Fülszöveg
A Srímad
Bhagavatam a védikus irodalom, India vallásbölcseleti irodalmának 5000
évvel ez előtt keletkezett összefoglalása. A védikus bölcsesség legmélyebb és
legbensőségesebb tanításait tartalmazza. Szanszkritból angol nyelvre a XX.
században A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada fordította, aki e mű fordítását
és magyarázatokkal való ellátását tekintette élete fő feladatának. Azonban
mielőtt a feladat végére érhetett volna, sajnos távozott ebből a világból.
A Srímad Bhagavatam összesen 12 énekéből nem egészen 10 éneket
sikerült lefordítania és magyaráznia. A fordítási munkát halála után
tanítványai folytatták, így lett az összeállítás befejezett. Azonban magyar
nyelvre ezidáig a Srímad Bhagavatam csak azon részeit
fordították át, amiket A.C. Bhaktivedanta Swami fordított.
Jelen fordítás
célja az, hogy az ebből fakadó hiányt kiküszöbölje legalább addig, amíg a
teljesen kompetens magyar fordításra sor nem kerül.
Az olvasó
figyelmét felhívom arra, hogy a fordításban közreadott szövegek tiszta és
reális megértéséhez az ezt megelőző kötetekben foglaltak alapos ismerete és
megértése szükséges! Ezek nélkül a megértés a szerencsére bízott, avagy maximum
szépirodalmi értékű. A Srímad Bhagavatam első kilenc éneke és
a befejezetlen X. ének magyar nyelven beszerezhető. Mindazonáltal aSrímad Bhagavatam „Summum
Bonum” (X. ének), „Egyetemes történelem” (XI. ének) és „A romlás kora” (XII.
ének) című bemutatásra kerülő kötetei rendkívül érdekes és tartalmas olvasmányt
nyújthatnak a téma iránt érdeklődőknek.
A fordítás
közzététele fejezetről-fejezetre halad.
Krisna megbűnteti a Káliya kígyót
1. vers
Sukadeva Gosvami szólt: Az Úr
Krisna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, látva, hogy a Yamuná folyót Káliya
megfertőzte, arra vágyott, hogy megtisztítsa azt és elűzze Káliyát.
2. vers
Parisksit király így kérdezett:
Óh, tanult bölcs, kérlek, magyarázd el, hogy az Istenség Legfelsőbb
Személyisége hogyan bánt el a kígyóval, Káliyával, aki beszennyezte a Yamuná
vizét és hogyan történhetett az, hogy Káliya olyan hosszú ideig tartózkodhatott
ott.
3. vers
Óh bráhmana, a határtalan
Istenség Legfelsőbb Személyisége szabadon és akadályok nélkül végrehajthatja
bármilyen vágyát. Kinek lehetne elege az Úr Vrndavanai pásztorfiúként
végrehajtott nagylelkű kedvteléseinek hallgatásából?
4. vers
Sri Sukadeva Gosvámí szólt: A
Kálindi (Yamuná) folyón belül volt egy tó, ahol a kígyó Káliyá lakott, akinek
heves mérge folyamatosan hevítette és forralta a folyó vizét. Még a folyó gőzölgése
is olyan mérgező volt, hogy még a fölötte elszálló madarak is belezuhantak.
5. vers
A
folyó felett szálló szél halálos cseppeket sodort a part felé. Az által,
hogy kapcsolatba került a mérgező szellővel, az összes növényé és más
teremtmény is meghalt a parton.
6. vers
Az Úr Krisna látta, hogy a Káliya
kígyó miként fertőzte meg a Yamuná folyót szörnyű és hatásos mérgével.
Tekintve, hogy Krisna azért szállt alá a lelki világból, hogy elpusztítsa a
rosszindulatú démonokat, felmászott egy hatalmas kadamba fa tetejére és
felkészült, hogy támadásba lendüljön. Szorosabbra húzta övét, megpaskolta arcát
és a méreggel teli vízbe ugrott.
7. vers
Amikor az Istenség Legfelsőbb
Személyisége a kígyó tavának környékére zuhant, a kígyó rendkívül zaklatott
lett és hevesen zihálni kezdett, majd méregadagokat fecskendezett belé. Ijesztő
hullámokkal árasztotta el a környező vidékeket száz íj hossznyi körzetben. Ez
egyáltalán nem csoda, mindazonáltal, a Legfelsőbb Úr mozgósította végtelen
erejét.
