Kardos M. Zsöte - SZONDAY SZANDRA – „A BETEGSÉG FELSZABADÍT” (költő, író, tanár, esztéta, cirkuszkutató…)

Szonday Szandra nevével kb. 20 évvel ezelőtt találkoztam először. Akkor került kezembe a 15 éves kislány könyve, ami Meg vagyok húzatva címen látott napvilágot. Egy túlélési napló, tele humorral, saját illusztrációkkal, hogy kibírhassa azt, ami történik vele, miközben próbálják megmenteni az életét. Egy német klinikán koronát húznak a fejére, arra súlyokat pakolva húzatják a gerincét… közben éli harcokkal és örömökkel teli kamaszéletét, és közben egy percre sem veszíti el jövőbe vetett hitét.

A gyereklány könyve meghatott, megdöbbentett, az általa kiváltott érzések felejthetetlenné tették, mégis elvesztettem a fonalat, nem követtem életútját egészen a közelmúltig, amíg szemem elé nem kerültek Szandra írásai melyeket „Szíves napló” című blogjában tesz közzé.

1983-ban Budapesten született. Egy ritka genetikai betegség (Marfan-szindróma) miatt születése óta a mai napig súlyos betegségekkel küzd.

Amikor a blogját kezdtem olvasni, arról számolt be, hogy éppen szívműtétre vár.

A műtéten, december elején átesett, azóta a lábadozás lassú és nehéz heteit éli. Az intenzív osztályon töltött napok rövid szünete után, folytatja az írást, a kutatómunkát, tervezi mindazt, amit a továbbiakban meg szeretne valósítani.

Életét mindig meghatározták a művészetek. Édesanyja színész, apja fővilágosító volt.

Gyermekkora óta ír verseket, rajzol, kitűnően zongorázik.

Több színházi előadás díszleteit, jelmezeit tervezte és készítette.

Sokoldalú művészi tehetsége vezette az ELTE magyar-esztétika szakára, ahol jelenleg doktori tanulmányait végzi.

Érdeklődése a cirkusz felé fordult. Úgy érezte, hogy mindannak, amit el szeretne mondani, és meg szeretne mutatni, arra ott találja meg a leginkább tápláló, és kifejezésre módot adó talajt.

A Fővárosi Nagycirkuszban dolgozik, az artistaképzőben oktat cirkusztörténetet.

Több könyvet is publikált a témában.

Egészen fiatal kora óta ír verseket, melyek először antológiákban kaptak nyilvánosságot.

Első önálló kötete Rubato (jelentése: a dallamrészletekhez, a zenei kifejezéshez igazodó szabadabb ritmika) címen, 2008-ban jelent meg.

Lamento (olaszból fordítva, jelentése: panasz) címen, második önálló kötete 2017-ben jelent meg.

Versei kicsit ijesztőek, kicsit morbidak, kicsit szomorúak, néha boldogok és mindig lenyűgözőek.

*

Varat

Bennem káosz

vagy éppen két part

A depresszió

combhúsába varrt

Nincs baj.

Az idő majd

kimossa beleim.

Hisz’ a víz nagy úr;

sziklákat dönt,

barlangot váj,

s kicsinyre koptatja

mindazt, ami fáj.

*

Publikálatlan versek

Eleven szobor

Anyám ma befonta hajamat

hátha meglelem magamat

most harmincöt fonattal fejemen

vagyok etruszk szobor – eleven

*

Szuka-panasz

ó, én megértem a csalfákat, a hűtleneket

vagy érteni vélem

hisz mint kertbe zárt nőstény eb tavasszal -

napjaim úgy élem

mert ha visszagondolok rá, hányszor szerethettem

- csak két röpke hónap! -

kívánom: bár neveznének már

százan árulónak

*

Azóta

Azóta nem ugyanazon az útvonalon járok

lecseréltem a régi télikabátot

melyben megismertelek

ezen körben hosszú szőrme, kényes bézsszín

szóval sikkesebb

vettem egy csomó bizsut s felsőt

olyan vállmutogatóst

más gyűrűket hordok, bort iszom

és gyakran vagyok adós

ismét átrendeztem  szobám, lett

új kanapém, szebb, szélesebb

és lebontottam a tárgyakról

az ünnepi csomagolást, szerelmi díszeket

letöröltem minden nyomod, akár

a port, mígnem minden a régi lett

azóta meztelenül alszom, száműztem a

hálóingeket

és az ágyban mellettem az a

valaki újból arctalan

de most már, azt hiszem, ismét szeretem magam

és az utcán, mint a csövesek hogy megigyák aznapi boruk

a férfiaktól  aprópénzt - egy-egy pillantást koldulok

*

Testem című verse, Szandra saját előadásában

https://www.youtube.com/watch?v=ElKOAiJ5HJw

Szandra jól beszél angolul és németül.

