Kardos M. Zsöte alábbi versei hamarosan élőben is hallhatóak lesznek a műveiből készült, Kiválasztott szerep című zenés drámában:
https://www.facebook.com/events/2011818262388578/?fref=ts
Kiválasztott szerep
Emlékszel,
madarakkal együtt hittünk a repülésben,
minden elérhetően ragyogott, vadrózsák
illatában virultak nappalok, az éjszaka
friss kenyér illatával ébresztett hajnalt.
Azóta házakkal telt a mező, nincs helye
fészkeknek, hiába térnének vissza, akik
messzire mentek meglelni az adott szót.
Emlékszel,
szappanszagú hajnalokon egymás kezébe
adtunk kopott kilincset, befőző lábasban víz,
végtelen tenger hullámaiban fürdetett,
vadsóskával futtatott lugasban ettük a levest,
fillérrel kezünkben, világ volt zsebünkben.
Azóta a pénzek nagy halmokba gyűlnek,
valahol valakik őrzött kamráiba gyűrten,
rongyokon kuporgó gyerek kenyérért sír,
luxus áruval telt üzletek ajtói fényesek.
Látod
minden tavasszal nyílnak ibolyák,
talán kevesebb és messzebb a házak
koromtól fekete falai között, ahol eltűntek
a gyermekkor kerítés nélküli terei.
Most autók a legyőzhetetlen sárkányok,
plaza tornyokba zárt az aranyhajú lány,
közösségi portáloktól remélünk ölelést,
lájkokban gyűlik a kimondatlan szeretet.
Látod
a percek ma is ugyanúgy peregnek, az idő
napokat, éveket, életeket hord össze múlni,
emlékek hulladékát morzsolják össze
szeméttelepek irányítottan gördülő gépei.
Most úgy tűnhet jelzéstelen labirintus
sötét alagútjaiba rekedt a panasz szava.
De az Isteni színjáték hármas útja adott.
Téged keres a Hang, kiválasztani szerepedet.
Kimondatlan
áldás
Ibolyát és jázmint lehel a hajnal,
a Nap sugarai úgy járják át a csillogó
ablaküveget, ahogy mosolyod gyöngyei
fűzték fényes lánccá a napokat testem körül.
Simításod fürdetett tengerek hullámaiban,
hulló látomások takarójában miénk volt
az öröknek hitt tavasz, mézbe forduló remény.
Madarak dalát hallgattuk még akkor is,
mikor az éjszaka csillagai hordták
tartalmát a gyönyörrel telt korsónak,
hogy létezel.
Meg akarom bocsájtani, hogy elmúltál,
neked, magamnak, a Mindenhatónak,
mert nélkülem indított el azon a másik úton,
ahonnan hiába próbállak visszakönyörögni.
Rakom egymásután a tavaszokat, a megújulást,
elvinni neked. Összegyűjtöm a színeket, a nyíló
virágok illatát, a levelekké bomló rügyeket.
Addig a fehérbe öltözött bokrokat ölelem, a
lehulló párában keresem volt csókod cseppjeit.
Angyalokká álmodom szentjánosbogarak ragyogását,
rám boruló ég szent távolában látom kék szemed,
és leírok minden kimondatlanul maradt áldást.
Ibolyát és jázmint lehel a hajnal,
a Nap sugarai úgy járják át a csillogó
ablaküveget, ahogy mosolyod gyöngyei
fűzték fényes lánccá a napokat testem körül.
Simításod fürdetett tengerek hullámaiban,
hulló látomások takarójában miénk volt
az öröknek hitt tavasz, mézbe forduló remény.
Madarak dalát hallgattuk még akkor is,
mikor az éjszaka csillagai hordták
tartalmát a gyönyörrel telt korsónak,
hogy létezel.
Meg akarom bocsájtani, hogy elmúltál,
neked, magamnak, a Mindenhatónak,
mert nélkülem indított el azon a másik úton,
ahonnan hiába próbállak visszakönyörögni.
Rakom egymásután a tavaszokat, a megújulást,
elvinni neked. Összegyűjtöm a színeket, a nyíló
virágok illatát, a levelekké bomló rügyeket.
Addig a fehérbe öltözött bokrokat ölelem, a
lehulló párában keresem volt csókod cseppjeit.
Angyalokká álmodom szentjánosbogarak ragyogását,
rám boruló ég szent távolában látom kék szemed,
és leírok minden kimondatlanul maradt áldást.
Megjegyzés küldése