Nem tudom,
ki vagyok! Azt sem tudom, hogy mit akarok. Csak úgy vagyok, és az nekem
épp elég. Ősz van. Odakint minden olyan nagyon szép, békés rendben hullnak a
falevelek. Nem zavarja őket semmi sem meg. Hiába a sok rémhír!
Ma
a világot divatos félelemben tartani. Új rendben, új embert csakis ilyen módon
lehet faragni. Mert faragják a mai karaktereket, képmásokat, mintákat, akár az
ősi Kínában az agyagkatonákat megmintázó formákat. Bár mindegyiknek más arca
volt, a lényeg ugyan az, a cél egy, a sorsuk egyformán teljesedett be.
Eltemetődtek mélyen a sivár múlt morzsalékvilágában.
Félni
kell az adósságtól! Hatalmas ellenség ő… Félni kell a bankároktól! Keselyük
világa az. Félni kell a nagy hatalmaktól, vagy csak egytől, még nem igazán
döntötték el. Félni kell a belső uszítástól! Abban rejlik a veteményük magja,
ott hintik el a jövő szabta korlátaimat. Ott van minden benne egyetlen sortalan
sorban. Meg kellene tanulni olvasni. Látni kellene a szemek tükréből, a
cinikusan rezignált arcok sajtpuha mimikáiból.
Venni
kellene végre óriási tükröket. El kellene helyezni minden sarkon, házban,
gyárban, irodában… no, de akkor még az is előfordulna, hogy megismerném a
látott valómat. Azt nem szeretném, így van esély arra, hogy rejtve maradok
önmagam elől.
Félni
illene a háborúkat, s ha már senki sem fog tartani tőle, mert belefásul ebbe a
sok negatív mintába, akkor meg is fogják azt vívni? De meg ám! A gyarló
ember gyűlöletének állandó körforgásában nincsenek határok!
Új
ember van születőben! Ostoba! Olvasatlan! Stencil szabvány…
ahogyan jó nekik. Akkor én miért állnék be a sorba? Van belőlük nélkülem is épp
elég…
Mi
lesz azzal, aki nem fél, nem hisz, talán még a változásokba is belemenne, mert
nem kényelmes, strapabíró, előrelátó, még tud gondolkodni?! Nem tudom, csak egy
biztos pontom van, nem félek. Lesz, aminek lennie kell, ahogyan mindég is volt,
és ahogy mindig is lesz… Egyszer minden fellángolásnak, pellengére állításnak
vége lesz! Csak egyetlen igazság van ezen a földön…
Marad
a ciklikus változás, akár kényelmetlen, akár nem… akár beletörődöm, akár nem…
ugyan az leszek egykor, aminek lennem kell… Egyetlen lehullni készülő
falevél!
Odakint
ősz van. Harangoznak. Már megint meghalt valaki…
Dezső Ilona Anna
Megjegyzés küldése