ÚJ TARTALMAK

Nyírfalvi Károly - He lehull az arc, a helyén mi marad? (B. Tóth Klára „Archullató” című kötetéről)



       A nehezével kezdem. A könyvet a szerző küldte, igaz én kértem tőle, hogy recenziót írjak róla.  Ilyen előzmények után mi mást is tehetnék, minthogy őszinte, szigorúan diplomatikus hangot ütök meg.
Kitérővel folytatom. A recenzió kis terjedelmű, elsősorban ismertetésre törekvő kritika. Tehát: röviden ismertetem a tényeket, és mindazt, amiért olykor felvontam a szemöldökömet. Üssük fel a könyvet. 

    Nehezen indul, előszóval.  Én ellennék nélküle, mert bár nagyon személyes, és nagyon szép, inkább ködösít, mint könnyít az eligazodásban. Ráadásul egy része ismétlődik a hátoldalon, magam sem tudom miért. Talán elegánsabban is meg lehetett volna oldani.
A kötet verseit három ciklusba rendezi, szervezi a szerző, a klasszikus verseskötet-szerkesztés elvei szerint, minden ciklusnak egy vers adja a címét, miként a kötet egyik markáns verse az egész címadója. Régi gyakorlat ez, s azt gondolom első kötet esetén nem is lehet másként, én azonban bízom benne, további kötetek megjelenése esetén szakít a szerző ezzel a gyakorlattal. Miként azzal is, hogy feltétlenül minden oldalát meg akarja mutatni, ezért aztán formailag nagyon eklektikus anyaggal van dolgunk, akár oldalról oldalra, versről versre újabb és újabb megjelenését látjuk a szabad versnek, és a kötött formáknak.  Megtaláljuk a kötelező szonetteket, s a többi bizonyító erejű darabot. S pont ettől a nehézkességtől nem áll össze számomra az egyébként nagyon olvasmányos, empatikus anyag kötetté. Inkább versgyűjteménnyé. Az első kötetes szerzők kényszerpályája, hogy az első kötetnek ilyennek kell lennie.  De mikor kísérletezzenek, ha nem az esélytelenek nyugalmával, ha nem első kötetesként, amikor még nyitott minden út, nem könyvelték el sehová, nem kell megfelelni semmilyen kanonizáló szándékú kritikus elvárásainak?
Pedig hangsúlyozom, jó olvasni, versenként nagyon tetszik a kötet, a könyv, csak a szervezőelv, a világos szervezőelv hiánya zavar.
Tudom én, lesz ez még így se, soványodik, karcsúsodik a lehetőségek tárháza, én bízom benne, hogy visszakerül az arc, nem álarc lesz, hanem valódi, és markánsan néz az olvasóra egy második valódi első kötetként, addig meg várok, várok, fenntartva a tévedés jogát. 


Nyírfalvi  Károly 




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes