Megszületett A száz könyv irodalmi pályázat végeredménye! A pályázat összefoglalója, eredményhirdetése és a nyertes pályaművek alább olvashatóak.
Nyírfalvi Károly összefoglalója a pályázatról:
Lapszéli jegyzetek egy pályázat kapcsán
Volt egy álmom. Régóta dédelgettem, hogy megírom életem 11 legfontosabb könyvéről a magam kis visszaemlékezéseit, ahogy tettem ezt korábban dalokkal, filmekkel. Elmondtam a főszerkesztőmnek, s nem kis örömömre megfejelte e pályázat gondolatával szerény kis ötletemet. E felvetésből az is kiderül, mit is vártam volna a beérkezett pályaművektől. Lendületes, személyes visszaemlékezéseket akár gyerekkoruktól felnőtt éveikig olvasott fontos regényekről, drámákról, egyéb művekről.
S most a tények: érkezett 74 pályamű, köztük jó néhány nehezen értékelhető, mert nem sikerült betartani a formai követelményeket, pedig ez csupán egyszerű beállítás kérdése a számítógépen.
Kétségtelenül voltak itt olvasmányos, jó kerettörténetbe ágyazott dolgozatok. Ez itt a kulcsszó. Dolgozatok. Sok írás közhelyeket puffogtat, mint amikor a jó tanuló megtanulta a leckét, de nincs egy árva önálló gondolata sem.
Néhány szó a választott művekről: volt, aki egyetlen témakörből választott, volt, aki a klasszikusokhoz nyúlt, volt aki kanonizált művekről írt, megint mások kötelező olvasmányokat ismertettek. S ami elkeserített? Sokszor úgy éreztem, üres tudálékosságot olvasok, túl spontán stílusban, de nem mindenki annyira tehetséges és rutinos, hogy elsőre élvezetes élménybeszámolót írjon.
Világosan kiderült az is, a magyar olvasók általában mindenevők, elolvassák a fülszövegeket, maguk is hasonlókat gyártanak, de mindig átüt a média ilyen-olyan hatása.
Először vettem részt zsűritagként pályázaton, olykor talán túl szigorú voltam, máskor talán értetlen. Mindenesetre, tanulságos volt olvasni minden pályaművet, és levonni azt a következtetést, hogy csak annak a pályaműnek lehet esélye, amely őszinte, és nem szemforgató módon fogalmaz. Sokszor az volt az érzésem, a pályázó igyekezett eltalálni a zsűri egyáltalán nem egységes ízlését.
Köszönöm erőfeszítésüket, s ne gondolják, hogy hasztalan volt pályázni, mert mi is a végső következtetés? Sok még a tennivaló az olvasói szokások, az olvasáskultúra fejlesztése terén, s ugyanannyi a dolguk a nyelvápolóknak. Aki nem nyert ne keseredjen el, jó játék volt ez pályázóknak, zsűritagoknak egyaránt, pályázzanak újra, az ilyesmitől csak fejlődik az ember íráskészsége, s ki tudja a jelen pályázói között ott bujkálnak a jövő szerzői, irodalomtörténészei.
Nyírfalvi Károly
Szinay Balázs összefoglalója
Kezdeményezésünk egyik legnagyobb érdeklődést és figyelmet kiváltó pályázata volt A száz könyv irodalmi pályázat. A feladat jellegéhez, nehézségi fokához mérten szépszámú pályamű érkezett. A beérkező visszajelzések alapján a pályázók a feladatot különösen érdekesnek, izgalmasnak és rendhagyónak találták. Kaptunk persze ezzel ellentétes véleményeket is, viszont a pályázók körének és a beérkezett anyagok minőségének felülvizsgálata azt mutatta, hogy a feladat nem volt megoldhatatlan, sőt több esetben egészen kreatív, meglepő és ötletes megoldások születtek. A pályázók köre nagy változatosságot mutatott mind földrajzi elhelyezkedés, mind foglalkozás tekintetében. Részt vettek tanárok, újságírók, írók, műkedvelők úgy, mint ahogyan diákok is, pályázók Magyarország, illetve Szlovákia, vagy Románia területéről egyaránt.
Bár több pályázó megemlítette pályaművében, hogy a világirodalom megmentésére szolgáló 10 könyv kiválasztása minden esetben csak szubjektív lehet, a beérkezett pályaművekben szereplő felsorolások rengeteg egyezést mutattak, rávilágítva arra, hogy ez mégsem annyira egyedi és viszonylagos dolog.
A pályázók egy részének (vélhetően főként figyelmetlenségből) sajnos nem sikerült teljesen betartania az előírt formai követelményeket. A pályázat e mellett tartogatott igen kellemes meglepetéseket is. Sajátos tartalmi és formai megoldások, érdekes, figyelemre méltó kísérletezések születtek. Volt, aki novellát, novellisztikus esszét, vagy éppen verset írt. A pályázathoz több kedves és örömteli felajánlást kaptunk, a feladat pedig szorgalmi feladatként még egy középiskolai osztályban is szerepelt.
Összességében úgy gondolom, hogy érdekes, tanulságos volt értékelni a beérkező pályaműveket és elfogadható, igazságos végeredmény született. A pályázat rámutatott hiányosságokra, de legalább annyi szépséget, kellemes élményt tartogatott.
Szinay Balázs
A pályázaton legtöbbször ajánlott kötetek
(Hornyik Anna munkája alapján)
Szerző neve | Mű címe | Hányan javasolták |
Biblia | Biblia | 14 |
Antoine de Saint-Exupéry | A kis herceg | 11 |
J. R. R. Tolkien | A gyűrűk ura trilógia | 8 |
Madách Imre | Az ember tragédiája | 8 |
George Orwell | 1984 | 7 |
J. K. Rowling | Harry Potter 7 kötete | 6 |
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij | Bűn és bűnhődés | 5 |
Paul W. Young | A viskó | 5 |
Márai Sándor | Füveskönyv | 5 |
A pályázat végeredménye
A zsűri pontozásai alapján a pályázat végeredménye a következő módon alakult.
I. helyezett
Farkas Balázs Világokat teremtők című pályaműve. Elért pontszám: 49 / 60 pont.
II. helyezett
Bojtor Iván Menekülés Trójámból című pályaműve. Elért pontszám: 48 / 60 pont.
III. helyezett
Csók Márta Kilenc plusz egy című pályaműve. Elért pontszám: 47, 5 / 60 pont.
A beérkező felajánlások jellegéből adódóan a nyertesek javadalmazása a kiíráshoz képest némiképp módosult. Mivel a felajánlások egy része kedvezményes könyvvásárlási lehetőségre vonatkozott, a pályázat pénzjutalmaira szánt pénzösszegeket is inkább a könyvjutalmak megemelésére fordítottuk. Ennek fényében az I. helyezett nyereménye kb. 35 000 Ft értékű könyvjutalom + pályaművének szerepelése a Comitatus folyóirat március végén megjelenő nyomtatott periodikájában; a II. helyezett nyereménye kb. 28 000 Ft értékű könyvjutalom + pályaművének szerepelése a Comitatus folyóirat március végén megjelenő nyomtatott periodikájában; a III. helyezett nyereménye kb. 20 000 Ft értékű könyvjutalom. + pályaművének szerepelése a Comitatus folyóirat március végén megjelenő nyomtatott periodikájában. A megjelenő periodikáról itt lehet bővebben olvasni:
Nem nyertes, de kiemelt pályaművek a zsűri véleménye alapján
Hornyik Anna kiemeltjei
Mayer Erzsébet: Állatembertan
Markovic Radmila: „Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami megtörtént, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a Nap alatt”
Vízkelet Erzsébet: Ajánlás – mindenkinek
Nyírfalvi Károly kiemeltje
Balogh Fruzsina: Könyvek gyermekszemmel
Paszternák Éva kiemeltje
Boér Péter Pál: Nempaparazzi kies szigetén
Szinay Balázs kiemeltjei
Brátán Erzsébet: Olvass a sorok között!
Bormester Dániel: Bormester Dániel útikalauza, avagy fukusimai turisták rajzása az Apokalipszis barlangja körül.
