Agónia
Én a farkas
vagyok Isten fekete
Bárányának
elnyűtt bőrébe bújva.
Bűneim és
csapzott hitem vetem le
S utolsó utamra
indulok – újra.
Üldözöm és
falom a mámort,
Hogy gyáva
gyönyörökkel telve
Köpjek ki
majd mindent, mi vád volt,
És
sirathassam estelente.
Végtelen
...Kongó
kezeid közt, kopott koloncaként a kornak.
Körötted
kóborlások keserű kincsét kutattam
veled.
Vágyaink vakságában véletlenek voltak
válaszai a
valótlan valósnak; via viam
mortis. Maró
miértjeim menekülő magánya
bennem már
minden. Búcsú s megmaradás is hiába, -
múltamnak
borzongató, beteg, makacs bestiája.
Melletted
meredek bele a kába éjszakába...
Elém
korlátot emel a hajnal.
Zengve zavar
fel villódzó zajjal,
Csöndemből
csak kiragad, s benne hagy.
Megjegyzés küldése