8. vers
Krisna úgy játszott Káliya
tavában, mint egy méltóságteljes elefánt, hatalmas karjaival felkavarva a vizet,
különféle módokon megszólaltatva azt. Amikor Káliya, hallotta ezeket a
hangokat, megértette, hogy valaki birtokháborítást követett el tavában. Mindez
türelmetlenné tette és előbújt rejtekéből.
9. vers
Káliya megpillantotta Sri
Krisnát, aki oly csodálatosan mosolygott, valamint nagyon finom, lágy, sárga
selyemöltözetet viselt, és akinek elbűvölő teste úgy ragyogott, mint az izzó,
világos felhő, kinek mellkasát a Srivatsa ékesíti, és lába egy lótuszhoz
hasonlatos. Az Úr bátran úszkált a vízben. Viszolyogva bámulatos
megjelenésétől, a gonosz Káliya vadul a mellkasára csapott és utána teljesen
körbecsavarodott rajta.
10. vers
Amikor a pásztorok társaságának
tagjai, akik Krisnát a legkedvesebb barátjuknak tartották, látták őt a kígyóval
körbetekerve, mozdulatlanul, rendkívül zavartak lettek. Mindenüket Krisnának
ajánlották, önmagukat, családjukat, gazdagságukat, feleségeiket és minden
cselekedetüket. Az Urat a Káliya kígyó szorításában látva, intelligenciájuk
megzavarodott a bánattól, a siránkozástól és a félelemtől, és így a földre
zuhantak.
11. vers
A tehenek, a bikák és a borjak,
szomorúan Krisna után sírtak. Szemeiket lábnyomára rögzítették, mely a
Legfelsőbb Személy egyedi és utánozhatatlan jelképe volt.
12. vers
Vrndávana területén mind a három
baljós jel megnyilvánult, amelyek a földön, az égen, és amelyek az élőlények
testein jelentkeztek, és melyek a közelgő veszélyre figyelmeztettek.
13-15. vers
Látván a végzetes jeleket, Nanda
Maháráját és a többi pásztort félelem töltötte el, mert tudták, hogy Krisna
aznap idősebb testvére, Balaráma nélkül vitte el a csordát. Mivel elméjüket
Krisnának ajánlották, éppen úgy féltették őt, mint saját életüket, mit sem
tudva hatalmas erejéről és nagyságáról. Azt a következtetést vonták le, hogy a
baljós jelek arra utalnak, hogy ő most szembenézett a halállal. Így lesújtotta
őket a bánat, a siránkozás és a félelem. Vrndávana minden lakója, beleértve a
gyermeket, a nőket és az időseket is, úgy gondolt Krisnára, ahogyan egy tehén
gondol védtelen borjára és így ezek a szerencsétlen és bánatos emberek
elszántan rohantak ki a faluból, hogy megtalálják őt.
16. vers
A Legfelsőbb Úr, Balaráma, minden
transzcendentális tudás mestere, csak mosolygott és nem szólt semmit, ahogy
Vrndavana lakóit nézte, miközben így megzavarodtak, és megértette öccse
rendkívüli energiáját.
17. vers
Vrndávana lakói a Yamuná
partjához siettek és rögtön keresni kezdték szeretetett Krisnájukat, követték
az utat, mely lábnyomaival volt jelölve, ami a Legfelsőbb Személy
utánozhatatlan jelképe volt.
18. vers
Az Úr Krisna, a pásztorok
gyülekezetének mestere lábnyomai egy lótusszal, egy árpaszemmel, egy
elefánttal, egy villámmal és egy zászlóval voltak jelölve. Kedves Pariksit
királyom, látva lábnyomait az úton a tehenek patanyomai között, Vrndávana lakói
nagy sietségben és izgatottan haladtak.
19. vers
Ahogy a Yamuná folyó felé vezető
úton igyekeztek, a távolból látták, hogy Krisna a folyóban van, mozdulatlanul a
kígyó szorításában. Azt is látták, hogy a pásztorfiúk eszméletlenek és a
tehenek Krisna után sírnak. Mindezt látva Vrndávana lakóit aggodalom és
megdöbbenés töltötte el.
20. vers
Amikor a fiatal gópik, akiknek
elméje mindig Krisnán, a határtalan Úron függött, most azt látták, hogy egy
kígyó fogságában van, szeretetteljes barátságára, kedves pillantására és velük
való csevegéseire emlékeztek. Nagy bánatban égve, az egész univerzumot
értéktelennek érezték.