Kerezsi Gréta: 10 miért 10 mertje
Köszönjük a kedves és bőkezű felajánlásokat a Medio Kiadónak, a Károli Gáspár Református Egyetem Hermeneutikai Kutattóközpont Alapítványának, a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek, illetve a pályázat egyéb (anonimitást kért) támogatóinak, valamint az egyéni felajánlóknak!
A nyertes pályaművek
Farkas Balázs: Világokat teremtők
Azt hiszem, Hamvas Béla listája egyszerre megrendítő és megszégyenítő egy irodalomra éhes fiatalnak: hol vagyok én a világirodalom ismeretétől? Ha a polcomra, vagy olvasmánylistámra pillantok, nem műveltséget, hanem jókora hézagokat látok. Mégis, figyelembe véve, ahogy Italo Calvino definiálja a klasszikusokat, úgy érzem, nem is kell személyes listámnak méltónak lennie a kőbe vésettekhez: minden könyv értékes, amely csendes háttérzajjá bontja a jelent és a valóságot, minden könyv az életem része, amely világokat épít, és minden könyvet szívesen megmentek, amelynek emléke épp olyan erős, mint amikor a saját életem múltjába tekintek. Ennek jegyében azokat a könyveket választottam, melyeknek szerzői elvittek egyedi, új világokba, és ott otthon érezhettem magam.
1. Herman Melville: Moby Dick
Az ember a szárazföldön él, az ember gyengébb, mint egy bálna, a sérült ember csendben tűr. Bizonyos értelemben, ha ezek az állítások érvénytelenek, transzcendens utazásról beszélhetünk. A Moby Dick a megszállottság apoteózisa. A fehér szín költészete. A bálnák tudománya. A tenger bibliája. Melville nem csak utas, az olvasó nem csak megfigyelő. Ilyen szegényes premisszából ilyen hatalmas mű ritkán születik. A posztmodern előtt varázsolta darabokra a mégis egységes szöveget. Pusztán olvasói szemmel: a legjobb történet a tengerről.
2. George Orwell: 1984
Gyakran eltűnődöm, hogy a huszadik század egyáltalán létezhetett-e. Azt megelőzően gondolt-e bárki is a világháborúkra, az elnyomásra úgy, hogy az egy lehetséges jövő? Mert visszatekintve is éppen olyan abszurd minden. Az emberiség csendben végignézte a saját romlását. És az abszurditás mintha nem is állna meg. A hatalom mindig több hatalmat akar, az emberiség pedig elfogadja. Mit csináljunk? Így kényelmes. Figyeljék ki minden gondolatomat. Nem árthatnak vele. Elvehetik. Az 1984 majdhogynem egy egészséges arculcsapás válaszként az efféle hozzáállásra.
3. J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
A Gyűrűk Ura valós történet, minden szava igaz, minden esemény, amelyet elbeszél, megtörtént, minden szereplője élt. Ezért siratjuk el Középföldét a szürkerévi búcsúnál. Ezért lapozunk vissza Bilbó száztizenegyedik születésnapjához újra és újra. Igaz, hogy Tolkien újszerű, haldokló-újjászülető zsánert teremtett, A Gyűrűk Ura viszont nem csupán egy kezdőlökés és nem is a kánon része. Talán nem is része egy kánonnak sem. A Gyűrűk Ura egy másik irodalom. Egy élet munkája. Ablak egy másik világba. Meghívó egy olyan utazásra, amelyet sosem tudok visszautasítani. Ha az irodalom arra jó, hogy egy embernek több élete lehessen, ez az egyik legcsodálatosabb minden életem közül.
4. Charles Dickens: Szép remények
Ködös londoni esték. Szaladgáló utcagyerekek. Bűnözők és gazdagok. Kovácsok és kovácsnék. Meg Pip. Csak így egyszerűen, csetlő-botló gyermeknyelven: Pip. Onnantól kezdve, hogy a szülei sírjánál mélázik, nem tudjuk elengedni. És ez az első oldalon van. Dickens nem talált fel új világot: a világot találta fel újra. Szavaiban minden hétköznap egy kicsit jobb, egy kicsit otthonosabb, a fájdalom is szorítóbb. Dickens valósága a valóság desszertje. Így tálaljuk, így fogyasszuk, ha már minden remény elveszett.
5. William Faulkner: Hajnali hajtóvadászat
Ha kinyitjuk Faulkner bármelyik könyvét, belépünk Amerikába. Egy egészen másfajta Amerikába, mint ahogy ismerjük. Ebből a helyből kikopott Irving és Hawthorne mitológiája, és még nem érkezett el a popkultúra és a fogyasztás kietlensége. Ez egy sokkal testközelibb, poros világ: a lángoló dél. Yoknapatawpha. A Hajnali hajtóvadászat című kötet novellák és kisregények gyűjteménye, amelyek csak sejtetik a faulkneri életmű méreteit és minőségét, de a súlyos és olykor nyomasztó próza így, novellánként ízlelgetve talán pont megfelelő stimulációt és elegendő töprengenivalót ad, akár évekre is. Hiába a helyi színezet, a zártabb Amerika megyényi világa, erkölcsi és intellektuális érzékenysége általános érvényű.
6. Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban
Íme, Isten egyik prototípusa. Lázadni és elveszíteni a kapcsolatot a valósággal az egyetlen ésszerű cselekedet egy ésszerűtlen háború idején. S mégis, mi marad így az emberből? A társadalom szélére sodródott, denevérek elől menekülő bagázs, egy csomagtartónyi droggal. Végtére is, nem mindegy, mi jön ezután? Miért tartaná magát bárki jobbnak, többnek a züllötteknél? A vég előestéjén, másnaposan, Vegasban talán még ez a kérdés is értelmét veszíti. Az értelmetlenségre pedig időnként nem árt emlékeztetni magunkat.
7. Philip K. Dick: VALIS
Emlékezet a nem-valóságokba belezavarodott elmétől. Vallásfilozófiai értekezés. Ősi kereszténység, koiné görög, jelenések. Exegézis. A birodalom soha nem ért véget. Az idő megállt. Az őrület és vallási paranoia találkozása a lét értelmének keresésével. Egy ponyvasztikus karrier tetején magasirodalmi korona. Végtelen Aktív Létező Intelligens Struktúra. Vagy talán Isten.
8. Jules Verne: A rejtelmes sziget
Csak az örökké ifjú szellem nem lankad soha, s ha valaki a szavak csodálatára nem is, a tudományra fogékony lehet. Kalandok nélkül az irodalom kosz, káosz, ideológia: élni segít, de élni nem tanít. A rejtelmes sziget amúgy is sok modern történet alapköve. Kegyetlenség azt kérni, hogy egyet válasszak csak öreg órásmesterünk, Verne életművéből (vinném az egészet), de ebben minden tisztán kiteljesedik, miért is szeretjük az írót: kaland, tudomány, emberi méltóság, az ismeretlen fenyegetése, végül az ész diadala.
9. Michael Ende: A végtelen történet
A legrosszabb ebben a könyvben, hogy nem váltja be a cím ígéretét: a lapok egyszer csak elfogynak. A történet persze végtelen, de az idő, amelyet eltöltünk a képzelet birodalmában, nagyon is csekély. Egy poros antikváriumtól a történet megírásának helyszínéig hosszú az út, de aki végigjárja, bölcsebbé lesz.
10. Móra Ferenc: A századik könyv
Móra Ferenc rövid története ráfér egy papírlapra. Mégsem hagynám elveszni. Azt hiszem, minden benne van. Megmenthetnék száz könyvet, ezret is, mindegyik mellett érvelhetnék. Összegyűjthetném ezeket a műveket egy nagy polcon, és örömmel tenném fel az utolsó könyvet. Hátralépnék, bámulnám az emberiség nagy kulturális örökségét. Aztán elővenném Móra intelmét, és elszontyolodva lehuppannék a megsemmisült világ szélén. Van, akinek ennyi sem járt. Van, akinek soha az életében talán egy könyv sem jutott. Szegény szántóvetőnek a gerendán a könyvtára: meg is becsüli.
Nekem most kilenc könyv és egy félbehajtott papírlap jutott, de őket szívesen viszem a világ végére is.
Farkas Balázs
***
Bojtor Iván: Menekülés Trójámból
A város már ég. Talán még van időm összeszedni pár könyvet. A tetőtérben egy szakadozott nejlonszatyorba dobom az első kötetet: A Világháború történetét. Igen, a Világháborúét, ami persze az elsőről szól. Mikor kiadták még nem sejthették biztosan, hogy néhány év múlva, kezdődik a következő. Nagyapámé volt, akit nem is ismertem. Benne ceruzával aláhúzva szerbiai, galíciai, és olasz helynevek. Amerre járt. Járt? Harcolt.
Kint egyre sűrűbb a füst. Az ágyam mellől felkapom a Terra Amatat. Nyűtt, megsárgult lapú, még a Modern Könyvtár sorozatból, 1975-ből. Mikor 2008-ban Le Clézio megkapta a Nobel-díjat, legtöbben csak tátották a szájukat; kevesen ismerték a nevét, és közöttük is alig akadt olyan, aki olvasta volna.
Ki tudja? Talán az én koponyám kerül, az általa leírt „Maldeci koponya és álkapocs, feltárva 19666, 6. hónapban” feliratú múzeumi tárlóba, néhány titokzatos tárgy: „egy rozsdás öngyújtó… egy földtől megfeketedett golyóstoll, és a mágikus ékszernek tűnő aranykeretes napszemüveg” mellé, melyet majd a régészek ástak ki a földből.
Lehet, hogy ég a tető? A Bibliát? Lent a nappaliban is van egy példány.
Találomra belemarkolok a kötetekbe és a köteget a szatyorban lévő két könyv tetejére fektetem. Majd lent, átnézem! Megbotlok a lépcsőn. A szatyor egyik füle beleakad a korlátba, és leszakad. A könyvek megcsúsznak és leperegnek. Nem hajolok le értük. Egy pattog még a lábam mellett, előbb leér, mint én. Vékonyka zöld kötet, a Rovarbolygó. Felveszem. Egy tizennégy éves lengyel fiú Marek Pakcinski írta, valamikor a hetvenes évek elején. Mint egy játékába belefeledkezett gyerek, aki nem törődik a külvilággal, labdázott a filozófiai fogalmakkal, a matematikai és a fizikai szakkifejezésekkel. Hát persze, mert az is volt: gyerek. Vajon mi lett vele?
A nappaliban rámeredek a polcra. Na, gyorsan! Fentről lefelé!
Passuth. Az Esőisten siratja Mexikót vagy A Bíborbanszületettet? Vagy a Hétszer vágott mezőt? A Bíborbanszületettet. A javított kiadást, melyből az író már kihúzogatta az idegen szavak zömét; átírta a latin és görög kifejezéseket, hogy ne csak az a néhányszáz vájt fülű értse. Sokan azt hiszik, hogy Komnenész Mánuel bizánci császár életrajza. Pedig, nem az. A Birodalomról szól, melyben görcsbe rándult az idő, és megmerevedett minden. A kancelláriákban az országok nevei helyett, még mindig az ezer év előtti provinciák neveit használták. A Birodalomról mely annyira szervezett volt, hogy akkor is működött, mikor a hatalom csúcsán állók egymást vakíttatták, gyilkoltatták. A Birodalomról, melyben a népnek még mindig kenyeret osztottak és cirkuszijátékokat rendeztek, hogy befogják a száját. És ha ez nem sikerült, akkor a császár maga lett a cirkuszi áldozat…
Sietnem kell.
Aiszkülosz drámái. Kilencvent írt, és mennyi maradt? Hetvenkettőnek csak a címét és a töredékeit ismerjük. Egynek még a címét sem. Ez a hét az „összes”. Köztük ott bújik a mindenkori zsarnokság elleni vádirat: a Leláncolt Prométheusz. Egy trilógia torzója, középső darabja, melyet megelőzött a Tűzhozó Prométheusz, és a Feloldozott Prométheusz követett. Elvesztek. Goethe, Byron hiába próbálták újraírni. Talán csak Shelly…
Hát ezek? Borges válogatott művei. Öt kötet. Még mindig nem vittem vissza a könyvtárba. Egy vagyont fogok fizetni. A füst elvette az eszemet. Hol van már a könyvtár… Melyiket? A verseket nem. Behunyom a szemem, és amelyiket megérintem, beteszem a többi közé. Novellák? Esszék? Nem nézem meg. Egyszer régen, nagyon régen egy barátom azt mondta valamelyik írásomra, hogy olyan Borges-es. Én csak vigyorogtam, mint a hülyegyerek, mert nem tudtam ki az.
