártak revizorok a hivatalodban?
– Jártak.
– Tudtátok előre, hogy jönnek?
– Mikor hogy.
– Tudtátok vagy nem?
– Leginkább nem.
– Volt főnökeidnek takargatnivalójuk?
– Mindnek.
– Neked is?
– Én a létra alsó fokán ücsörögtem.
– Tehát nem szorongtál a revizor miatt?
– Szorongtam.
– Nagyon? Kicsit?
– Mikor hogy.
– A
fene ebbe a válaszodba!
– Ha csúszós ügyletekben vettem részt,
akkor volt félnivalóm
– Csúszós ügylet?
– Van ilyen. Ez jelent sokat a fél kézre
játszóknak.
Szása idegesen töltött a poharakba. A
sajátját fölkapta és torkába öntötte. Ádámcsutkája meg sem mozdult. Szivárvány
íve van ajkadnak, mondta volna Nyikolaj.
– Mi a megoldás, ha beletenyerel az
ellenőr a cicakakába?
– Lekenyerezik. Pénzzel, nővel,
akármivel.
– Ezt írd meg!
– Mi ebben a csudaság?
– Legyen hamis a revizor személye. Olyan
ember, akit csak revizornak hisznek, de nem az.
– És lekenyerezik?
– Ez a megoldás, te mondtad.
– Suta elbeszélés születne ebből –
legyintett Nyikolaj.
– Vidd színpadra Oroszországot!
Nyikolaj ijedten nyúlt poharáért,
konyakba mártotta a nyelvét, de szinte teljes teste megmerevedett, szinte a
lélegzete is elállt. Szásenyka ajka a Néva hídjának boltíve!
– Mit bámulsz rám?– kérdezte dühösen
Szása.
Nyikolaj megrázkódott, poharából
kiloccsant egy csöpp konyak.
– A művésznőket nézzed! Elsősorban ezért
jöttünk.
– És a téma?
– Azt megírhatod bármikor, de most elmegyünk
a gyönyörök kertjébe!
– Te meg én?
– Te is, én is.
– Hogyan?
– Én Ányával, azzal a kis szőke
püspökfalattal. Te meg válassz egyet magadnak. A vendégem vagy.
Szása fölkelt, megindult a sötét
sarokban álló ajtó felé. Útközben odaintette a szőke Ányát, s nyomban eltűntek
Nyikolaj szeme elől.
A gyönyörök kertjéből visszatérve Szása
üres üveget talált az asztalon.
– Nyikolaj?
– Ahogy elment, nagyságos uram – kezdte
a szolga, – társa egy hajtókára kiitta az üvegből a konyakot, lehanyatlott vele
a szék. Kocsira raktam és hazaküldtem.
– Jól tetted. Mondott valamit?
– Olyasmit nyögdécselt, hogy a Néva–híd
boltíve…
– Micsoda?
– A Néva-híd boltíve.
– Mást nem?
– De. A szeme tündértó.
Megjegyzés küldése