Magyar Irodalmi Lexikon, 1963.
esszé,
essai ‹fr.›: irodalmi értékű művészi stílusú (különösen irodalmi és
történelmi tárgyú) tanulmány. Szubjektívebb, csapongóbb jellegű, mint az
értekezés más fajtái. Tárgyát – az utóbbiakkal szemben – rendszerint
csak főbb vonásaiban világítja meg, mellőzi a szaktudományos apparátust,
állításaink adatszerű, részletes bizonyítására nem helyez súlyt.
Színvonala, gondolati mélysége különbözteti meg az irodalmi vagy
tudományos kérdéseket népszerű formában tárgyaló újságtárcától. – Első
híres művelője Montaigne (az elnevezés is tőle származik). Az angol
irodalomban Bacon vezette be, s a 18. sz. társadalmi és erkölcsi
kérdésekkel foglalkozó esszéistái (Addison, Steele stb.) fejlesztették
tovább. A 19. sz. legkiválóbb ~írói: Macaulay, Carlyle, Emerson,
Sainte-Beuve, Taine, Brunetiére. Nálunk a műfaj a 19. sz. második
felében honosodott meg. Első jelentős példái Kemény Zsigmondnak és
Csengeri Antalnak a reformkor vezető politikusait bemutató jellemrajzai.
A műfaj kiemelkedő magyar művelője Péterfy Jenő. A 20. században
különösen a „Nyugat” körül csoportosult írók (Babits Mihály, Szerb
Antal, Halász Gábor stb.) művelték előszeretettel.
***
Wikipédia
Az esszé a szépirodalmi
alkotások egyik sajátos válfaja. Műfaja közismerten nehezen
definiálható. Valószínűleg nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy annyiféle
esszé létezik, ahány esszéíró. Samuel Johnson (1709-1784), aki maga is kiváló esszéíró volt, az alábbi meghatározást adta:
"Az agy gondolatainak szabad folyása; egyetlen, nyers mű, s nem szabályszerű, rendezett alkotás."
Rövid
terjedelmű, témáját merítheti az irodalomból (Magyarországon ennek van
a legnagyobb hagyománya), a tudomány felfedezéseiből, a politikai
életből, vagy a mindennapi élet megfigyeléséből. Erősen tükrözi írója
véleményét, nézőpontját, sokszor szépirodalmi igénnyel íródik.
Azonban
még a szűkebben vett "esszé" is átmeneti műfaj, mégpedig az
irodalmi-irodalmiatlan/irodalom alatti szöveg között, hiszen írója az
irodalmi és bölcseleti beszédmód határsávján mozog.[3][4]
***
Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia
Irodalmi
műfaj. Esszének olyan filozófiai vagy szaktudományos értekezéseket
nevezünk, amelyek mondanivalójukat szépirodalmi eszközökkel fejezik ki.
Történelmileg Montaigne ’’Esszék’’ című művére vezethető vissza az
elnevezés.
***
Szinay Balázs: Mi az esszé?(Jegyzet)
Jelen
írás az esszé lényegét és megírásának ideális módszerét igyekszik
feltárni. A témát Hamvas Béla esszéről alkotott gondolatival vezetem be.
Az esszé értelmezéséről, az esszéírás mibenlétről írt alábbi pontokba
szedett gondolatokat Hamvas Béla az Imaginárius könyvek című
esszéjébe szőtte bele. Azért használjuk itt fel, mert e gondolatok
abszolút mértékadónak mondhatóak a téma szempontjából, valamint
kiindulási pontjaink lesznek az írás második felében részletezett
megállapításokhoz, kiegészítésekhez. Jelen írás nem Hamvast magyarázza,
hanem hozzáír gondolatihoz.
Tovább
***
Paál Zsolt: Rövid esszé az esszéről
Az esszé a francia reneszánsz nagy irodalmi találmánya, s ha pontosítani akarom, egyetlen zseniális franciáé, Michel de Montaigne-né.
Azt
mondják Montaigne-ről, hogy előbb tudott latinul, mint franciául, hogy
édesanyjáról kegyetlen önszigorral hallgatott, hogy később, mint
udvari ember, milyen sokra vitte.
Önző
és egocentrikus alakja volt a tizenhatodik századi francia
szépprózának. Mivel egyéniségében annyi volt az öncsodálat, hogy azt a
hagyományos széppróza már nem bírta volna elviselni, kitalált egy
sajátos műfajt, az esszét.
Tovább
***
Mike Ágnes: Esszé az esszéről
Que
sais-je?, tudhatom-e? – a gondolat nem csupán az esszéalapító
Montaigne vissza-visszatérő kérdése, hanem az olvasásra ajánlott könyvön
keresztül mindannyiunké. A volt, a van, a lehetne tudatlanságainak
elgondolkodtató, választ nem váró, sokkal inkább magatartást követelő
kérdése. Elszámolás a „belső világgal”, számvetés a külső
körülményekkel, önmagunkhoz intézett, másokkal megosztott gondolat. E
kettő találkozása maga a kísérlet.
Megjegyzés küldése