Nevetve
Sírj!
Sírd el a könnyem,
én már nem tudom.
Lopj
ide egy érzést,
át a kulcslyukon.
Vidd,
csempészd is vissza,
nekem már nem kell:
tudd,
hogy bármit hittél,
nevetve ment el.
Meztelenül
Meztelenre vetkőztem,
ledobtam a ruhám,
de te csak állsz előttem
és nézel rám bután.
Hűs szemekkel méregetsz
és én fázni kezdek,
megértem a lényeget,
nem mondhatnád szebben.
Farkasmagány utca
Szél-lovagol
szárnyase pille,
nalátod levét issza,
vattacukor-felhők hátán
lába nyoma mezítelen
dac-valóság
álomholnapnak:
csévélje mádat vissza
múltad fűszerillatú táján,
bár megállni reménytelen.
Cső-alagút
(vasrács a végén)
célegyenesébe jutva
záptojáson kotlasz;
nincsen-urad karjába zár,
éjfél kacsint,
csillaga hullva;
ez a farkasmagány utca.
Nincs köve, nem botlasz,
hajad szemedbe, kalap, kabát.
A függöny mögött
Belepusztul tán mind, aki látja,
aki nem látja, boldogan él.
Ki bírja a titkot, nem száműzheti,
kérheti sírig szemfödelét.
Látni akarjuk mégis mi mind itt,
mi történik a függöny mögött,
s ha megpillantjuk, csak állunk
tovaszáguldó álmunk fölött.
Két kézzel kapva utána fürgén
rántjuk vissza, csak takarja már.
A Végérvényes meg kacag rajtunk,
s fényes botjára húz egy rovást.
nikoka 
