ÚJ TARTALMAK

Kertész Márton - Gondolatok egy kísérleti fehérember repertoárjából



 


Közhely

Mindenki számára érthető, kapcsolatteremtésre és kapcsolattartásra egyaránt alkalmas. Esélyt ad arra, hogy az ember lelkiismeret furdalás nélkül fennmaradjon. Közhelyekben gondolkodni egy biztos praktika mely lehetővé teszi, hogy a neurózist elkerüljük. Önszuggesztiós gyógymódja abban áll, hogy a kiüresedett szavakat ismételni kell, és minden a legnagyobb rendben lesz. Technikája: a konfliktusokat és kiismerhetetlen érzelmeket közhelyszérűsíteni, majd azt a tudatba átemelni anélkül, hogy a fekély jelenvalóságát kellene tudatosítani. Olvasson bárki is Emile Ciorant, és a zsigerein a hideg futkorászik. Mert közhely ugyan, hogy egyszer mindenki meghal, de ha valaha is az ember átérzi a megsemmisülés ijesztő közelségét, e közhely félelmetes drámaiságát letagadni nem tudja.
Éltető ereje abban áll, hogy megkerülve a dolgok személyes és specifikus jellegét általánosít, vagyis elken.

***

Döntéshozatal és politika

A döntéshozatalok nehézségeik ellenére –tekintettel az alternatívák etikailag korlátozott mivoltára – a „vagy-vagy” kérdésére redukálhatók. Ez akkor érhető leginkább tetten, amikor élet és halál között kell választani úgy, hogy az ember közben tiszta maradjon. A „vagy-vagy” kérdése az igen-nem, a VÁLLALOM vagy NEM között dől el. A többi válasz menekvés a válasz elől és a politika hatáskörébe tartozik, már amennyire ott az ember kötelességszerűen műveli.
Ennyi, amit politikusainkról és a szófűzés mesés vívmányairól elmondhatok.

***

Neurózis

Egyes hiteles személyek szerint a világ a feje tetején áll. Más szintén hiteles személyek véleménye, hogy most sikerült elérni azt a magaslatot, mely szerint az ember azzá válhat, ami valójában is volt, mindennemű szakrális és babonás sallang nélkül. Ez az önállóan és tudatosan gondolkodó racionális lény immár messzemenően meghaladta az animisztikus gondolkodás bűvkörébe fogvatartott őseit és ez megnyitotta az utat a szabadság felé. Függetlenítette magát az ördögök és istenek zavaró jelenlététől, kijelölve helyüket a mesék és mitológiák birodalmában, és mint a történelmi fejlődés kulturális termékét a könyvespolcokra űzte őket. A dolgot egyszer és mindenkorra megoldottnak tekintette. Az eredmény nemhogy meglepő, hanem egyenesen ijesztő. Ijesztő, mégpedig azért, mert rá kellett döbbennie arra, hogy a feltételezett pneumatikus erők megléte nélkül egyetlen emberi tulajdonsága a neurózisa maradt. Mégpedig az a neurózis, melynek okát Isten és Ördög kettősségében vélték felfedezni. Csakhogy mindeddig a felelősségen Isten, Ember és Ördög egyaránt osztozott, most pedig az emberre szakadt egész súlyával, mint ahogy a dolgok kiismerhetetlen szövevényét eddig e három minőség által értelmezni lehetett, most viszont teljes a káosz. A világ maradt olyan, amilyen; az ember viszonyulása változott meg a világhoz, oly módon, hogy felfüggesztve transzcendentális kapcsolódását a lét megmagyarázhatatlan jelenvalóságához, nem maradt számára más, mint a világtól való elidegenedés sivár üressége, a szorongás, elveszettség és halálfélelem gyötrő igézetével.

***

Morál

Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy kétféle morál van: egy örökérvényű és egy történeti. Az előbbit szakrálisnak is nevezhetnénk, az utóbbit egy adott társadalom követelményeinek megfelelően közmorálnak is nevezhetnénk, mint ahogy nevezik is. (Újabban felvetődött, hogy létezik politikai morál is. Ez azonos a közmorállal, mert a társadalom mindenkori elvárásának igyekszik megfelelni.) Manapság morálról beszélni olyasvalami, ami senkire sem vonatkozik, és ha nem volna rendőrség és igazságszolgáltatás, hogy a látszatot fenntartsák, és kirívó esetekben - amikor a hazudozás képessége nem éri el a követelmények szintjét – befenyítsenek, megszűnne lenni. Mint ahogy nincs is, mert ott, hol erőszak honol morálról beszélni abszurdum. Morál ott van, hol szabadság van, és szabadság csak ott lehet, hol az emberek megértik egymást. A szeretet nem követel, és nem ítélkezik ezért az, aki szeretetben él egyszerre morális és szabad.

***

A szent

A megsértett hiuság, hogy meg kell halni, az embert szenté teheti. Szentnek lenni ez esetben annyi, mint lázadni Isten törvényei ellen. Ha már meg kell semmisülni, és a világtól meg kell válni, akkor inkább ne legyen semmi, szűnjön meg minden és mindenki. Amikor az ember a világból sértetten visszavonul, és elmagányosodva otthagy mindent és mindenkit, hogy életét önző módon egyedül élje meg, akkor valójában a krisztusi példamutatás ellen cselekszik.
Aki a világot megtagadja, Istent tagadja meg, még ha oly becses kolostori visszavonultságban is teszi azt.

***

Életvíz

Ha látod a fényben az árnyékot, a színben a tónust, és a hosszúlábú nőben a sétáló csontvázat elmondhatod, hogy eljutottál a dolgok külső ismeretéhez. Ha zsigereiddel hallod a zenét, és értelmezni tudod a víz csobogását, a madárcsicsergés szomorkás nyáresti dalát, akkor valamivel mélyebbre jutottál. Ha a létezés közvetlen valóságát akarod megragadni, talán az a legnehezebb. A „lenni, vagy nem lenni” kérdése, amikor nem látsz, nem hallasz, csak érzed a dolgok lényegét egyszerre átitatva tested és lelked a mindenhatóság és elveszettség, az örökkévalóság és pillanat keserédes nektárjával.
Vajon az alkímia életvize nem ez a keserédes folyadék-e, melyre évezredek óta áhítozunk, és melynek nap, mint nap részesei lehetünk?


Kertész Márton


Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes