Bátai Tibor versei - Creatio continua; Gyémántnál keményebb, lehetnél lágyabb; Még szoknom kell; Non aliud

Creatio continua

Fedésben volt. Az ego árnya nem
engedte látni a végrehajtás
totális szabadságát. Kis híján
beleroppant a bántó kényszerekbe

(belegondolva, ma sem érti,
miként tudott lakni készen
kapott korlátai között).

Tizenkilencre (meg)hívott alsó volt az első
villanás. Beleborzong, ha felidézi,
mit érzett rádöbbenve, hogy ki az osztó

(persze, azóta sincs folytonos
nyerésben, mégsem nyúlt
többé cinkelt lapokhoz).

Akkor megértette, hogy
nem volt, és sohasem
lesz kulcsrakész. Feltárult előtte
a folyamatos teremtés titka.

Gyémántnál keményebb, leheletnél lágyabb

Próbálkozásaidnak ellenáll. Még
felületét sem tudod megkarcolni
kérdéseiddel. Nincs algoritmusa,
az érvelése nem modellezhető.
Részleteiben szublimálhatatlan,
csak egészben lehet tied s egészen – ha
fenntartások nélkül átadod magad.
Mestermű, amely téged teremt újra.
Semmit sem kell tenned. Csupán lélegezz.

Még szoknom kell

Ki is lett volna képes a helyemben,
folyamatosan adásra kapcsolva
észlelni: jelei foghatatlanok.
Idő kellett hozzá, hogy belássam, már
régen vételre kellett volna állni.
Az igazi meglepetés ekkor ért.
A jelfolyam félreérthetetlenül
téged közvetített, csakhogy belülről.
Még szoknom kell folytonos jelenléted.

Non aliud

Itt keresd, nem-létezése helyén. Ha
rád szólnak, tégy úgy, és vedd észre magad!
Rá fogsz ismerni, akiből mindennel
és mindenkivel együtt következel.
Ahol megérinted, az a legmélyebb
pont. Átveszi tőled a nehézkedést:
innen már csakis fölfelé zuhanhatsz,
egészen önmagadig. Egód görcsét
feloldva esélyt nyersz fényre váltani
az elkülönültség sötétjét. Rajtad
áll, mihez kezdesz vele, miként az is,
hogy mások terhén osztozva megőrizd
a súlytalanság állapotát. Igaz,
nem avatkozik beléd, de magadra
utalva is végig vele maradhatsz.

Oszdd meg: