Dac-pók
Mint
csapdába esett
kis bogár köré
szövi hálóját a pók
úgy fon körénk
a dac szótlanságot,
bénítót…
nem mozdul a test,
csak könnye hull…
hajnali harmatként
fel-felragyog
az őt fogva tartó
ezüst-szín pókhálón…
a szív még dobog,
de kéz és a fej ernyedten lóg
néma a száj,
úgy érzi, nem értik meg, ha szól …
az érzelem lassan haldokol…
fojtogatja
az erős, dacból szőtt háló
vár egy szóra ,
melytől akkorát dobbanna szíve,
hogy a nyomasztó gúzs
szakadna ezer fele
szólhatna ő is, de nem teszi…
makacssága nem engedi,
pedig tudja:
nyakassága megölheti azt,
ami pedig élteti…
kis bogár köré
szövi hálóját a pók
úgy fon körénk
a dac szótlanságot,
bénítót…
nem mozdul a test,
csak könnye hull…
hajnali harmatként
fel-felragyog
az őt fogva tartó
ezüst-szín pókhálón…
a szív még dobog,
de kéz és a fej ernyedten lóg
néma a száj,
úgy érzi, nem értik meg, ha szól …
az érzelem lassan haldokol…
fojtogatja
az erős, dacból szőtt háló
vár egy szóra ,
melytől akkorát dobbanna szíve,
hogy a nyomasztó gúzs
szakadna ezer fele
szólhatna ő is, de nem teszi…
makacssága nem engedi,
pedig tudja:
nyakassága megölheti azt,
ami pedig élteti…
…két szív bábozódik csodára várva
dac-pók szőtte háló-koporsójában…
dac-pók szőtte háló-koporsójában…
Kérdőjellé görnyedve
Kérdőjellé
görnyedve választ keresek.
A világ süket? Vagy az én hangom gyenge?
* * *
Harsány lilára festem hajamat
és rikító zöldbe öltözök.
Elveszek ön-törvényeim között
Magamból kikelve dörömbölök…
Nem harsogom a kórussal a dalt:
egy oktávval feljebb kiálltok,
vagy lejjebb… olyan mindegy!
Én mindent másképp csinálok!
A szürke tömeggel nem lépek egy ütemre,
- őket csak méla sajnálattal nézem –
Csak azt szeretném, rám is figyeljenek!
Legyek fehérben, vagy akár feketében.
Tudd meg én kitűnni akarok!
Nem a masszából vagyok egy darab:
hanem különleges, egyedi alak,
ki gyűlöli maga körül a falakat…
Csörgősipkám rázom: nevessetek!
Rosszalkodom is, csak rám figyeljetek!
Vagy írok egy verset…Ugyan miért ne?
Milliók gyártanak tonnaszám rímeket...
Botrányt akartok? Meglesz az is!
Bár tudom, a csoda sem tart, csak három napig.
És mindent felejt a tömeg, új móka kell…
bár úgy érzem,ezer szeme örökké figyel.
Mit tegyek, hogy ne érezzem: az élet élve eltemet?
S ha meghalok, hogy maradhatok örökké jelen?
Mivel hagyhatok magamból köztetek egy jelet?
Vagy az idő minden nyomot eltemet, ha elmegyek?
* * *
Kérdőjellé görnyedve választ keresek…
Gyenge a hangom… S a világ süket…
A világ süket? Vagy az én hangom gyenge?
* * *
Harsány lilára festem hajamat
és rikító zöldbe öltözök.
Elveszek ön-törvényeim között
Magamból kikelve dörömbölök…
Nem harsogom a kórussal a dalt:
egy oktávval feljebb kiálltok,
vagy lejjebb… olyan mindegy!
Én mindent másképp csinálok!
A szürke tömeggel nem lépek egy ütemre,
- őket csak méla sajnálattal nézem –
Csak azt szeretném, rám is figyeljenek!
Legyek fehérben, vagy akár feketében.
Tudd meg én kitűnni akarok!
Nem a masszából vagyok egy darab:
hanem különleges, egyedi alak,
ki gyűlöli maga körül a falakat…
Csörgősipkám rázom: nevessetek!
Rosszalkodom is, csak rám figyeljetek!
Vagy írok egy verset…Ugyan miért ne?
Milliók gyártanak tonnaszám rímeket...
Botrányt akartok? Meglesz az is!
Bár tudom, a csoda sem tart, csak három napig.
És mindent felejt a tömeg, új móka kell…
bár úgy érzem,ezer szeme örökké figyel.
Mit tegyek, hogy ne érezzem: az élet élve eltemet?
S ha meghalok, hogy maradhatok örökké jelen?
Mivel hagyhatok magamból köztetek egy jelet?
Vagy az idő minden nyomot eltemet, ha elmegyek?
* * *
Kérdőjellé görnyedve választ keresek…
Gyenge a hangom… S a világ süket…
Megjegyzés küldése