A Biblia. A Károli Gáspár féle fordítás. Hát Bibliát csak hoz valaki!?
Akkor Henoch apokalypsise, Hamvas Béla fordításában. Vajon a saját fordítását válogatta be abba a száz kötetbe, melyet egy egyetemes katasztrófa elől megmentett volna? Bármennyire furcsán hangzik, ezt a művet már egyszer megmentették a pusztulástól. Tertullianus szerint Noé ezt a könyvet vitte magával a bárkába, hogy megmentse a vízözön elől. Ha ez igaz, – és miért ne hinnék neki? –, akkor ez a világ legrégibb könyve, mert a vízözön előtt írták. Mereskovszkij – ki tudja mikor? – azt mondta, hogy ez a világ legidőszerűbb könyve. Ha akkor az volt, most mit mondjak én?
Versek. Jobbágy Károly: Háló nélkül. Akkor szoktam olvasgatni, ha padlón vagyok. Ma különösen aktuális. Az illusztrációk Korga György rajzai. „A Korgáé”. Én marha. Annak idején elfelejtettem dedikáltatni. Már meghaltak mindketten.
Gyorsabban!
Odüsszeia vagy Ulysses? Napfény vagy köd? Tíz esztendő vagy egyetlen nap története? Homérosz vagy Joyce? Joyce! Miért? Nem is tudom. Nem a tudatfolyamért, hanem azért mert hibátlanul írta le szülővárosom Szombathely nevét. Ott-hon mi lehet?
A szatyorra meredek. Mennyi lehet benn?
Lehet, hogy nem ezek a könyvek voltak a legnagyobb hatással az emberiség gondolkodására, de ezek az én világom, az én Trójám részei. Az én Trójámé, mely talán nem jobb, de nem is rosszabb, mint másoké.
Johan Borgen novellák: Mi gyilkosok. Megkapta a Nóbelt, vagy csak jelölték? Ezért a pár sorért, amit vagy negyven éve tudok fejből:
„Akik menekülnek bánnak valamit. Bánnak valamit és azért menekülnek… Talán a sors hajtja őket, talán a természetük, talán menekülni kezdtek a kezdet kezdetén, még mielőtt meggondolhatták volna magukat. Sorra úrrá lettek minden helyzeten, de soha nem az egészen, az összefüggéseken… Talán ez a menekülés, talán az, hogy átok kíséri mind abban, amit tesz.”
Valahogy így van. Már ezt sem tudom szó szerint…
Mennyi lehet? Kilenc? Tíz?
Van még időm?
Bojtor Iván
***
Csók Márta: Kilenc plusz egy
Költöztem. A táskába, amellyel a még majdnem üres lakásba átmentem, tíz könyvet tettem. Hiányoztak a bútorok, a lámpa, a szék, az asztal, az olvasás kellékei. A könyveket azért vittem, hogy ne legyek egyedül. Ahogy kivettem őket a táskából, láttam, hogy csak a hullámpapírral átkötözött konyhaszekrényre tudom tenni a könyvkupacot. Csöngettek, megjött az ezermester, aki segített felcsavarozni a konyhaszekrényt a helyére. Tekintete ráesett a könyvekre. Megkérdezte, miért épp ezeket hoztam át a régi lakásból? Ezek talán különleges könyvek? Igen, mondtam, számomra különlegesek. Azt is mondtam, hogy szívesen ajánlanám mindenkinek elolvasásra őket, mert a bennük felfedezhető világgal – legyen az akár a külső, tárgyakból és történelmi eseményekből összeálló világ, akár örömökkel, szenvedésekkel, meglepetésekkel teli belső világunk – élmény, öröm és boldogság találkozni. És komoly tanulság. Közelebb visznek a megértéshez, az élethez. Hiszen az irodalom egyik nagy adománya, hogy segít élni.
