„Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel fogok dicsekedni.”
(2Kor 11, 30)
Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kifejezetten színházi fogalommal kezdem egy írásom! Már a görög dramos, dramoj szó is azt jelenti, hogy csinálni, cselekedni, míg a színház, teo room ugyanezen a nyelven istenlakot. Azt a szakrális teret, amelyben a színészek metamorfózisa a nézőket katarzissal, azaz megrendült, megtisztult lelkiállapottal állítja fel.
Én mindig úgy éreztem, az emberek tudják, hogyan kell egymás között kommunikálniuk és bíztam a jóságban, hittem az igazságban. Lehet, jobb lenne, ha mégis matematikai gépezetként működnénk?! Az eredmény egyértelmű, fellebbezhetetlen.
Hellászról beszéltem, noha az első színház a szecsuani opera már a Kr.e. IV. évezredben, míg az indiai bajadérok (Siva papnői) tánca már a Kr.e. II. évezredben elbűvölte közönségét!
A centrális tereket azonban csak az egalitárius társadalmak és a mindenkori demokráciák biztosították ezzel is esélyegyenlőséget adva mindenkinek. Ennek a típusnak a fő jellemvonása, a kör tűnik fel ismét a reneszánszban is, mert mindenki véleménye fontos, számít.
Az avantgárd lesz aztán az az irányzat, amelyben először rögzítik a törekvéseket, s csak ezután írnak műveket. Kísérleteznek. Pozitív értelemben próbálnak újat alkotni maguknak magukért, mások örömére.
Csehov Sirály című drámája Sztaniszlavszkij előtt óriási bukás volt, s már maga Anton Pavlovics sem hitt abban, hogy feltámadhat. Ma a moszkvai Művész Színház jelképe e madár…
Mert Valaki megtanította bízni önmagában, s nem kételkedett abban, hogy egy másfajta szárnypróbálgatás esetleg Ikarosz módjára elvakítja, s a mélybe zuhan…
S ugye a címről kell szólnia egy írásnak?
Igen a görög színészek is ezzel az egyetlen mondattal indultak először csak ősszel, a borsajtó ünnepén a megmérettetéseknek, mert azt már kevesebben tudjuk, hogy ezen alkalmakkor díjaztak is. Mégpedig kifejezetten csak az írókat! Innen ered a talentum mai szavunk, mert a fődíjat talentonban mérték.
S mint ahogyan a színháztörténet sem egységes - Noha a római atellana figurák a pszichológiába; a középkori passió-, misztérium-és mirákulumjátékok a néprajzba, s egyházi szertartásokba egyaránt beépültek; így érdekes lehet ezer meg ezer dolog, de akkor soha nem fejezem be a mondandóm! – úgy fejlődött a színház is keserves és néha mulatságos kísérletek révén (Volt ebben a folyamatban valódi életszelet-lebenstück-is, mert a naturalisták bizony tényleg rothadt halakkal, valódi szénával és lócitromokkal vélték ábrázolni a valóságot, pl. Heijermans: A halász; Gerard Haumann: Hencser Fuvaros etc.).
Ma vajon az emberi kapcsolatoknak mi a mércéje?! Rögzíthető-e előre bármilyen morál? Vagy hagyjuk a dolgokat kibontakozni, s tanuljunk meg jó nagyokat bukni? Megéri?!
Visszatérve a Sirály sajátos metamorfózisára magában az alapműben, úgy vélem, igen. Néha elbeszélünk a másik feje fölött, s egyre távolabb kerülünk az élet vizétől, de a tó akkor is ott marad.
S milyen jó néha csak meríteni a vizéből, magából az életből, hogy újra tanuljuk az első lépéseket, de már sokkal óvatosabban!
Sztaniszlavszkij pedig, ha Moliere darabot akart játszatni színészeivel, kibérelt egy dácsát, beköltöztette az összes színészét, s ezek után úgy élték ott napjaikat, mintha csak XIV. Lajos korába csöppentek volna!
Elkalandoztam volna?!
Nagyon!
Gyengeség – írja a Könyvek Könyve.
Sokkal inkább, mint félreértések sora, mert ezt fel tudom vállalni!
S mit is akartam mindezzel érzékeltetni?
