Rab lélek
Bilincsbe vert
idő vonszolja láncát,
rabmenetben körbe-körbe jár.
Arcára sors vésett ezer barázdát.
Üveges szemében tudata messzi már.
Maga mögött hagy rácsot és falat,
lassan belevész az árnyrengetegbe,
valahol, a távoli horizont alatt
nem lesz már testének rabja a lelke.
rabmenetben körbe-körbe jár.
Arcára sors vésett ezer barázdát.
Üveges szemében tudata messzi már.
Maga mögött hagy rácsot és falat,
lassan belevész az árnyrengetegbe,
valahol, a távoli horizont alatt
nem lesz már testének rabja a lelke.
Megfagyott
szoba
A székre levetett kabát
beitta a dohányfüst szagát.
A földön néhány elszórt papír.
A levesestálra ráalvadt a zsír.
Borongós csendélet homálya
borul az időbe dermedt szobára.
Ki kéne nyitni az ablakot,
megfulladnak a bútorok!
A képeket vastag por takarja.
még ismerős arcok bújnak alatta,
s a szürkeségből felvillanó szilánk,
a vitrin üvege lehetett hajdanán.
Rég volt, szinte nem is lehet,
széthullt cserepekből összerakni
A székre levetett kabát
beitta a dohányfüst szagát.
A földön néhány elszórt papír.
A levesestálra ráalvadt a zsír.
Borongós csendélet homálya
borul az időbe dermedt szobára.
Ki kéne nyitni az ablakot,
megfulladnak a bútorok!
A képeket vastag por takarja.
még ismerős arcok bújnak alatta,
s a szürkeségből felvillanó szilánk,
a vitrin üvege lehetett hajdanán.
Rég volt, szinte nem is lehet,
széthullt cserepekből összerakni
egy letűnt
életet.
Menekülő
tudat
Az időből kimenekülő tudat
a nemlét küszöbére téved,
hol szétfolyik a szilárd anyag,
s elmosódnak a rögzült képek.
Csak áll, kábán, értetlenül,
míg szemébe zuhan a látszat.
Így a mindenségnek megkövül,
mint katatón test a világnak.
Szemléli, miként hullik szét
a laza elméletekből szőtt való,
míg a kés lassan átszántja erét.
Balgán hiszi: minden megoldható.
Őszi este
Megsárgult levélcseppekben
pereg a fákról az ősz.
Egy kopott padon ülve figyelem
az utat. Tudom, úgysem jössz.
A zizegve haldokló levélpázsiton
hullámokat vet a szél, s a Nap
arany fényében e tarka óceánon
a kopaszodó fák árnyai ringanak,
de már fáradni látszik a nappal,
fényes korongját az alkonyra hajtja.
Elcsendesül a cserregő madárdal.
Az ég mélykékre vált, s alatta
millió apró mécsként felébred
az esti város fénypászmáival.
Az égbolton csillagszemek égnek.
Füstös bisztróból zeng a dal,
s az utcákon is ritkul a tömeg,
csupán néhány szerelmes andalog,
míg más munkából hazafelé siet.
Zsúfoltan döcögnek tova a buszok.
Anyám már biztos nyugovóra tért.
Egy korsó sör most még oly jól esne!
Ha sovány tárcámban lelek némi pénzt,
tán szebb lesz ez az őszi este!
Az időből kimenekülő tudat
a nemlét küszöbére téved,
hol szétfolyik a szilárd anyag,
s elmosódnak a rögzült képek.
Csak áll, kábán, értetlenül,
míg szemébe zuhan a látszat.
Így a mindenségnek megkövül,
mint katatón test a világnak.
Szemléli, miként hullik szét
a laza elméletekből szőtt való,
míg a kés lassan átszántja erét.
Balgán hiszi: minden megoldható.
Őszi este
Megsárgult levélcseppekben
pereg a fákról az ősz.
Egy kopott padon ülve figyelem
az utat. Tudom, úgysem jössz.
A zizegve haldokló levélpázsiton
hullámokat vet a szél, s a Nap
arany fényében e tarka óceánon
a kopaszodó fák árnyai ringanak,
de már fáradni látszik a nappal,
fényes korongját az alkonyra hajtja.
Elcsendesül a cserregő madárdal.
Az ég mélykékre vált, s alatta
millió apró mécsként felébred
az esti város fénypászmáival.
Az égbolton csillagszemek égnek.
Füstös bisztróból zeng a dal,
s az utcákon is ritkul a tömeg,
csupán néhány szerelmes andalog,
míg más munkából hazafelé siet.
Zsúfoltan döcögnek tova a buszok.
Anyám már biztos nyugovóra tért.
Egy korsó sör most még oly jól esne!
Ha sovány tárcámban lelek némi pénzt,
tán szebb lesz ez az őszi este!
Megjegyzés küldése