Márai Sándor életművéből három könyvet vittem magammal. Azt a hármat, melyből talán legplasztikusabban ismerhetjük meg írói, emberi kiválóságát, és prózájának erejét. Első a Vendégjáték Bolzanóban – annak pazar bemutatása, hogy a szerelem nem egyszerűen csak szexualitás és kívánás, vágy és beteljesülés, sokkal inkább döntés, döntésünk vállalása, ezért magatartás, vagyis nem más, mint életünket meghatározó esemény. Casanova és Franciska párbeszéde remekmű. A kitárulkozás, a sejtetés, a szükségszerűség felismerése, és a bátorság párbeszéde, mely a feltételek nélküli szerelemről szól. Casanova jön az ólomkamrából, Franciska pedig a házasságából, és találkoznak egy farsangi éjszakán, a nő férfinak, a férfi nőnek öltözve. Így szólnak egymáshoz. Izgalmas megsejteni, hogy Márait miért érdekelte jobban Casanova személyét illetően a kalandos jellem, mint a kalandos életút.
A második a Füveskönyv. Sajátos hangulatú írások az élet legmindennapibb és legmagasztosabb történéseiről, eseményeiről és dilemmáiról, amelyekre Márai újszerű, szellemes, nagyvonalú, emelkedett, és bölcs válaszokat ad. Míg olvasunk, gyakran eltűnődünk: hogyan is nem jöttünk rá mi magunk is ezekre a kézenfekvő, természetes, világos válaszokra? Vagy ezekre mégsem olyan könnyű rájönni? A Füveskönyv a kortárs biztonságával szól idősebb olvasójához, de szól a fiatalhoz is, mert öreg és fiatal egyaránt intellektuális izgalmat talál Márai felvetett kérdéseiben és gyógyírra lel válaszaiban.
A harmadik: Napló 1943-44. A Naplók Márai különösen értékes alkotásai, ez a kötet kiemelkedik közülük világlátását jellemző „megnyilvánulásaival”, a gyakran mellékesen odavetett, rövid bejegyzésekkel, visszalapozásra késztető bölcsességekkel. A kedvünkre való részletek, mint a gyöngy, elszórva hevernek a lapokon. Úgy olvasunk, hogy keressük a gyöngyszemeket, egyiket a másik után. A mindennapi élet apró mozzanatai váltakoznak a korabeli politikai eseményekkel, elsősorban is az akkori Magyarország mindennapjaival, mindennapi történelmével. Nem győzzük aláhúzni (akár gondolatban, akár ceruzával) azokat a sorokat, amelyeket a szerző ma is írhatta volna. Megdöbbentő: ennyire nincs semmi új a nap alatt? Az értelmiségi ember ugyanazokkal a dilemmákkal találja szembe magát?
A negyedik: Kosztolányi Dezső: Aranysárkány. A regényt olvasva többet megértünk a két világháború közötti vidéki Magyarország értelmiségének életéből, mintha történeti munkákat olvasnánk, statisztikákat elemeznénk. Ez az egy lélegzetvételre elolvasható remekmű hihetetlenül finom lelki rezdülések leírásával mutatja meg a kiszolgáltatott, a becsületétől megfosztott középiskolai tanár vergődését: szeretne megbocsátani az őt megalázó diáknak, aki megverte a sötét utcán, de nem tud, mert az nem ad rá lehetőséget. Gyötrődik, nem talál kiutat. Megsértették tanárként, szülőként, a kisváros lakójaként. Bukottnak érzi magát. Pontos, tömör, világos fogalmazásmód, a magyar nyelv erejének, szépségének az emlékműve is ez a könyv.
Az ötödik: Egri Csaba: Az angyalok nyelvén sem – A korán meghalt, egykönyves író novellái. Prózája rokonítható a 60-as, 70-es évek legjobb nyugat-európai és amerikai íróinak prózájával. Írásai sajátos hangulatú pillanatfelvételek emberi sorsokról. Személyesen ismertem őt, tanárom volt és barátom, láttam, hogy gyakran egy fél napot egyetlen mondat megfogalmazására szánt. Azon a véleményen volt, hogy, a „mondatokat meg kell kopogtatni” mielőtt leírjuk őket. Gondosan kopogtatott mondatokból megalkotott novellái igazi, ritka, ma már mondhatjuk: nosztalgikus, élvezetes irodalmi csemegét jelentenek.