A kínai nyelv és kultúra, a szenvedélyei közé tartozik.

Szívesen ír haikukat.

Szerelmes haikuk

pókhálómba hullt

levél, szél játéka vagy;

súly! elszakítasz

*

meglehet, hiszek,

s kártyát vetek. arcodra

vak lapok! elég!

*

kánikulában

ütőérre nyomott jég

ha eszembe jutsz

*

Tervei között szerepel, olyan összművészeti performanszok létrehozása, ahol költészet, zene, mozgás, egyenrangúan vesznek részt a gondolatok színrevitelében.

Nem kíván lemondani arról sem, hogy írásaival a hasonló cipőben járó betegeket segítse bizakodóbbá tenni, a gyógyulás felé vezető úton.

Készül megírni kamaszkori naplójának „folytatását”, visszatekintve az elmúlt húsz évre.

Szandra valahogy úgy született erre a világra, hogy mindarra, amit megtett, ne legyen képes.

Olyan leckéket kapott az élettől, amitől bárki más talán kiábrándult volna. Ő nem felejtett el küzdeni.

Szonday Szandra makacs nő. Ahogy mondja „a betegség felszabadít”. Teljesen más életszemléletet, életrendet diktál, másfajta lehetőségeket nyit meg. A betegség nem legyőzi, hanem táplálja, abból építi fel művészetét. Gyakran érzi úgy magát, mintha tét nélkül játszhatna vakmerő játékokat…

Némely orvosok szerint már rég távoznia kellett volna az élők sorából, ő pedig nem csak él, de virul is. Egészségesnek tűnő, magabiztos nő mosolyog párja oldalán. Ha néha lélegeztető gép segíti is, hogy éjszakánként több oxigénhez jusson a vére, az sem akadályozza meg abban, hogy teljes életet éljen.

Még szeretnék egyet idézni, a nekem küldött legújabb versei közül.

*

Nem hiányzol

Naponta kérdezel,

nyaggatsz: hiányzom?

s felelem, amit hallani szeretsz.

Ha kimondanám az igazságot,

félek, az lemetszene,

ahogy rozsdás kertészolló lemetsz

száraz ágat és épet is.

Pedig nem hiányzol, mert lényembe

lényed úgy beépült már,

akár gerincembe az acélcsavarok,

ahogy kitölti a csigolyák közti hézagot

az idegen csontszövet.

Erős vagy bennem mint egy oszlop,

nemesfém emlékmű, platina tanú,

ott leszel akkor is,

ha én már enyészet,

ha én már por és hamu -

*

Ha további ismeretekre vágysz egy különleges, nagyszerű ember életéről  és alkotásairól, szeretettel ajánlom, hogy látogasd meg a blogját.

http://www.szivesnaplo.blog.hu/

Kardos M. Zsöte - DYLAN THOMAS (1914-1953) - walesi költő és prózaíró

DYLAN THOMAS (1914-1953) - walesi költő és prózaíró

Még alig kezdtem sorokká formálni alakuló gondolataimat, és falni a könyveket, amikor a szokásos antikváriumi barangolásaim alkalmával kezembe akadt egy kicsiny méretű könyv. A borítóján, lila alapon apró pöttyök voltak, a címe meg igazán viccesen hangzott nekem; Az író arcképe kölyökkutya korából. Azt már akkor is sejtettem, hogy a szavakkal való „játékot” én egy életen át nem leszek képes abbahagyni, „anyám boldogságára” meg minden létező kóbor kutyát hazahordtam, merthogy igen szerettem (szeretem) ezeket a négylábú jószágokat. A könyv címe annyira elvarázsolt, hogy az már igazán lényegtelen volt, hogy ki írta.

Na meg akkor még nem is mondott nekem semmit Dylan Thomas a szerző neve.

Alig telt több mint egy éjszakámba, a dunyha alá rejtett olvasólámpa pislogó fényében elolvasni a könyvben található elbeszéléseket. Egy távoli világban élő gyerekről szólt, a szöveg pörgött, megidézte a tájat, az ott élő embereket, a humoros történetek csattanóinál igyekeztem visszafojtani a hangos nevetést, nehogy a szomszéd szobában békésen alvó szüleim rájöjjenek, hogy én már „megint mit művelek”.

