Home » , , » Szinay Balázs - Mi az esszé?

Szinay Balázs - Mi az esszé?


Jelen írás az esszé lényegét és megírásának ideális módszerét igyekszik feltárni. A témát Hamvas Béla esszéről alkotott gondolatival vezetem be. Az esszé értelmezéséről, az esszéírás mibenlétről írt alábbi pontokba szedett gondolatokat Hamvas Béla az Imaginárius könyvek című esszéjébe szőtte bele. Azért használjuk itt fel, mert e gondolatok abszolút mértékadónak mondhatóak a téma szempontjából, valamint kiindulási pontjaink lesznek az írás második felében részletezett megállapításokhoz, kiegészítésekhez. Jelen írás nem Hamvast magyarázza, hanem hozzáír gondolatihoz.

Az esszé fogalma, témája és kifejezésmódja Hamvas értelmezésében

1. „Az esszéíró magatartásának legfontosabb ismertetőjele az iskolánkívüliség.
Magány függetlenség, szuverenitás és autonómia. Ezeknek az összetétele adja azt, ami az esszé lényege."
2. „Az esszéíró mindennemű, már valahol, bárhol elhangzott véleménnyel szemben bizalmatlan.”
3. „Az esszé nem csatlakozott sem a tudományhoz, sem a valláshoz.
Miért? Mert a tudomány az okság elvén épült fel.
A kauzalitásból nem tud áttörni és kilépni, a következetesség eszelőse lesz.
…a vallás lírai.
Ebből következik, hogy az esszében egyenlő mértékben fontos a látás emelkedettsége, a gondolat morális intaktsága, s az, hogy véleményei megegyezzenek a szép élet képeivel.”
4. „Az esszé a művészetet azonban nem fogadja el, mert az az életet szebb akarja tenni, mint amilyen, s ezért elrontja.”
5. „Az esszé nem is filozófia, mert az mindig rendszer.
Minden esszének különben pontosan ugyanolyan koncepcióra van szüksége, mint egy filozófia rendszernek. Így tehát minden esszéből kellő részletezéssel filozófiai rendszer készíthető, s fordítva, minden filozófia rendszerből, a lényegtelent elhagyva, esszét lehet írni. A különbség az esszéista és filozófus között tehát az, hogy a filozófusnak egész életében csak  egyetlen lényeges koncepciója van, az esszéistának pedig annyi, ahány esszét ír.
Az esszéista, mikor az egyik esszét a humanitásról befejezte, nyugodtan fog a másikhoz, amelyben a humanitást elveti.
…a fontos nem az, amit megállapít, hanem a vélemény értelmes volta, de mindenkfölött az ihlet minősége, a koncepció mélysége, a teremtő gondolat szabad játéka és az emberi elhatározás az abszolútumban.”
6. „A rendszerfilozófus abból a meg nem bocsátható ügyefogyott előítéletből indul ki, hogy csak egyetlen tökéletes, ellentmondás nélküli rendszer van öröktől fogva az idők végezetéig, minden ember és minden világok számára csak egy. Az esszéista tudja, hogy ez az egy rendszer Isten tudása. S alázattal megelégszik az ellentmondásokkal.”
7. „Az esszéíró nem az »egyetlen-vélemény-sem« álláspontján van, hanem a »minden-vélemény« álláspontján.
Az esszéíró nem nihilista, hanem univerzalista.”
8. „…egyetlen véleménynek sem tulajdonít örök létet. A vélemény nem is fontos. Ami fontos: a látás. A fontos a teória. A fontos a tehorein, a szent látásban való részesülés.
Egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt. Egy ilyen világ egy esszé.”
9. „Az esszényelvben, vagyis a par excellence prózában vidámság, komolyság, tömörség, levegős távlat, súly és könnyedség, mélység és világosság találkozik.”
10. „A dal, a dráma, a regény megengedhet magának homályt, mégis tökéletes lehet. Az esszé soha. Itt az értelemnek állandóan éppen úgy jelen kell lenni, mint a fantáziának, az érzésnek.
…az esszé leírásának csak akkor van jelentősége, ha a képnek filozófiai, morális, pszichológiai távlata van. „
11. „Esszé éppen az, hogy rövid és tömör, sűrített és szűkszavú. Az igazi esszéista theodiceát ír öt sorban és világtörténelmet három oldalon. Harminc lapnál hosszabb művekre az embernek csak akkor van szüksége, ha nem egészséges, és száz lapon mindent el lehet mondani.”


