vissza hamar
engedd meg hogy lerúgjam a plédet
s te legyél az aki visszatakar
tudod úgy hiányzik gyöngeséged
mint nyári mezőnek friss zivatar
és úgy reszket a csókért e homlok
mint kenyérért és borért a koldus
látod miattad szépeket mondok
s miattad klisé az epilógus
de akkor is kell a forró ajkad
nekem akkor is és csak azért is
ráncosodjon rongyosodjon rajtad
a kor meg a kortársabb poézis
mikor egyik kezem megtör téged
a másik hirtelen összekapar
engedd meg hogy ledobjalak téged
és borulj rám mindig vissza hamar
Nem ragyog
A füst. A füst.
Nem ragyog a lámpa
csak áthunyorog a pára-
fólián de nem ragyog
nem ragyog.
Láthatatlan vagy.
Láthatatlan vagyok.
Szemeinkben bár a hit
szeretni nagyon valakit -
mégis ahogy az éj betoppan
csak nem utálni magunknál jobban.
A füst. A füst.
Nem találhat lélek
a lélektől menedéket
nem látható az ember
a hunyorgó szemekkel
nem ragyog.
Láthatatlan vagy.
Láthatatlan vagyok.
Világra valakit
Csak csizmád, a csizmád fényesítsd ki,
mintha lelked bolyhos lábbeli volna,
bársonyos benti és csillogó kinti
műremek legyen az ablakodba.
S csak várj, csak várd a sosem létezőt,
csillag nevessen szemedben, te gyermek,
kócos hajadból homlokodra nőtt
évek után is csak várd a szerelmet.
Egyszeri vagy s most egyszeri a táj,
sütőtök, fahéj, gesztenye illat, ó,
hát ne tudd meg azt, amit nem muszáj,
örök éjedre ne törjön villanó
gondolat: téged is megcsal az a hit!
Boldog leszel, csak aludj el csendben.
Álmodj magadnak világra valakit,
álmodj magadnak világot szebben.
A madár csivog
Én hallgatok, a madár csivog.
Nem értjük egymást. Neki titok
a csönd s nekem titok a lárma.
Így vagyunk reggel összezárva.
Nem tudom, hogy ő mit rejteget,
tán szeretne írni verseket,
magányba vágyna, egyedülbe
és többé soha se repülne.
S nem tudja, hogy mit bújtatgatok,
hogy fájnak újabb s újabb napok,
hogy földre estem, de belül még
én boldog lennék, ha repülnék.
Megjegyzés küldése