Jó néhány év eltelt, mire újra találkoztam Dylan Thomas (teljes nevén Dylan Marlais Thomas) munkásságával.  Szülőhelye, Swansea, afféle végvár hármas határon: Wales, Anglia és az óceán fogja közre. Amit véd: egy kis nemzet történelmi múltja. Ami ostromolja: a jelent és jövőt elhódító ipari civilizáció. A harc a falakon belül zajlik. Swansea nem festői halászkikötő, hanem füstölgő gyárváros.

Thomas magával viszi a derűs világú, de szorongató tapasztalatot is bőven termő gyermekkort, a lanyha szorgalomról, ám annál tevékenyebb irodalmi érdeklődésről tanúskodó iskolaéveket és a kétesztendős helybeli riporter-inaskodást maga mögött hagyva, 1933-ban kivándorol szűkebb hazájából.

Az otthoni táj, és még inkább az emberi kapcsolatok biztonságát, védelmét nyújtó otthon igézete holtáig kíséri. Egyéniségében, poétikájában könnyűszerrel kimutathatók a kelta lélek hatásai. De az újkor szellemét és méreteit, a gazdasági válság hányta-vetette, gyökereitől elszakadt embertömeget, az egymásról mit sem tudva sodródók egyetemes sorsközösségét sem idegenben szokja meg, hanem a csavargásaiból ugyancsak otthonosan ismerős swansea-i kikötőben. A kettős élmény modern embert, modern költőt kovácsolt. Dylan Thomas impresszióiban formát öltő Wales, kétféle erő kiinduló, és egyben támadási pontja: a lázadásé és a ragaszkodásé. Öröksége: a közösségi habitus. Walesinek vallotta magát, de angolul írt, hogy minden brit érthesse.

Első kötetét, az Eighteen Poems (Tizennyolc vers) 1934-ben adja közre, felemás sikerrel.

A szakma tekintélyei elismerik és félreismerik tehetségét. A nagyközönség ez idő tájt még nemigen vesz róla tudomást, egyelőre csak a londoni szerkesztőségek és az irodalmi kocsmák nyíltak meg számára. Pártfogó felfedezői azzal vélték leginkább megbecsülni a kezdőt, hogy mindjárt és mindenestül maguk közül valónak tekintették. A legújabb divat, a szürrealizmus szellemével ösztönösen rokon ős-zseni fölléptét üdvözölték a költő-siheder megszólalásában.

Ezt a forrongó tettvágytól és didergető halálsejtelemtől egyfolytában fűtött-hűtött lelkiállapotot Hamlet küszködő monológjaira emlékezve értheti meg igazán a versolvasó. Ahogyan a dán királyfi vízióiban a tenyészet és rothadás motívumai egyszerre utalnak az esendő test, az államgépezet és az egyetemes emberi lét éltető és mérgező erőire, Dylan Thomas látomásai is belevilágítanak egy hatalmas szervezet - a XX. századi társadalom és történelem - működésébe.

A hozzá szegődött hír, új fegyvertényeket vár tőle. Zajos társasági szereplése, különcködő viselkedésmódja nevezetessé is teszi. A kortársak visszaemlékezései bőséges felvilágosítással szolgálnak ebben a témában. Választ persze ez arra nem ad, hogy a kinőtt, de le nem vetkezett „vásott kölyök"-póz mekkora darabot fedhetett el a költői lélek mélységeiből?

*

Mikor felébredtem

Mikor felébredtem, már szólt a város.

Madár-, harang- és csengő-zűrzavar

Szaggatta szét az ezer farkú káoszt.

A nyüzsgő hüllők lángban álltak,

Felnyársaló álom-fosztogatók,

A jó szomszéd tenger békát, sátánt

És asszony-gyönyört elmosott,

Míg járt egy hús-vér alak odakint,

Nyesőkést vett elő,

S a hajnalt nyisszantotta le,

Az Időnek lüktető iker-párja ő.

Ama könyvből valló ez a hegyes szakáll,

Hogy az utolsó kígyót is levágja,

Akár egy vesszőt, zsenge ágat,

Zsugorodott levél-nyelve lehull.

Én minden reggel ez vagyok:

Álmomban - Isten, jó is, gonosz is benn,

Járok a víz színén,

S a halál - döfte, rég

Kihalt mamut vagyok s mindenki földjén

A lehullott veréb.