A hatodik: Dalos György: Puszipajtások. Szatíra, realista regény, nemes szórakoztató irodalom: Cohen Tamás pokoljárása a rendszerváltás utáni magyar társadalomban. Hogyan válik a legjobb szándék is a korrupció melegágyává, követhetetlen érdekviszonyok tárgyává? Cohen a rendszerváltás utáni Magyarországon a bajor-magyar kulturális kapcsolatok felvirágoztatására készül. A jó szándék szinte elenyész, mert a fővárosba érve a valaha egymást segítő, értő barátait ellentétes politikai szekértáborokban találja, ráadásul látnia kell, ahogy vergődnek a hazai „ügyintézés” hálójában, amibe maga is belegabalyodik. A cselekmény izgalmas, a szereplők (sajnos) ismerősek. A könyv hihetetlenül szórakoztató, tanulságos, és letehetetlenül izgalmas.
A hetedik: Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen. Legnagyobb erénye, hogy elbűvöl és elbájol. Néha azt hisszük, feltámadt Karinthy, és letette legújabb könyvét az asztalra, hiszen a szerző a nagy elődöt idéző stílusbravúrral kápráztat el bennünket. Gyönyörködve olvassuk Muhi Andris történetét, és külön élvezettel a „betétverseket”. A költő mindent tud a magyar nyelvről, annak művésze, azt csinál vele, amit „akar”. A magyar költészet varázsszőnyegén repülünk, egészen addig, míg kezünkben tartjuk ezt a könyvet.
A nyolcadik: Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz. Családregény, de nem generációk története időrendben, hanem egy szeretnivaló fiatalember kötődése térben és időben a még élő és a már meghalt családtagokhoz, helyszínekhez, érzelmekhez, személyekhez, hangulatokhoz. Így bontakozik ki, majd szövődik megint egy szálba a fiatalember és a család regénye. Egyes családtagokat – átívelve az időn – szövetségek és sorsszerűségek is összekötnek. Az élet a pici dolgok története, tele titkokkal, és azzal a reménnyel, hogy megismerhetjük önmagunkat. A főhős, miközben beavat egy család megkapó természetességgel ábrázolt sorsába, önmagát keresi nemzedékeken, történeteken át.
A kilencedik: Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben. Őszinte vallomás az író és édesanyja kapcsolatáról. Fájdalmas történelmi időkben, a háború előtt, a vészkorszakban, és az ötvenes években látjuk a nemesi származású anya sajátos élet-fordulatait, döntéseit, magatartását. Koncepciós per áldozataként elítélik. A regényes cselekmény maga a valóság, a különös önéletrajz nyelvi szépsége, gondolati gazdagsága egyedülálló. Egyetlen mondata sincs, amely érzelgős lenne, keresett, vagy kimódolt. A könyv végére illesztett Bajor Gizi-levelek történelmünk és kultúrtörténetünk fájdalmas bizonyítékai, egy nagy, nemes lélek megnyilvánulásai.
A plusz egy: Philip Roth: Kiégés. A világhírű író remekműve egy öregedő színész visszavonhatatlannak tűnő depressziójának állomásairól szól. A tőle megszokott, világos, tiszta, egyértelmű fogalmazás, a tényeket felsorakoztató ábrázolás, az esendőség, a fájdalom képei felejthetetlen olvasmánnyá teszik ezt a könyvet. Nem esettanulmány, ennél sokkal többről van szó; a kirekesztettségben és elesettségben szenvedőkről, kűzdelmükről. A könyv főhősének megadatik, hogy utolsó szerelme, egy nála jóval fiatalabb, homoszexuális lány társaságában olykor oldódjon az őt halálba taszigáló betegsége, a kiégés, egyszerűbben: a depresszió. Hiszen a jómód, vagy az anyagi függetlenség nem pótolhatja, amit egymásnak adni restek vagyunk: a megértést, a másik felé irányuló érdeklődést és törődést.
Csók Márta
Megjegyzés küldése