21. vers
Az idősebb gópik is hasonló
zavarodottságot éreztek, mint ők és elárasztotta őket a szomorúság okozta
könnyek áradata, és erőteljesen megpróbálták visszatartani Krisna anyját,
akinek tudatát teljesen felemésztette fia. Úgy álltak ott, mint a halottak,
szemeiket arcára függesztve, miközben Vraja kedvencének kedvtelésiről beszéltek
egymásnak.
22. vers
Miután az Úr Balaráma látta Nanda
Mahárájat és a többi pásztort, akik egész életüket Krisnának ajánlották,
felkészült rá, hogy ő is beleugorjon a folyóba. Azonban, mint az Istenség
Legfelsőbb Személyisége, az Úr Balaráma, teljesen tudatos volt az Úr Krisna
valódi erejét illetően és így mégis visszafogta magát.
23. vers
Az Úr egy ideig a kígyó
szorításában maradt, olyan viselkedést színlelve, mint egy közönséges halandó.
De, mikor megértette, hogy a nők, a gyermekek és Gokula falujának többi lakója
heves bánatot érez, mivel iránta érzett szeretetük, életük egyetlen célja és
menedéke, hirtelen kitört Káliya kötelékéből.
24. vers
Csavarodó teste kínlódott az Úr
testének feszítésétől, és szabadon engedte őt. Dühtől ajzva a kígyó magasra
emelte csuklyáját és mozdulatlanul megállt, miközben hevesen lélegzett.
Orrcimpája egy edényhez hasonlított, melyben mérget főznek, és szemének merev
pillantása olyan volt, mint egy égő fáklya. Így figyelte a kígyó az Urat.
25. vers
Káliya újra és újra megnyalta
ajkait, kettéágazó nyelveivel, ahogy rettenetes pillantást vetve rá,
veszedelmes tüzet hányva, Krisna felé indult. De Krisna játékosan megkerülte,
úgy mintha Garuda játszana egy kígyóval. Válaszul, Káliya is mozgásba lendült,
keresve a kedvező alkalmat, hogy az Úrba marjon.
26. vers
Egyszerűen azáltal, hogy folyton
megkerülve őt, kifárasztotta a kígyót, Sri Krisna, minden dolog eredete,
egyszer csak felemelte Káliyát a vállára és átkarolta kígyózó fejeit. Így az Úr Krisna, minden művészet eredeti
mestere, elkezdett táncolni. Lótuszlábai számtalan ékszertől vöröslöttek, amint
a kígyó fején lépkedett velük.
27. vers
Bámulva az Úr táncát, a mennyei
bolygókon élő szolgái, a Gandharvák, a Siddhák, a bölcsek, a Cáránanák és a
félistenek feleségei, azonnal odasereglettek. Nagy örömmel kísérték figyelemmel
az Úr táncát és mrdánga, panava, ánaka nevű dobjaikon kísérték azt. Ezzel
együtt dalokat, virágokat és imákat is ajánlottak neki.
28. vers
Kedves királyom, Káliyának 101
feje volt, és amikor közülük egy nem akart meghajolni, az Úr Sri Krisna, aki
megbünteti a gonosztevőket, be akarta törni a makacs fejet, kegyetlen csapást
mérve rá lábával. Amikor Káliya halálos fájdalmat érzett, fejét forgatva,
kísértetéjes módon vért hányt szájából és orrából. A kígyó tehát végtelen
fájdalmat és nyomorúságot élt át.
29. vers
Miközben szeméből mérgező szenny
hullott, Káliya megpróbálta felemelni egyik fejét, mely dühösen és hevesen
zihált. Aztán az Úr, hogy megfékezze, és hogy táncát járja rajta, lábaival arra
kényszerítette, hogy hajoljon meg előtte. Ahogyan a félistenek szemlélték
mutatványát, kedvezőnek találták az alkalmat, hogy virágesővel imádják őt, az
Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
30. vers
Kedves Pariksitom, az Úr Krisna
csodálatos és erőteljes táncmozdulatai letörték Káliya mind az ezer csuklyáját.
Így a kígyó, aki szájából bőséges vért köpött, végül elfogadta Sri Krisnát,
mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, mint minden mozgó és mozdulatlan
élőlény mesterét, Sri Náráyánát. Így elméjével menedéket keresett az Úrnál.