Következtetés és kiegészítés

Az esszé fogalma

Az esszé legegyszerűbben: a jelenleg rendelkezésre álló ismeretekből táplálkozó személyes vélemény, álláspont kifejtése valamely témában, melyre erős befolyással van a szerző aktuális, léthelyzetéből fakadó impressziója, sajátos nézőpontja.

Az esszé témája és kifejezésmódja

Az esszé nem kerüli a tudományos, a filozófiai, a vallási, a művészi, a politikai, vagy akár a mindennapi életet érintő témákat, sőt, ezek mindegyikéből merít. Akár egyetlen íráson belül megjelenhet e témák közül több is. Az esszé egy kicsit mindegyikről szól, de egyikkel sem azonosul önállóan, külön-külön.
Az esszéíró bármiből képes témát teremteni, de sosem ír le lényegtelent, alázattal fordul az írásmű felé.  Témává rajta keresztül azt tesz egy benyomást, hogy az az esszéista keze alatt egyszerre érik szépirodalommá, filozófiává, vallássá, költészetté stb.
Az esszé kifejezésmódja szépirodalmi igényességű, tartalma pedig szerteágazó. Az esszéíró a tudományok határterületeit szélesen és elmosódva értelmezi és ennek megfelelően kelt életre egy témát.  Viszont közölt véleményét minden esetben átitatja saját individuumában felépített tudományközi, szintézisen alapuló látásmódja.
Az esszéíró munkamódszere a pillanatnyi helyzetfelismerés. A lét egy frissen elé táruló szeletkéjének leképezése, tulajdonságainak megragadása érzései és gondolatai által, ad hoc módon rendszerbe foglalva azt.  Az utóbbiból következően tehát jellemző az esszére a rendszerezettség, az aránylag logikus szerkezet is, mely bár szabad áramlást enged a gondolatoknak, de csak egy bizonyos keretrendszeren belül engedi meg magának a csapongást, az eredeti témához mindig ragaszkodik.
Ez a rendszer azonban az esszé lejegyzését követően rögtön fel is bomlik, mert az nem az elmét és annak képzeletvilágát akarja leképezni, hanem a létet. Az elme ragaszkodik ahhoz, hogy megkísérelje kalitkába zárni a lét egy pillanatát, annak képét kimerevítve, abban reménykedve, hogy az örökre úgy marad, csak, mert az akarat így rendelte. A lét viszont áramlik. A születésen, az életen, a halálon és a köztesléten keresztül beleáramlik mindenbe, ami része, tanulságul hagyva, hogy e folyamat a létezés egyetlen igazsága: vagyis semmi sem kimerevíthető. Az esszé, mint a lét része, nem tesz mást, csak ráhagyatkozik a dolgok rendjére, áramlik a lét rendszere szerint. Mandala, melyet elkészítenek, hogy aztán elsöpörjék, jelezve, hogy a lét része, vagyis mulandó. Ennek megfelelően van bevezetése, tehát megszületik, része a tárgyalás, vagyis az élet megnyilatkozása, öntudatra ébredése, kibontakozása, és végül a befejezés, vagy összegzés zárja, mintegy jelezve a közelgő és az utolsó sorral bekövetkező elmúlást. Az esszé aztán megnyilvánulatlan marad, míg újra testet nem ölt a szerző valamelyik soron következő írásában. Az esszéíró éppen azért, mert felismerte művének mandala jellegét, nem fél megválni művétől. Tudja, hogy a maradandóság csak látszat, az állandóságot pedig nem abban a viszonyrendszerben kell keresni, melyben az esszé születik.
Ahogy Hamvas is megjegyezte, az esszéista esszéi csupán egy-egy életfilozófia részleteit világítják meg, nem céljuk a szerző konkrét és egész világfelfogásának rendszerező reprezentálása.
Amit a szerző az egyik bekezdésben megállapít, könnyen megcáfolhatja azt a következőben egy másik állítással úgy, hogy a két állítás nem ellentmond egymásnak, hanem együttesen alkot egészt.
Az esszé tulajdonképpen egyetlen gondolat kifejtése a gondolathoz kapcsolva a rendelkezésre álló legtöbb tényanyagot, vagy legalábbis a téma szempontjából aktuálisan mindenképpen jelentősnek mondhatót. Az esszé nem több egy felébredő érzésnél, impressziónál, ami aztán a lejegyzést követően el is hallgat, mivel célja csupán annyi volt, hogy felébredjen, beépüljön a szerző gondolatvilágába, majd pedig a felismeréssel járó feszültség az írás formájában távozzon, a szerzőn kívülre kerüljön.
A szabadon megfogalmazott (tehát nem feladatként kiadott) esszé nem rövidebb 1 A/4-s oldanál, de nem is hosszabb – amennyiben valamely körülmény ezt nem zárja ki – 2 A/4-s oldalnál. Az 1 oldalnál rövidebb esszé nem elegendő az igényes témakifejtésre, a 2 oldalig nyúló pedig már könnyen dagályossá, terjengőssé, rendszertelenné válhat. Egy korrekt, kötetlen témájú esszét meg lehet fogalmazni átlagosan másfél A/4-s oldalban. Ennél hosszabb az esszé csak akkor lehet, ha azt a szerző ténylegesen meg tudja tölteni tartalommal úgy, hogy a mű hatásfokát végig azonos szinten tartja. Mindennek ellenére, mivel az esszé a lét része, s annak törvénye szerint működik, igazi kezdete és vége csak annyiban van, mint a testnek a lélekhez képest, mely a test halálával tovább él. Az esszé nem akkor kezdődik, amikor a szerző leírja és nincs vége az utolsó sor után. Leírt részei csupán bepillantások abba, aminek a szerző részese, mint ahogy a lélek is csak bepillant az életbe olykor míg egy-egy testet éppen magára ölt.