Madár-lombhullás volt s hajó-kacsázás,

Mikor e reggel, ébredéskor,

Áttört a zajló városon

Egy hang az égnek álló levegőben,

Nem próféta-utódomé, nem:

Megtöretik tengeri városom!

Órák szóltak: nincsen Idő - harangok: nincsen Isten,

S a szigetekre vontam a fehér lepelt,

Szemhéjamon a két érem mint kagyló énekelt.

Fordította: Görgey Gábor

*

Dylan Thomas idegenül találta magát abban a társadalmi környezetben, ahová bejáratos lett. A következő öt év leforgása alatt két kötetben - Twenty Five Poems (1936 - Huszonöt vers); The Map

of Love (1939 - A szerelem mappája) - 41 verset közöl. Az utóbbiban prózai darabok is szerepelnek.

Különös egybeesés, hogy a Dylan Thomas költői munkásságának alkotói korszaka - a II. világháború és a rákövetkező évtized – Európa addigi legválságosabb, legnyugtalanabb periódusának történései alatt érik be.

Ennek a gondterhelt időnek figyelme kíséri Dylan Thomas utolsó tizennégy esztendejét. A teljes nyilvánosság előtt él Londonban vagy Oxfordban csakúgy, mint Amerikában vagy a walesi falucskában, Laugharne-ban (kedvenc „csónak otthonában”).

Közösségi költő: alkotó élményt jelent számára az elsötített utcán, a „leölt házak" körül kóválygó, társtalan, barbár rettegés, a háború minden szennye, csúfsága; inspirációval várja a hazai táj idillikus szépsége, a jámbor gémek és csillogó kagylók közt a lelkes természet társasága.

A második világháború alatt – mivel tényleges katonai szolgálatra alkalmatlan volt – a BBC megbízásából egy dokumentumfilmes csoporttal járta be a harctereket. A háború alatt alakult ki szenvedélye, a versfelolvasás és a játék a hangjával.

Legfőbb ihletője: a ráhallgatók mind népesebb publikuma; azok, akiket a modern technika, a városi civilizáció szerzett, toborzott köréje. Utánzásra méltóan gazdálkodott a széles körű erkölcsművelés gépi eszközeivel. Messzire ható szavalatai a BBC híres „Harmadik Program"-jában hangzottak el.

Az Októberi vers, melyet a 30. születésnapján, 1944 októberében írt, majd egy évvel később, 1945-ben az „Új versek” című rádióműsorban volt először hallható. Ez szólal meg Dylan Thomas előadásában a következő videón.

A beállítás ikonra kattintva, lehetőség van az automatikus fordításnál, a magyar nyelv kiválasztására is.

https://www.youtube.com/watch?v=EnoHCSU5yn8

Egymást érték előadásai Anglia és az Egyesült Államok egyetemein, kongresszusokon, irodalmi estéken, minden rendű-rangú pulpituson. Valóra vált a „romantikus" ifjúkori álom: Dylan Thomas személye egy nemzedék előtt a költő - foglalkozás és eszmény - megtestesítője, a fogalom eleven képmása lett. S a komolytalan örök-gyermek, az italos bohém, a „vén ripacs" pontosan tudta, mit vár tőle a nagy szerep. Átérezte és vállalta a költő felelősségét.

Felnőttkoromban újraolvastam, azt a régen vásárolt könyvet. Akkor már nem a gyermeki ártatlanság tükrében láttam a megjelenő képeket. Már tudtam, hogy a történetekben valóság és álom egybeolvad, és ezáltal keletkezik egy új, ám annál hitelesebb valóság. Látszólag könnyű kézzel írt darabokat olvasunk, ám ez a könnyűkezűség valójában csak látszat, a mondatok és a történetek ugyanis tökéletesen formáltak; egyetlen gramm fölösleg sincs. Szövegeiben, maguk a képek és a helyzetek viszont - külső vázuk mögött - olyan sűrűk és érzelemmel telítettek, hogy akár egy-egy versként is olvashatók.

 "Hirtelen tört az utcácskára a teljes sötétség, a falak összébb szorultak, és leguggoltak a háztetők. Amint itt bámészkodtam az idegen város sötét utcácskájában, óriásnak tűnt a füstös képű férfi, akit kalitkájában felhők öveznek, s a kopasz öregember havas fekete púppá korcsosult; és a sarokból fehér kezek ugrottak elő, láthatatlan kártyákkal."