31. vers
Amikor Káliya feleségei látták,
hogy hogyan merül ki a kígyó az Úr Krisna ránehezedő súlya alatt, aki az egész
univerzumot hordja a gyomrában, és hogy Káliya esernyőhöz hasonlatos csuklyái
mennyire megtépázottak az Úr Krisna fogásának csapásától, nagy zavarodottság
lett úrrá rajtuk. Összezilált öltözékkel, díszekkel és hajjal közeledtek az
örök Legfelsőbb Személy felé.
32. vers
Elméjük is rendkívül zavart volt,
a jámbor hölgyek maguk elé állították gyermekeiket és meghajoltak minden
teremtmény Ura előtt és testükkel egyenesen a fölre borultak. Férjük
szabadságáért és a Legfelsőbb Úr, a határtalan menedék adományozójának
menedékéért esedeztek, majd könyörgésre emelve kezüket az Úrhoz közeledtek.
33. vers
Kályá feleségei szóltak: A bűnös
bizonyára megbűnhődik az által, hogy legyőzötté és az alattvalóddá válik. Azért
jelentél meg ebben a világban, hogy megfékezd az irigy és kegyetlen
személyeket. Oly elfogulatlan vagy, hogy egyformán tekintesz ellenségeidre és
saját fiaidra is, amikor kiszabod az élőlények büntetését, az élőlények
határtalan javát így szolgálva.
34. vers
Az, amit most itt teszel
valóságos kegy számunkra, melyet azért adsz, hogy távol tartsd a bűnösöket a
szennyeződésektől. Mivel feltételekhez kötött lélek, férjünk oly bűnös, hogy
egy kígyó testével azonosítja magát. Haragod alkalmas rá, hogy azt iránta
érzett kegyként fogjuk fel.
35. vers
Férjünk talán szigorú
lemondásokat végzett egy korábbi életében, megszabadítva elméjét a büszkeségtől
és a mások iránti ragaszkodástól? Ez az, amiért most könyörületes vagy vele?
Vagy netán előző létében gondosan végezte a vallásos kötelességeket, hogy
minden élőlény érdekét szolgálja és ez az, amiért Te, minden élőlény élete,
most elégedett vagy vele?
36. vers
Óh, Urunk nem értjük, hogyan
jutott Káliya ahhoz a lehetőséghez, hogy most lótuszlábad pora érintse. Ezért
még a szerencse istennője is száz évig tartó lemondást végez, feladva minden
más vágyat, aszketikus fogadalmakat téve.
37. vers
Azok, akik elérik lótuszlábad,
sohasem vágynak többé a mennyek királyának rangjára, vagy korlátlan uralomra,
vagy Brahmá helyzetére vagy akár a föld feletti uralomra. Még a jóga
tökéletessége és önmaguk felszabadítása sem érdekli őket.
38. vers
Óh, Urunk, bár Káliya, a kígyók
királya tudatlanként született és a harag vezérelte, elérte, ami mindenki
számára nagyon nehéz elérni. A megtestesült élőlények, aki teli vannak vággyal
és az állandó születés és halál körforgásában vándorolnak, minden áldásban
részesülhetnek egyszerűen az által, hogy lótuszlábad pora megjelenik előttük.
39. vers
Tiszteletteljes hódolatunkat
ajánljuk neked, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Bár jelen vagy mindenki
szívében, mint a Legfelsőbb lélek, mindent átható is vagy. Bár te vagy minden
anyagi elem menedéke, előbb léteztél, mint a teremtés. És bár minden ok oka
vagy, mégis minden ok és visszahatás felett állsz, mint a Legfelsőbb Lélek.
40. vers
Meghódolunk neked, az Abszolút
Igazságnak, aki minden transzcendentális tudás tárhelye és birtokosa és a
határtalan energiák birtokosa is. Bár minden anyagi minőségtől és átalakulástól
mentes vagy, te vagy az anyagi természet elsődleges mozgatója.
41. vers
Meghódolunk neked, aki maga vagy
az idő. Te vagy az idő menedéke, és az idő folyásának tanúja. Te vagy az
univerzum és annak független fenntartója. Te vagy a teremtője és benne minden
ok forrása.
42-43. vers
Meghódolunk neked, aki a fizikai
elemek határtalan lelke, és te vagy az alapja az érzékek finom érzékelésének,
az életlevegőnek, az elmének, az intelligenciának és tudatnak. Elrendezésedből
a parányi lelkek az anyagi természet három típusával azonosítják magukat, ennek
következtében az önmagukkal kapcsolatos igazság megítélése befedetté válik.
Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk neked, határtalan Legfelsőbb Személyisége,
a legparányibb leghatalmasabb, az Istenség Mindent tudó Személyisége, aki
szilárd a transzcendensben, aki megjutalmazza a különféle filozófiai nézetek
képviselőit, és aki a különféle elgondolások és azok kifejező igéinek fenntartó
ereje.
44. vers
Újra és újra tiszteletteljes hódolatunkat
ajánljuk neked, minden hiteles bizonyíték alapjának, a hiteles szentírások
szerzőjének és eredetének, aki megnyilvánítja magát a Védikus irodalomban,
amelyek éppúgy javasolják a gyümölcsöző tetteket, mint az anyagi világról való
lemondást.
45. vers
Tiszteletteljes hódolatunkat
ajánljuk az Úr Krisnának és az Úr Rámának, Vasudeva fiainak, és az Úr
Pradyumnának valamint az Aniruddhának. Tiszteletteljes hódolatunka ajánljuk
minden szent bhakta mesterének, Visnunak.
46. vers
Hódolat neked, Óh, Urunk, aki
megnyilvánítod az anyagi és a lelki minőség változatosságát. Az anyagi minőség
burkába rejtőzöl, és ugyanazon minőségek utalnak a te létedre is. Független
vagy az anyagi tulajdonságoktól, akár csak egy tanú és tökéletesen csak odaadó
híveid ismernek.
47. vers
Óh, Úr Hrsíkesa, érzékek ura,
kérünk téged, hogy had ajánljuk fel neked tiszteletteljes hódolatunkat, kinek
kedvtelései hihetetlenül dicsőségesek. Létedre a kozmikus megnyilvánulás
teremtésének és kiáramlásának szükségességéből lehet következtetni. Bár
bhaktáid képesek arra, hogy megértsenek téged így, az abhakták előtt
megnyilvánulatlan maradsz, az önmegvalósítás szempontjából.
48. vers
Tiszteletteljes hódolatunkat
ajánljuk neked, aki minden alantas és feljebbvaló dolog célját ismered, mint minden
létező felügyelője. Te különbözöl az univerzális teremtéstől, és te vagy az
alap, amin az illúzióban élő teremtett élőlények kifejlődnek és az illúzió
tanúja is. Ezen túl te vagy minden ok gyökere az egész világon.
49. vers
Óh, mindenható Úr, noha neked
nincsen okod rá, hogy az anyagi cselekedetek burkába kerülj, az idő formájában,
az örök idő örök hatását öltöd magadra, hogy elrendezd az univerzum teremtését,
a fenntartását és a megsemmisülését. Mindezt azáltal teszed, hogy felébreszted
a természet minden módozatának különféle funkcióit, mely ezt megelőzően alvó
állapodban szunnyad. Játékos hangulatodban, csupán pillantásoddal tökéletesen
elvégzed a kozmikus szabályozás tevékenységeit.
50. vers
Így minden anyagi test a három
világban, beleértve a félistenekét, akiket a jóság, beleértve azokat, akiket a
szenvedély, és beleértve azokat az ostobákat, akiket a tudatlanság mozgat, a te
teremtésed eredménye. Még azok az élőlények is, akiknek félisteni teste van,
különösen kedvesek neked és így támogatva őket, védelmezve vallásos elveiket,
egy ajándék vagy a földnek.
51. vers
Legalább egyszer egy mester is
elnézi hűséges gyermeke és alárendeltje támadását. Óh, Legfelsőbb Jóságos
Lélek, megbocsájthatnál ostoba férjünknek, aki nem értette ki vagy.
52. vers
Óh, mindenható Úr, kérünk légy
kegyes. Egy szenthez illik az, hogy szánalmat érezzen az olyan nők iránt, mint
mi. A kígyó már majdnem föladta életét. Kérünk téged, hogy add vissza nekünk
férjünket, aki az életünk és a lelkünk.
53. vers
Kérünk, most mondd el nekünk,
szolgáidnak, mit tegyünk? Bizonyára bárki, aki hűségesen megvalósítja
szolgálatodat, automatikusan megszabadul minden félelemtől.