Az esszéírás nehézségei

Az esszéírásnak nincsenek nehézségei, csak az esszéírónak vannak korlátai. Az esszé megírásához mindössze két elem együttes jelenlétére van szükség: 1. legyen valakinek véleménye a kifejteni kívánt témáról; 2. legyen a témára vonatkozó ismerete is. A vélemény az ismeretekből és a tapasztalatokból alakul, így a második elem jelen esetben az elsődleges, mert annak hiányában nem létezhet az első.
Az esszéírás szempontjából legfontosabb ismeretanyagot az élet ismerete jelenti. Esszét írni az nem tud, aki az életet egyáltalán nem vagy csak részlegesen ismeri, így annak valóságában elmerülni tökéletesen nem képes. Az esszében ugyanis nem tudományos álláspontokat vagy vallási alapvetéseket kell ismertetni, hanem bemutatni azt, hogy milyen szerelmesnek lenni az életbe. És mielőtt félreértenénk, meg kell jegyezni, hogy a szerelem jelen esetben sem csupán szépség, zsongás, káprázat. Velejár a szenvedés, a számvetés, a krízis és a katarzis is. Az esszéíró tehát ezek egymással való kapcsolatát, összefüggéseit látja és láttatja. Számára nem elkülönült témaegységek léteznek, hanem egyetlen témát ismertet különféle megközelítési szempontok alapján, alámerülve egy-egy szempont szerinti értékelés részletezésében.
Mivel az önkifejezés egyenesen arányos a személyiség fejlettségével, az, aki egy adott témában nem tudja kifejezni a véleményét, gondolatait a témához mérten egyszerűen éretlen személyiség struktúrával rendelkezik, ugyanis aki érett, abban megszólal az élet, akiben pedig megszólal az élet, abban kifejezésre is jut. És itt nem egyszerűn az értelmi vagy az érzelmi intelligencia mutatóira kell gondolni. Ezek önmagukban nem mutatnak rá arra a többletre, amitől a személyiség valóban éretté válik. Valódi érettséget ugyanis a felismerés és az alapvető, univerzális világtörvényhez igazodó élet és személyiségszerveződés ad. Világtörvénynek pedig azt az emberiség fennállása óta létező és belénk kódolt, minket körülvevő életrendet nevezzük, ami történelmi kortól és körülményektől függetlenül elidegeníthetetlen az emberi mivolttól. Ez az alapvető természet, a lét és a benne létezők ösztönös megnyilatkozása, az élet működésének természetes, eredendő rendje. Nem kell itt semmi misztikusra gondolni, csupán arra, amit az ember önön lényegének ismeretéből adódóan eredendően ismer és ért. Olyan tudás és képesség ez, mely az emberiség története folyamán generációról generációra öröklődik át, és mely minden emberi lény számára születéstől fogva adott, nem tudásának, illetve tudatos jelenségből tudatlanná válásának oka pedig egyszerűen a felejtés. Vagyis konkrétan az a jelenség, melynek köszönhetően az ember a perszonalizálódás, társadalmi lénnyé válás folyamata közben megfeledkezik arról, amit születésétől fogva tudott, tehát életének a mindenségben betöltött szerepéről és a helyes, alapvető természete szerinti életvezetés sajátosságairól.
Hogy valaki mennyire érett személyiség, azt le lehet mérni azon, hogy egyáltalán képes-e egy témának neki kezdeni, illetve, azon, ha egy adott témát a jó, vagy a tökéletes színvonalhoz képest csak hiányosan, éretlenül fejt ki. A kommunikációs készség és a személyiség érettségének vagy éretlenségének összefüggése vitathatatlan. A megnyilatkozási képtelenség, a csend mindig hiányosságokra mutat rá. A csend jelentőségét pedig itt széles értelemben kell vennünk, mert a csend nem csak akkor nyilvánul meg, ha valaki verbálisan hallgat, hanem akkor is, ha valakinek az értelme hallgat, vagyis egy adott téma kapcsán téves, a valóságtól eltérő, hiányos információkkal rendelkezik, és ezért hiányosan fejezi ki a valóságot. Mint, ahogy a teremtés és a lét sem néma, hanem átitatja az élet, minden, ami ennek valóságához kapcsolódik csak dinamikus, élettel teli lehet, csendes, néma, halott semmiképp sem. A valóság pedig mindig egyszerű, könnyed és magától értetődő. Minden, ami ennek ellenében hat, világos, hogy nem a valóság része. Nehézségek mindig akkor mutatkoznak, amikor az élet elszakad természetes működési rendjétől. Ahogy az ember nem lehet önmaga és éppen ezért feszülté válik, ha más bőrébe akar bújni, úgy az élet sem lehet önmaga, ha nem a világtörvény szerint rendeződik. 
Tökéletes esszét az képes írni, aki megtalálta magát – vagyis az életet és a világrendet, mert az önálló valóság és a kollektív valóság nem különbözik, az individuum valósága megszűnik akkor, ha felismeri a kollektív valóságot. És fordítva, aki megtalálta magát, képes a tökéletes esszé megírására, bármilyen témában. Egy-egy téma kifejtése az élet gyökereinek, mozgatórugóinak felkutatásához hasonló feladat. 


Szinay Balázs


Oszd meg ezt a tartalmat :

0 Hozzászólás:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

Népszerű tartalmak

SZERKESZTŐK


HOZZÁSZÓLÁSOK

VÉLETLENSZERŰ AJÁNLÓ

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2011. Comitatus folyóirat - All Rights Reserved
Template Design by Creating Website Published by Mas Template