A világ nem úgy jó, ahogyan van, mert ez sohasem visz előbbre! Szenvedni kell ahhoz, hogy egy-egy sebünk begyógyuljon, s nyugodtan kimondhassuk mi is: lázadt az értelmünk, de a szívünk tiszta maradt!
Magyarázatok:
• Az egalitárius társadalmakat esély jellemzi az egyelőségre; a centrális terek néhány fajtája: manézs, aréna, vagy itt, ahol élek, a Nagytemplom. Ellenkezője a frontális tér, a mindenkori hierarchizált társadalmak, parancsuralmi rendszerek jelképe, s nem csupán síkban, de vertikálisan is megemelt szintek jellemzik, egy útvonal mentén szervezettek; pl. Szent Anna Templom (Debrecen), a román, gótikus, barokk templomok.
• Talenton: A „mai árfolyamon” kb. ¾ kg arany; Szophoklész 16-szor vagy 21-szer volt első vagy második helyezett. Ezt onnan tudjuk, hogy a hellének kőbe vésték az adójegyzéket, s ezáltal kb. 100 szerző nevét ismerjük ma is. A második díj ½ talentomot ért. Alexandria éppúgy, mint később Róma a 2. világháborúban, a 3. és 10. század között nyílt város volt (Katonailag deklaráltan nem védett település. Az 1907-es hágai egyezmény a nyílt város ellen irányuló bármilyen szárazföldi, légi vagy tengeri támadást tilt és a közmegegyezés szerint ez mindig is így volt.). Az itt lévő hatalmas könyvtárat Omar kalifa pusztította el, de 34 könyv így is fennmaradt. Hihetetlen, hogy milyenek! Aiszkhülosztól 7, Szophoklésztől 9 és Euripidésztől 17 dráma (Ez utóbbi még egy szatírjátékot is ránk hagyományozott!), s a kisebbik, bizánci könyvtár is tartalmazott kincseket! A sorsuk sajnos a magyar történelemben is megjelent, mert török kereskedők vitték e könyveket Rómába, hogy eladván őket, felszerelhessék azt a sereget, amely Nándorfehérvár ellen vonult. Ironikus lehet, hogy bizony ez az 1456-os magyar diadal évét hozta el számunkra!
• atellana figurák: agyag szobrok; két típusuk van: a, kicsi-alacsony ( piknikus alakat, pl. Stan a filmekből, de már a commedia dell'arte jellegzetes alakja is!); s a magas vékony (leptoszom, pl. Pan)
Én mindig úgy éreztem, az emberek tudják, hogyan kell egymás között kommunikálniuk és bíztam a jóságban, hittem az igazságban. Lehet, jobb lenne, ha mégis matematikai gépezetként működnénk?! Az eredmény egyértelmű, fellebbezhetetlen.
Hellászról beszéltem, noha az első színház a szecsuani opera már a Kr.e. IV. évezredben, míg az indiai bajadérok (Siva papnői) tánca már a Kr.e. II. évezredben elbűvölte közönségét!
A centrális tereket azonban csak az egalitárius társadalmak és a mindenkori demokráciák biztosították ezzel is esélyegyenlőséget adva mindenkinek. Ennek a típusnak a fő jellemvonása, a kör tűnik fel ismét a reneszánszban is, mert mindenki véleménye fontos, számít.
Az avantgárd lesz aztán az az irányzat, amelyben először rögzítik a törekvéseket, s csak ezután írnak műveket. Kísérleteznek. Pozitív értelemben próbálnak újat alkotni maguknak magukért, mások örömére.
Csehov Sirály című drámája Sztaniszlavszkij előtt óriási bukás volt, s már maga Anton Pavlovics sem hitt abban, hogy feltámadhat. Ma a moszkvai Művész Színház jelképe e madár…
Mert Valaki megtanította bízni önmagában, s nem kételkedett abban, hogy egy másfajta szárnypróbálgatás esetleg Ikarosz módjára elvakítja, s a mélybe zuhan…
S ugye a címről kell szólnia egy írásnak?
Igen a görög színészek is ezzel az egyetlen mondattal indultak először csak ősszel, a borsajtó ünnepén a megmérettetéseknek, mert azt már kevesebben tudjuk, hogy ezen alkalmakkor díjaztak is. Mégpedig kifejezetten csak az írókat! Innen ered a talentum mai szavunk, mert a fődíjat talentonban mérték.
S mint ahogyan a színháztörténet sem egységes - Noha a római atellana figurák a pszichológiába; a középkori passió-, misztérium-és mirákulumjátékok a néprajzba, s egyházi szertartásokba egyaránt beépültek; így érdekes lehet ezer meg ezer dolog, de akkor soha nem fejezem be a mondandóm! – úgy fejlődött a színház is keserves és néha mulatságos kísérletek révén (Volt ebben a folyamatban valódi életszelet-lebenstück-is, mert a naturalisták bizony tényleg rothadt halakkal, valódi szénával és lócitromokkal vélték ábrázolni a valóságot, pl. Heijermans: A halász; Gerard Haumann: Hencser Fuvaros etc.).
Ma vajon az emberi kapcsolatoknak mi a mércéje?! Rögzíthető-e előre bármilyen morál? Vagy hagyjuk a dolgokat kibontakozni, s tanuljunk meg jó nagyokat bukni? Megéri?!
Visszatérve a Sirály sajátos metamorfózisára magában az alapműben, úgy vélem, igen. Néha elbeszélünk a másik feje fölött, s egyre távolabb kerülünk az élet vizétől, de a tó akkor is ott marad.
S milyen jó néha csak meríteni a vizéből, magából az életből, hogy újra tanuljuk az első lépéseket, de már sokkal óvatosabban!
Sztaniszlavszkij pedig, ha Moliere darabot akart játszatni színészeivel, kibérelt egy dácsát, beköltöztette az összes színészét, s ezek után úgy élték ott napjaikat, mintha csak XIV. Lajos korába csöppentek volna!
Elkalandoztam volna?!
Nagyon!
Gyengeség – írja a Könyvek Könyve.
Sokkal inkább, mint félreértések sora, mert ezt fel tudom vállalni!
S mit is akartam mindezzel érzékeltetni?
A világ nem úgy jó, ahogyan van, mert ez sohasem visz előbbre! Szenvedni kell ahhoz, hogy egy-egy sebünk begyógyuljon, s nyugodtan kimondhassuk mi is: lázadt az értelmünk, de a szívünk tiszta maradt!
Magyarázatok:
• Az egalitárius társadalmakat esély jellemzi az egyelőségre; a centrális terek néhány fajtája: manézs, aréna, vagy itt, ahol élek, a Nagytemplom. Ellenkezője a frontális tér, a mindenkori hierarchizált társadalmak, parancsuralmi rendszerek jelképe, s nem csupán síkban, de vertikálisan is megemelt szintek jellemzik, egy útvonal mentén szervezettek; pl. Szent Anna Templom (Debrecen), a román, gótikus, barokk templomok.
• Talenton: A „mai árfolyamon” kb. ¾ kg arany; Szophoklész 16-szor vagy 21-szer volt első vagy második helyezett. Ezt onnan tudjuk, hogy a hellének kőbe vésték az adójegyzéket, s ezáltal kb. 100 szerző nevét ismerjük ma is. A második díj ½ talentomot ért. Alexandria éppúgy, mint később Róma a 2. világháborúban, a 3. és 10. század között nyílt város volt (Katonailag deklaráltan nem védett település. Az 1907-es hágai egyezmény a nyílt város ellen irányuló bármilyen szárazföldi, légi vagy tengeri támadást tilt és a közmegegyezés szerint ez mindig is így volt.). Az itt lévő hatalmas könyvtárat Omar kalifa pusztította el, de 34 könyv így is fennmaradt. Hihetetlen, hogy milyenek! Aiszkhülosztól 7, Szophoklésztől 9 és Euripidésztől 17 dráma (Ez utóbbi még egy szatírjátékot is ránk hagyományozott!), s a kisebbik, bizánci könyvtár is tartalmazott kincseket! A sorsuk sajnos a magyar történelemben is megjelent, mert török kereskedők vitték e könyveket Rómába, hogy eladván őket, felszerelhessék azt a sereget, amely Nándorfehérvár ellen vonult. Ironikus lehet, hogy bizony ez az 1456-os magyar diadal évét hozta el számunkra!
• atellana figurák: agyag szobrok; két típusuk van: a, kicsi-alacsony ( piknikus alakat, pl. Stan a filmekből, de már a commedia dell'arte jellegzetes alakja is!); s a magas vékony (leptoszom, pl. Pan)
M. Fehérvári Judit
Megjegyzés küldése