54. vers
Sukadeva Gosvámi szólt: Így a
Nága-patni által dicsért Istenség Legfelsőbb Személyisége felélesztette a kígyó
Káliyát, aki már elvesztette eszméletét, és akinek fejeit az Úr lótuszlába
zúzta szét.
55. vers
Káliya lassan visszanyerte
életerejét és érzékelő funkcióit. Aztán hangosan és fájdalmasan lélegezve, az
elesett kígyó, alázatosan és engedelmesen az Úr Krisnához, az Istenség
Legfelsőbb Személyiségéhez szólt.
56. vers
A Káliya kígyó szólt: kígyóként
való születésünk bűnössé, büszkévé és dühössé tett minket. Óh, Uram nagyon
nehéz dolog az élőlények számára, hogy feladják feltételekhez kötött
természetüket, mely által azzal azonosítják magukat, ami valótlan.
57. vers
Óh, Legfelsőbb Teremtő, te hozod
létre az univerzumot, összeállítva az anyagi megnyilvánulások sokszínűségét, és
a folyamat során különféle személyiségek és fajok, különféle érzékelési és
pszichikai sajátosságok, és különféle anyák és apák, valamint különféle
mentalitások és formák burkát öltöd magadra.
58. vers
Óh, Istenség Legfelsőbb Személyisége,
a teremtésedbe tartozó minden faj közül, mi kígyók vagyunk a legfelbőszültebb
fajta. Minket is becsap illuzórikus energiád, melytől nagyon nehéz
megszabadulni, hogyan is volna lehetséges, hogy mi magunktól megszabaduljunk
tőle?
59. vers
Óh, Uram, mivel te vagy az
univerzum Mindent tudó Ura, te vagy a szabadság adományozója, mely feloldoz az
illúzió fogsága alól, kérlek, rendelkezz felettünk, akárhogyan is határozol,
legyen az büntetés vagy kegyelem.
60. vers
Sukadeva Gosvámi szólt: Miután
hallotta Káliya szavait, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki egy emberi
lény kötelességeit végezte, válaszolt: Óh, kígyó, nem maradhatsz itt tovább.
Gyermekeid és feleségeid és más rokonaid, valamint barátaid kíséretében térj
vissza az óceánba. Hagyd, hogy a folyót a tehenek és az emberek élvezzék.
61. vers
Ha egy halandó élőlény hozzád
intézett parancsomra emlékezik, vagyis arra, hogy hagyd el Vrndávanát és menj
az óceánba, és elbeszéli ennek történetét napkeltekor és napnyugtakor, akkor
sosem fog félni tőled.
62. vers
Ha valaki fürdőt vesz
kedvteléseim eme színhelyén és ezen tó vizének érdekében végez felajánlásokat a
félistenek és más imádandó személyiségek részére, valamint aki böjtölve és
illendően imád engem és emlékezik rám, biztos, hogy megszabadul minden bűnös
visszahatástól.
63. vers
Félelmedben, hogy Garuda felfal, elhagytad Ramanaka
földjét és eljöttél, hogy menedéket keress ennél a tónál. De mivel most már
lábam nyomai jelölnek téged, Garuda nem fog többé idejönni azzal a szándékkal,
hogy megegyen téged.
64. vers
Sukadeva Gosvámi folytatta:
Kedves királyom, megáldva az Úr Krisna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége
által, akinek cselekedetei csodálatra méltóak, Káliya csatlakozott
feleségeihez, örömmel és mély tisztelettel imádva őt.
65-67. vers
Kaliya az univerzum Urát imádta,
aki szép öltözetet, többek között nyakláncot, ékszereket és más értékes díszeket,
illatos balzsamokat, és egy lótuszokból álló virágfüzért viselt, azáltal, hogy
hódolatát ajánlotta neki. Tekintetbe véve, hogy az Úr, akinek zászlaját Garuda
emblémája díszíti, mit kért, elégedettség töltötte el. Az Úr engedélyét kérte,
hogy távozhasson, majd megkerülte őt és hódolatát ajánlotta neki. Amikor
visszatért feleségeihez, barátaihoz és gyermekeihez, visszatért velük saját
szigetére, a tengerbe. A nagy erejű Káliya tehát eltávozott és a Yamuná folyó
nyomban visszanyerte eredeti állapotát, megtisztulva a méregtől és nektári
vízzel telten. Mindez az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből történt így,
aki egy emberhez hasonló alakban jelent meg, hogy élvezze kedvteléseit.
Megjegyzés küldése