A Csalagúttól Lockerbie-ig
„Amikor majd az emberek ló
nélküli kocsikban, a tenger alatt mennek Franciaországba, akkor szabadul fel és
születik újjá Skócia.”
Ez a jóslat valamikor a 17.
század második felében hangzott el, a skót felföldön, a brahani vár mellett,
egy egyszerű mezőgazdasági munkás szájából.
A La Manche csatorna alatt
átvezető, Angliát és Franciaországot összekötő Csalagutat 1994 tavaszán adták
át a forgalomnak, a csaknem háromszáz évig nem működő skót parlament pedig 1999
júliusában kezdte újra munkáját.
A titokzatos jósnak, nem csak ez
a próféciája teljesedett be az elmúlt évszázadok során. Egy másik híres jóslata
is a 20. század végének eseményeire vonatkozott: „Amikor a Loch Ness fölött
átível a kilencedik híd, tűzvész, majd vízözön támad, majd rémséges
szerencsétlenség következik be.”
Mikor ez a jövendölés elhangzott
a Loc Ness felett még egy híd sem állt. A kilencedik hidat 1987-ben fejezték
be. Még két év sem telt el, amikor óriási tűzvész támadt az Északi-tengeren,
kigyulladt majd felrobbant a Piper Alpha olajfúró torony. A balesetben 167
munkás vesztette életét. Ezt követte a vízözön. A lezúduló víz elsodorta a Loc
Nessen átívelő öreg, 127 éves vasúti hidat. Rövidesen bekövetkezett a
szerencsétlenség is: a Pan Am 123-as járata rázuhant a skóciai Lockerbie
városra. 279 ember halt meg, a városnak egy része pedig leégett.
Mit jelent, a „második
látás”?
A hagyományos skót hitvilág
fontos eleme a dá shealladh, a „második látás”, amely a távolba-,
illetve a jövőbelátás képességét takarja. Az ilyen képességekkel rendelkező
ember neve taibhsear. A skótok természetesnek tartották, hogy vannak
emberek, akik révületbe esve, meg tudják jósolni valaki halálát. A második
látást véletlenszerű adottságnak tartották. Senki sem lett önszántából, vagy
akaratlagosan látnok, csak azzá vált.
A második látással, nem csak
komor, lehangoló, elszomorító dolgokat lehet látni, Skóciában még is ez a
jellemző. Szokásos történetsablon, hogy a taibhsear egy gyászmenet lát,
melyben egy jó erőben lévő, a halálra nem is gondoló ember holtestét kísérik. A
menetben holtan látott személy aztán rövidesen valóban meghal. A skótok
elfogadják azt, hogy a második látással megáldott személy nem okozója a
szerencsétlen eseményeknek, és nem telik öröme abban, hogy azok bekövetkeznek,
a taibhsear csak közli azt, amit látott.
A leghíresebb második látással
rendelkező személy, a fenti jóslatok szerzője, Coinneach Odhar Fiosaiche,
azaz Jósoló Komor Kenneth volt. Az angoloknál általában, mint a Brahani Látnok
ismert, mert a hajdan Inverness városától 24 kilométerre álló, Brahan vár
mellett élt.
A jóslatot kérők esténként
látogatták meg nyomorúságos kunyhójában. Kenneth fizetségként rendszerint egy
nagy korsó italt kért, amiből aztán addig ivott, míg összerándult,
megmerevedett, és jobb szeme annyira kifordult, hogy csak a fehérje látszott.
Akkor világtalan bal szeméhez emelte csodálatos kövét, és rekedtes hangon
elkárogta jóslatait.
A ragyogó fehér kő
története
Úgy tartották Kenneth látnoki
képességének záloga a csodálatos fehér kő volt. Az egyik legenda szerint, anyja
egy este a temetőben legeltette állatait, mikor azt látta, hogy a sírok
megnyílnak, a holtak pedig szellem alakban kiszállnak belőlük és eltűnnek az
éjszakában. Az asszony nem mozdult onnan pirkadatig, mikor is a szellemek
sorban visszaszállingóztak, csak egy sír maradt nyitva. Akkor berkenyefából
faragott botját keresztbe fektette a nyitott síron (mint köztudott a berkenye
ágon semmilyen szellem nem tud átszállni), és tovább várt. Rövidesen
megérkezett az utolsó szellem is, egy gyönyörű, fehér ruhás, arany fejékes nő,
aki a saját állítása szerint valamelyik norvég király vízbe fúlt leánya volt. A
szellem addig könyörgött Kenneth anyjának, míg az felemelte a berkenye botot,
és ezért a tettéért, a hálás hercegnő megajándékozta egy ragyogó fehér kővel.
Búcsúzóul még azt ajánlotta neki, hogy a követ adja majd születendő fiának,
akkor majd, ha az betöltötte a hetedik évét.
Mikor Kenneth hétévesen először a
kőbe pillantott, egy hatalmas partra vetődött bálnát látott egy távoli, de
ismert barlang közelében. A helybéliek meghallva ezt odamentek és megtalálták a
bálnát. Ez az első jóslat alapozta meg Kenneth későbbi hírnevét.
A
kő további sorsáról a hagyomány úgy tartja, hogy Kenneth, miközben kivégzésére
hurcolták az Ussie-tóba dobta. A történet szerint azonnal bekapta egy óriási
csuka, amely a tó legmélyebb pontján tanyázik. Egy napon azonban jönni fog egy
olyan ember, akinek két köldöke lesz, és mindkét kezén hat-hat ujja. Ő majd
megleli a követ és vele örökli Kenneth jóstehetségét is.
A vörös
hajú nő
A hagyomány szerint a norvég
királylány szelleme, előre megjósolta Kenneth anyjának, hogy fia vesztét egy
vörös hajú nő okozza majd: „Fiad egy vörös hajú nőt segít meg, és az a
poklok tüzével fizet majd érte.”
A vörös hajú nő, nem volt más,
mint Lady Isabella, Lord Kenneth Mackenzienek, Brahan és Kintail harmadik
grófjának felesége.
A gróf királypárti volt, a
polgárháború alatt Cromwell hívei bebörtönözték, de mikor II. Károly
visszaállította a királyságot, visszakapta birtokait, köztük a brahani várat.
Abban az időben vette feleségül Isabellát, egy gazdag nagybirtokos vörös hajú
leányát, akit a helybéliek „Skócia legrondább nőjének” tartottak.
Lord Kenneth, 1662-ben
diplomáciai küldetésben, Párizsba utazott. Az év nyarán, Lady Isabella
mulatságot rendezett a birtokon. Az egyik vendég hízelkedésére, hogy ritkán
gyűlik össze ennyi nemesi ágyból származó ember, Kenneth gúnyosan felmordult,
hogy ő inkább csak béresek és inasok ivadékait látja, és nem nemes urakét.
Mire kimondta a mondatot, már rá
jött, hogy hibázott, nyomban el is menekült és sokáig a mocsárban bujkált. Lady
Isabella megbocsátást színlelve, a születésnapján magához rendelte, és egész
háznépe előtt arra kérte, mondja el nekik, mivel foglalatoskodik a gróf
Párizsban.
Kenneth szeméhez emelte a követ,
majd sokáig habozott, hogy elmondja-e azt, amit látott. Vesztére elmondta:
„A te urad nem gondol, se terád,
se gyermekeire. Pompás arannyal átszőtt ruhát visel, és egy szépséges hölgy
előtt térdel éppen, karjával átöleli derekát, száját pedig kezére szorítja. Ez
az igazság.”
Lady Isabella, mintha csak erre
várt volna felugrott székéből, és parancsot adott, hogy ura nevének
gyalázásáért fogják el.
Kenneth
ekkor újra elővette és vak szeméhez emelte a követ, és jósolni kezdett.
Felsorolta mindazt a szörnyűséget, amely az évszázadok során majd a családot
érni fogja. Mikor elhallgatott elvonszolták és másnap égő szurokba fojtották.
A Seafort család
balvégzete
Kenneth utolsó jóslatában,
hosszan sorolta azokat a rémségeket, melyek az évszázadok során a családra
várnak:
„A híres Seafort család néhány
nemzedék múltán kihal. A ház utolsó ura, süket lesz és néma. Négy fia közül az
egyiknek kiállnak majd a fogai a szájából, a másiknak nyúlszája lesz, őrült a
harmadik, és dadogós a negyedik. Ő maga túléli majd mind a négy fiát. Birtokai
majd egy keletről jött fehércsuklyás leányra szállnak, aki majd megöli saját
húgát. Brahan várából pedig egyetlen kő sem marad.”
Ez a prófécia Francis Humberston
Mackenzie-n teljesedett be, ő volt az utolsó Seafort. 1755-ben született, majd
Etonban tanult. Tizenkét éves volt mikor kitört egy skarlátjárvány, és a fiú
megsüketült; hosszú időre meg is némult, de beszélő képessége később
visszatért. Idővel megházasodott, és négy fia született.
Bár süket volt, haladt előre a
ranglétrán. Előbb képviselő lett, majd ezredparancsnok, később Barbados
kormányzója; 1808-ban pedig altábornaggyá nevezték ki. Úgy tűnt, hogy sorsa jól
alakul, fiait azonban sorra elvesztette.
A két legidősebb, William és
Georg még csecsemőkorukban meghaltak. A negyedik, Francis is fiatalon került a
temetőbe. A harmadik fiú, aki az elsőszülötthöz hasonlóan szintén a William
nevet kapta, már felnőtt férfi volt, amikor súlyosan megbetegedett. Egy
visszaemlékezés szerzőjének, leginkább a gróf kiálló vámpírfogai tűntek fel,
amiről Kenneth jóslata jutott eszébe. Miután Williamet is utol érte a halál
Seafort is összeomlott és meghalt. A birtok megmaradt darabjait legidősebb
leánya, Mary Frederica örökölte. Ő még Barbadosban ismerte meg leendő férjét,
Sir Samuel Hoodot, a flotta későbbi admirálisát, aki Seafort grófot megelőzve
hunyt el Indiában. Mary hazatért az ősi birtokra. Ő volt a „keletről jött,
fehércsuklyás leány”. Indiából érkezett, és Hood nevet viselte, ami
csuklyát jelent. 1823-ban, bekövetkezett egy baleset. Kocsikázás közben Mary
elengedte a gyeplőt, a fogat egy szakadékba zuhant, és húga Caroline
szörnyethalt.
A második világháború után az új
tulajdonosok lebontották az omladozó várat. Brahan helyét benőtte a fű. Ezzel
pedig a családról szóló összes jóslat beteljesedett.
A skót Nostradamus
A Brahani Látnok próféciáit az
1850-es években kezdték összegyűjteni. A jóslatok könyv alakban 1877-ben
jelentek meg először, azóta pedig számtalan kiadást értek meg. Mivel
Nostradamus kortársa volt, és jóslatai hozzá hasonlóan aforizmaszerűek gyakran
állítják vele párhuzamba. Kenneth jóslatai azonban gyakran sokkal konkrétabbak,
mint a francia jósé.
Előre látta a gőzmozdonyokat:
„Hatalmas fekete,
megzabolázhatatlan lovak száguldanak majd erre, melyek tüzet és füstöt hánynak
és utakat rajzolnak keresztül a völgyeken.”
Megjósolta a culloden-i csatát is, melyben a skót „hegylakók” a vesztes felet, a Stuart
családból származó, Károly Edward herceget támogatták:
„Sivár vadon lesz és a legjobbak
vére öntözi majd a Felföldet. Boldog vagyok, hogy nem fogom megélni azt a
pillanatot, és nem látom majd a napot, amikor a fejek a hangára hullnak.”
Egyik gyakran idézet mondása a
felföld erőszakos kiürítését vetítette előre. A távoli városokban élő klánfőnökök,
a nagyobb haszon reményében elűzték földjeikről a bérlőket, mert jövedelmezőbb
volt, ha ott birkákat legeltettek, mintha megművelték volna. Az embereket,
gyakran fegyverrel, hajókra terelték és a távoli Ausztráliában vagy Kanadában
telepítették le őket.
„A Felföld népe annyira el fog
puhulni, hogy egy birkahadsereg elől elfut, és otthagyja szülőföldjét.”
Komor Kenneth próféciái még
napjainkban is hatnak. Strathpeffer városában áll egy kőszikla, melyről azt
jósolta, hogy „ha háromszor eldől, akkor a Loch Ussie melletti kisvárost
elönti az áradat”. Miután a szikla már kétszer eldőlt, a helybeliek, –
biztos, ami biztos – beton alapba ágyazták a hatalmas követ.
Bojtor Iván
Megjegyzés küldése