ÚJ TARTALMAK

Kenyeres Mária - Szólni kényszerít; Ennyi kell; Ma és holnapután; Négysoros; Pillanatkép; Útravaló; Én és a vers

Szólni kényszerít

Csipetnyi só a föld,
álom a szeretet.
Génekbe temetett
sorsomat megvetem.
Holdárnyék lettem,
szájra varrt igazság.


Nem kell csend,
ronggyá nyűtt alázat,
hitvány igazság-látszat!
Őselem kényszerít
szólni: a valóság.


Ennyi kell

Száj szögletén vajúdó mosoly,
égkék-tiszta tekintet,
elfelejtett legyintés,
ki nem mondott igen,
szárnyasan rebbenő sóhaj,
vércsepp-fakasztó szívdobbanás,
egy apró, meleg szoba
– ahol elnyújtózik a béke –,
Isten kacsintása,
rózsaszínű remény
csillanása
a homályba omló égen.

Ennyi kell. Hinni:
lesz holnap,
szerelem,
– reggel újra
teérted is
felragyog a nap.


Ma és holnapután

Novemberi szürkeségben
rám mordul a magány,
nyűtt szükség, tarka gondok
fogják a kezem
erősnek hitt húrok
nyöszörögnek bután.

Fáradt vagyok. Beteg.
Nem gyógyít meg
a kékszemű hit sem.
Mordul a magány.
Megvirrad,
itt az új nap,
nincs menekvés.


Négysoros

Anyámnak

Testedből csírázott létem.
Hitványnak? Jónak? Nem tudom.
Haraggal, hálával sújtva
szeretlek, anyám, nagyon.


Pillanatkép

Csontszínű látszat a világ.
Koldustól csent boldogság.
Az önámítás megtart még.
Táncolj, ha húzza a cigány.


Útravaló

Osszatok békét, nagyurak:
mosolyt, frissen sült kenyeret!
Én csak szebb világot akartam:
virággal hímezni a rétet,
föléje kékkel az eget.

Mormoljatok imát, urak:
nincs áldás azon, aki bánt!
Könnyű álmot hintek szerteszét:
nektek adom az igaz hitet,
serkentek egy színdobbanást.

Ne bántsatok engem, urak,
esküvésre kulcsolt kézzel:
kenyeret akarok, álmokat,
mesét mondani gyermekemnek
a kék ég zengő hitével.

Hagyjatok engem, nagyurak.
Emberré nőttem, bennem vágy:
álmodni, szeretni akarok,
amire nem képes senki más.
Engedjetek utamra hát!


Én és a vers

Végzetem a vers,
Benne élek, halok.

Dúdolok, sziszegek
új dalt, egyszervoltat.

Amit csak én tudok.




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes