Nemrég jelent meg Le a láncokkal című második novellásköteted. A kötethez S. Szabó István írt előszót. Hogyan esett éppen rá a választás?
Így igaz! A megjelenés a helyi önkormányzat támogatásával jött létre. Még májusban nyertem egy pályázatot. S. Szabó Istvánt rendkívül gerinces, rendes embernek ismertem meg, e mellett segítőkésznek is. Nem véletlenül vagyok jelen a Pipafüst című – általa szerkesztett – oldalon is.
Valahogy így esett rá a választás, ami az előszót illeti.
A kötet tartalma milyen koncepció alapján lett válogatva?
Amint említettem, egy pályázatról volt szó, amit az ember szeretne megnyerni. Ehhez, az általam legjobbnak gondolt írásokból válogattam. Persze, tisztában vagyok a helyzet csapdájával, hiszen nem mindig a nekem tetsző írásokból lesz közönség-kedvenc, ha szerénytelenség nélkül egyáltalán lehet ilyet mondani.
Talán ott kezdeném, hogy bő két évvel ezelőtt, még egyáltalán nem gondoltam magam prózaírásra alkalmasnak.
Jó néhány füzetnyi verset írtam fiatal koromban. Kár, hogy azok nincsenek meg.
Aztán fordult a kocka. A versírás, most háttérbe szorult, és az első, csetlő-botló próbálkozások ígéretesnek mutatkoztak. Rájöttem, hogy nem csak azt lehet leírni naplószerűen, hogy X. Y., ekkor és ekkor, ezt és ezt csinálta, hanem ha az ember a fantáziáját rendesen elereszti, egészen komoly üzeneteket is el lehet eljuttatni az olvasóhoz.
Így hát célom az – általában abszurd köntösbe bújtatott, de talán mégis érthető – üzeneteim, minél több olvasóhoz történő eljuttatása.
Kiket szeretnél megszólítani az új kötettel?
Úgy gondolom, hogy mindannyian, akik valamilyen formában „belekeveredtünk” az irodalomba, szeretnénk minél tágabb közönséget megszólítani, ezért nincs egy kimondottan leszűkített célközönség.
Örülnék, ha nem rétegírások lennének a műveim, hanem kortól, iskolázottságtól, nemtől függetlenül, a lehető legtöbbeknek tetszőek.
Honnan, miből meríted írásaidhoz az ihletet, az ötleteket?
Ez igen sokrétű. Elsősorban vannak saját élményeim, tapasztalataim, amelyek egyike-másika alkalmas arra, hogy ötletként felhasználva, köré egy történetet göngyölítsek, emellett, úgy gondolom, eléggé élénk a fantáziám is.
Foglalkoztat a természeti környezetünkkel való visszaélés.
Az ihletek másik forrása a környezetemben megtörtént cselekmények, események, amelyekre nyitott szemekkel, fülekkel figyelek.
Jó ideje publikálsz az interneten, műveid pedig népszerűek, sikeresek. Mivel magyarázod ezt a hatást?
Nem tudom kedves Balázs. Azt sem, hogy népszerűek-e, vagy sikeresek. Tény, van ahol igen, és van ahol kevésbé. Remélem, sikerült egy viszonylag személyes stílust megpendítenem, ami talán többeknek vonzó. Ennek természetesen nagyon-nagyon örülök, hiszen az ember nem magának ír, még egy grafomán sem.
Egy-egy novella megírásakor szoktál-e számolni a közönség várható reakciójával, vagy minden írásodat spontán módon alakítod, függetlenül a közönség várható véleményétől?
Írás közben, ha van használható ötlet, és abból egy jó kis történetet sikerült kerítenem, akkor az alkotó időszakban nem foglalkozom azzal, hogy kinek, mennyire fog tetszeni.
Mikor már kész van, és felteszem az internetes oldalakra, természetesen várom az első visszajelzéseket.
De hogy a kérdés lényegére válaszoljak, az írások spontán módon alakulnak, azokat spontánul alakítom.
Szoktál verset, sőt drámát is írni. Vannak ezzel kapcsolatban hosszabb távú terveid, netán ilyen témájú kötetet is tervezel?
Verset kevesebbet – technikai okokból –, de két, szerintem egészen jó darabot, drámát írtam, amelyekről akkor azt gondoltam, könnyű szerrel színpadra lehet juttatni.
Ebben tévedtem, de boldog vagyok, hogy elkészültek és még szeretnék ilyen irányba is alkotni. Tulajdonképpen pályázatra készültek. Megjegyzem, egy regényem is negyed-kész állapotban van, és azért egy-egy verset is elkövetek néha-néha.
Hogyan látod a mai irodalmi életet? Mennyire boldogulhat ma egy szerző, milyen lehetőségei vannak?
Ez nehéz kérdés. Nagyon sokan írnak, és egyre kevesebben olvasnak. Ismerek több-diplomás fiatalokat, akik büszkén vállalják, hogy soha nem olvastak egyetlen könyvet sem.
Ilyen körülmények között a lehetőségek nem rózsásak, persze, nem is rettenetesen sötétek.
Tény, hogy az irodalomnak azt a részét, ahol pénzt is lehet keresni, foglaltnak érzem, nem nagyon lehet megközelíteni, vagy csak hatalmas szerencsével.
Van egy másik lehetőség. Ha az ember elég jónak érzi az írásait, magánkiadásban létrehozhat köteteket, melyeket – ha mondjuk egy családtag vállalja a hivatalos értékesítést –, akkor nem lehetetlen, bizonyos anyagi haszonhoz jutni.
Meg kell mondanom, az elmúlt két esztendőben szembesültem azzal, hogy a szerkesztőségek ingyen nem adnak ki semmit, csak hatalmas pénzekért. A kötetekből származó jövedelemnek is csak igen szerény hányadát juttatják a szerzőkhöz.
Ezt mások mesélték, nem is próbálkoztam. Általában, jó esetben null szaldóra lehet kijönni, azt mondják.
Milyen terveid vannak a jövőre, az elkövetkező évekre nézve?
Első, és hangsúlyozottan legfontosabb tervem az elkövetkezendő évekre, hogy éljem meg őket.
Amennyiben ezt a célkitűzést sikerül maradéktalanul végrehajtanom, akkor megpróbálok az irodalomban, lehetőségeim és tehetségemhez képest, annyit alkotni, amennyit csak tudok. Ebben benne van, az is, hogy annyit amennyi, mondanivalóm van. Mondanivaló nélkül – ez üzenetet jelent –, nem érdemes írni.
Ez is persze szubjektív vélemény, hiszen ki vagyok én, hogy verdiktumokat mondjak.
Jó lenne a helyi sajtóba – van egy rendkívül színvonalas irodalmi lap – végre már tényleg bekerülni. Tavaly decemberben, biztosra ígérték, hogy januártól minden számban ott leszek. Eddig még, úgy látszik, tavaly december van. Ez csak egy kiragadott példa.
Tehát igyekezni szeretnék, lehetőleg értékeket, vagy legalábbis értékelhető alkotásokat összehozni.
Nagyon köszönöm az interjút.
Megjegyzés küldése