Kedves Barátom,
Minden valamihez képest jó vagy rossz, vagy egyszerűen csak más. A tavalyi évhez képest mindannyian szeretnénk valami jobbat, szebbet. Így év elején még reménykedünk, bár már látjuk az árnyak vetülését az idei évre.
Úgy kezdtük ezt az évet is, hogy szinte minden drágább lett. Ezen olyan nagyon már nem is lepődünk meg. Amennyire vissza tudok emlékezni, ez mindig is így volt. Ezen még a rendszerváltás sem változtatott. Ez olyan politika-semleges szokás.
Charles Dickenstől a minap olvastam az Ó, bár egész éven át tartana a karácsony! című írást. Olyan ez a tizenkilencedig századi próza, mintha ma íródott volna. Mintha az életérzések, a történésekre való hivatkozások maiak volnának. Mintha köztünk járt volna Dickens, de legalábbis a Jóisten.
Dickens sorait idézem: „… Ó, karácsony ideje! Igazi mizantrópnak kell lennie annak, akinek nem jut eszébe valami kedélyes emlék karácsony alkalmával. Vannak, akik úgy vélekednek: a karácsony már nem az, ami hajdanán volt, hogy minden újabb karácsony elhomályosít vagy megsemmisít egy-egy dédelgetett álmot, egy boldog célt, hogy a jelen csak arra jó, hogy emlékeztesse az embereket ínséges helyzetükre, csekély jövedelmükre. S arra, hogy valaha bőséggel megvendégelt barátok mily hidegen néznek vissza rájuk, akik szükségben és nyomorban élnek. Ne figyeljetek oda e komor emlékezésekre! Kevés hosszú életű ember van, aki ne tudna ilyen képeket előhívni az év bármely napján. Így hát ne várj az év háromszázhatvanöt napja közül a legvígabbra siralmas emlékeid elmeséléséhez, hanem húzd oda széked a tűz közelbe, töltsd poharad és küldj körbe egy dalt – és ha a szobád kisebb is, mint tíz évvel annak előtte, és ha poharadban áporodott puncs vár szikrázó bor helyett, vágj derűs képet, egy hajtásra idd ki és tölts megint, és dudorászd a régi nótát, melyet egykor daloltál, és köszönd meg Istennek, hogy nem ennél is rosszabb sorsod…”(fordította Erdődi Gábor).
Valljuk meg őszintén, ki hálás azért, hogy nem rosszabb a sorsa? Ki szokott ennek örülni? Egyáltalán örül valaki nálunk?
Vilmos herceg és Kate Meedleton tavalyi házasságának az angolok nagyon tudtak örülni. Pedig hát mostanság Angliában sem fenékig tejfel az élet! Ennek ellenére minden problémájukon túl tudták tenni magukat néhány napra, néhány órára. Nem láttam, nem hallottam tudósítást arra nézve, hogy le az arisztokratákkal, a királyokkal, hercegekkel, gazdagokkal! Ott is vannak szegények és gazdagok, munkanélküliek, rivalizáló politikai pártok, és mégsem.
Mi miért nem tudunk örülni? Bárminek is felhőtlenül. Úgyis tudnám kérdezni, hogy mi magyarok, minek tudnánk együtt örülni?
Most olvastam, hogy Stephen Hawking hetven éves. Tudod, ő az a fizikus, aki elektromos kerekes székkel közlekedik, robot hangon beszél a technika segítségével, két újjal irányítja a kerekes széket és a számítógépet, és mellesleg leginkább Einsteinhez szokták hasonlítani. Ha ez az ember is a maga bajával foglalkozott volna csak, semmi nem lett volna belőle.
Kedves Barátom, örüljünk már végre valaminek, és tényleg köszönjük meg az Istennek, hogy nem rosszabb a sorsunk!
Ha még tenni is akarunk magunkért, így is lesz.
Ezzel búcsúzom és üdvözöl barátod,
Urbán-Szabó Béla
Megjegyzés küldése