*

Dylan Thomas 1953-ban halt meg, 39 évesen, idegenben. Amerikai kórteremben delírium végzett vele. Pályája - a szó minden értelmében - tragikusan szakadt meg. Ki tudja, mi válhatott volna még belőle, ha megéri! Képtelen próbálkozás lenne felbecsülni, mekkora értéket vitt a sírba Dylan Thomas. Vigasztaló tudat, hogy ami utána maradt, annak értékét így is megbecsülhetjük. Az életmű, minden durvaságával, kételyével, zűrzavarával - mint a tragikus sors – befejezett, mint a tragédia lezárhatatlan, örök mozgásban örvénylő. Állandó hatóerő.

Egyik kedvenc versem tőle:

Csöndben ne lépj az éjszakába át

Do not go gentle into that good night

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,

Mert nem volt villám-cikázó ajak,

Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullámüttön jajt kiált,

Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,

Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,

S ím késve eszmél: csupa kín a nap,

Csöndben nem lép az éjszakába árt.

A zord tudja, bár verje vaksiság,

Hogy lehet meteor-szemű ki vak,

Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,

Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

Nagy László fordítása

„A jó vers - vallotta és bizonyította Dylan Thomas - a valóság cselekvő része. A világ sohasem marad ugyanaz, ha egy jó vers hozzátevődött. A jó vers segítséget jelent a minden-ség formájának és értelmének átalakításában; mindenkit hozzásegít, hogy önmagáról s a környező világról való tudását kiterjessze."

Boér Péter Pál - Bújócska – színről színre (Bátai Tiborról)

Lexikon, önismeret, más ismeret, kiismerés… Kiismerték! Mondhatni felgöngyölítették lappangó, nem militáns forradalmárságát. Hazaszeretete nem mellékesen forr benne. A kifejezetten kifejezhetetlen. Patriotizmusának melléktermékeként, egyértelműen nem kedveli a diktatúrákat. Emiatt kénytelen volt végigjárni egy letiltott tor-túrát, bakancs nélkül.

Mások viszont pironkodás nélkül bakancsolták, és Ő némi mazochizmussal indított a gyújtópontba. Szerencsére íráskésztetése makacsul izmosodik, jel sincs a spontán gyógyulás esetlegességére.

Frau Spielrein is kapuja alá kéredzkedett — talán inkább odapottyant —, mert az ideák világában, Platónnál minden lehetséges.

Madár dalolhat a psziché titkairól, sőt az origóról, de még az írásról is van platóni, illetve platonista véleménye. Valamelyest lesütött szemmel, szendén, ez lett az aktuális legfontosabb gondja.

Nekilátott, addig sem kellett szégyennel bajmolódnia. Részvétlenségében, részvét ambicionálja, és azt is tudja, hogy ki a nem más, a „non aliud”. Pont ezért szeretem pontjait, mert nem csak verbális barát, hanem fejben olvas, nem vesz hiába szájára szavakat, mert tudja, hogy beléjük botlana, mint irracionális akvarellpancsba.

Tulajdonképpen kizsinórozhatatlanul folytatta idegenkedését, kevés alkalom adódik viselhetni, de olyankor mindig egy európai nyugalmával állja a méltatlankodó tekinteteket. Ha kell, dacol, ha kell, szeret, de szeretet nélkül sosem kezd aprólékos leltárba. Könyvei mögött, élesen kirajzolódó kontúrjai intenék.

Az is ő, mert csillagokra bízza az angyali részleteket, és van bátorsága palackpostába rejteni a nyerőszériát.

Feltárja a folyamatos teremtés titkát — creatio continua —, és innen rögtön leágazik az út a bugyorba, abba a bizonyosba, amelyik csupa jó szándékkal van kikövezve. Ránk való tekintettel ki is teszi, „a merre ne” közlekedési táblát, de sokan nem látják színről-színre a dekódolt történetet.

Morális félszegségében kér bocsánatot a pajzsokon terpeszkedő királyi madaraktól, amiért hasonlóak az együgyű emberhez, és mert egyáltalán bocsánatkérésre szorulnak a varjak.

Azon a nyelven nyög fel, majd mértékkel tesz kárjelentést. E híres hazában, legszebb közmagyar, harcos indiánnal mutat példát, mert holló nem versenyezhet párttal. A legelső dakota mohikán dalnok pedig közmagyar volt.

Újra kell alkotnia magát. Még nem tudja, milyen lesz, én sejtem… Jó vigasztaló, aki vigasztalódik, akár a bátrak, s meg is hozsannázza őket. Szemérmesen csak a többit, önmagát nem, pedig nem játszhat bújócskát.

