Vihar szonett
Vad dühe átjár, ereimben kering
sötét az íze, arcod idézve
múltból keltem s múltba fekszem le megint
Szürke gyötrelem gyűlik az égen
ádáz kínja fentről rekedten dörög
Elbűvöl fénye, ősi fölénye
mellyel ösvényt hasít föld és ég között
Sóhaja tépi, szaggatja a tájat
mint harcmezőt a végső nagy roham
Keményen koppan, megered a bánat
s cseppekből gyűlik nagyra nőtt folyam
Vad dühe átjár, ereimben kering
sötét az íze, arcod idézve
múltból keltem s múltba fekszem le megint
Mondd, szeretsz-e?
Homlokomból kisimított hajszál
a mozdulatodban elpihen
s szemed íriszén a kék szigeten
vágymadár árnya lassan felszáll.
Csak belekuporodok a percbe
s bűvölten hagyom, hogy ajkamon
nedves álmot szüljön az alkalom
szemedben a választ keresve:
Mondd, szeretsz-e?
Szeretlek, mégis temetlek
Hiányod émelyeg bennem
Számban keserű nyál vagy
Csak dadogom most a szót
szeretlek
Letiltalak! Engedetlen
létezésed mégsem bágyad
Satuba fogom fullasztón
kívánlak
Meglehet nekem kell mennem
S magának alkot új tárgyat
a vágyad, míg én virrasztón
temetlek
Csak egy dallam…
...én próbállak megérteni
lelkedet keresem a zenében
fekete billentyűn leütöm magányod
összekócolva fehérre játszó reményt
s a falhoz állított kérdések
most elsétálnak mellettem
válaszokra sem méltatva...
...lejátszom újra és újra
az érzéseket marokra fogva
kétségbeesetten hajítom sarokba
majd hozzájuk kuporodva súgom:
múljon el, aminek múlnia kell...
...érzem a dallam elhalkul
bennem felejtve a kottát...
Vagyok…
Bűnben járó lelkek, oly csikorgók
vétkeik súlya alatt megrogyva,
tolvajok, paráznák, képmutatók,
hol a kegyelem, mi feloldozna?
Melyik az út, mi választott téged,
csábított csillogó, hamis szava,
a végére érve tán megérted,
hamis volt a szerep és ostoba
Az igazságot mélyen meggyűrték,
talmi játszmák, hol vékony a fény,
de most vesd le a világ keresztjét,
és szívedben lobban új remény.
Mert én feltétel nélkül szeretlek,
így általam kegyelem éled,
a Te lelkedért haltam keresztet,
vagyok az Út, Igazság, Élet.
Megjegyzés küldése