A kertész
dolga
Nem őrzi, nem
félti a zsenge hajtást,
óvó mozdulata
csak ürességben élhet,
kezére maradt,
hogy készítsen nyugalmat,
ébredezve, fázva
a kövek mosolyán.
A szép füvek
A szép füvek
ravatalán állok,
ez az éjszaka
engem állva eltemetne,
félelmeim
ringatják az árnyak,
mind a
gyöngécske, sárga nefelejcsek.
Itt a tél
Itt a tél.
Uralkodni késő, mert
hiába teremtett
engem egyedül a szél,
a házak most
mind álmatlan fehérek,
szívdobogásomként
virraszt a hóesés.
Epilógus
Nincs hova bújni
a titkok elől,
és nincs hova
bújni a titkokban sem,
napfénytől,
illattól menekülnék végre:
hófehér falakba,
a csípős esőbe.
Megjegyzés küldése