Minden példabeszédéből újra meg újra előhívódik a jelző nélküli demokráciák valamely igazsága. Igaz, még az is tény, hogy sohasem az a probléma, hogy illetlen szóval válaszolna. Tiszteletreméltó alázattal mutat a spirálra. Nem várt kilógások határozottabb dirigense, fanyalgó kritikájú partitúrákat levezényelve, meghökkenne azokon, kik rangjukat önnön fontosságuknál teszik emelkedettebbé.

Ám ez a klasszikus, nyűhetetlen már fekete-fehéren védi tökéletlenségét. Kiölt szégyenünk szégyenével ébred, ébreszt, szárnyakat terjeszt, buzdít a kétkedésre, és önnön gerincét ajánlja, kívülről megannyi szélből emelt torony ellen.

Boér Péter Pál

Dinók Zoltán - „…a beteg kihallgatás nélkül exitált…”, avagy a Nagy Lajos legendáról

Nagy Lajos, a legendás magyar királyunkkal azonos nevű, sikeres író, novellista és publicista 1883. február. 5-én született Apóstagon, ám mára nemcsak királyunkból, hanem ebből a tanyai gyerekből, ebből az örök lázadóból és elégedetlenből is legenda lett. Nem könnyen persze, de Nagy Lajos írói hitvallását nézve és pályáját nyomon követve ezt is könnyedén megérthetjük.

Szinay Balázs - Interjú Boér Péter Pállal nemrég megjelent, „Le a láncokkal!” című kötete kapcsán

Nemrég jelent meg Le a láncokkal című második novellásköteted. A kötethez S. Szabó István írt előszót. Hogyan esett éppen rá a választás?

Így igaz! A megjelenés a helyi önkormányzat támogatásával jött létre. Még májusban nyertem egy pályázatot. S. Szabó Istvánt rendkívül gerinces, rendes embernek ismertem meg, e mellett segítőkésznek is. Nem véletlenül vagyok jelen a Pipafüst című – általa szerkesztett – oldalon is.

Valahogy így esett rá a választás, ami az előszót illeti.

A kötet tartalma milyen koncepció alapján lett válogatva?

Amint említettem, egy pályázatról volt szó, amit az ember szeretne megnyerni. Ehhez, az általam legjobbnak gondolt írásokból válogattam. Persze, tisztában vagyok a helyzet csapdájával, hiszen nem mindig a nekem tetsző írásokból lesz közönség-kedvenc, ha szerénytelenség nélkül egyáltalán lehet ilyet mondani.

Urbán-Szabó Béla - Farkassá kell válni (beszélgetés egy súlyosan mozgásfogyatékos kerekes-székes középkorú férfival)

Kenyeres Mária - Neves beregszásziak: Báró Perényi Zsigmond

Kárpátalja városaiban és elővárosaiban, eltekintve régmúltba nyúló történelmünktől, kevés ősi emlékműve található a kastélyépítészetnek. Valószínűleg azzal magyarázható, hogy a vidék lakott települései elejétől fogva a várak körül alakultak ki, hozzájuk tartoznak. Még az ősi Beregszász is több évszázadon keresztül a mindenkori munkácsi várúr fennhatósága alá tartozott. Ez az oka annak, hogy a kárpátaljai városok rendkívül lassú tempóban fejlődnek. Ungváron például 1691-ben mindössze 211 ház volt, 1771-ben sem lett sokkal több – 301. 156 házat számláltak Munkácson 1599-ben, 1750-ben 166-ot. Az 1649-es felmérések szerint Beregszászon volt 127 ház, melyekben 170 jobbágy, 72 zsellér és 57 iparos élt, ezzel szemben 1803-ban a házak száma 375-re emelkedett, ebből csupán 8 épült kőből, a többi pedig fából vagy vályogból. Végül Huszton 1720-ban 70 házat számláltak, majd 1881-ben 1317-et 6228 lélekkel.

Kenyeres Mária - Egy elhurcolt vallomásai

Erzsébet… Kiejtve ezt a szót egy szép régi magyar női nevet hallunk. Ismert és népszerű. Ma is sokan ezt a nevet adják leánygyermeküknek. Mint tudjuk, az Erzsébetek november 19-én ünneplik névnapjukat. Ám 66 évvel ezelőtt, 1944 novemberének Erzsébet estéjén a szép magyar női név tulajdonosainak köszöntése helyett háromnapos munkára vitték el Kárpátalja magyarlakta területeinek férfi lakosságát 18-tól 50 éves korig.