Szabó László Dezső - Mítoszok, héroszok és hazugságok

Hosszú évtizedek óta folyik országunkban minden szinten – az óvodától az egyetemekig, a médiáktól az írott sajtóig és irodalomig – magyarságtudatunk szisztematikus rombolása.

Támadás indult és folyik nyelvünk ellen is, melyben a nemzet él, létezik, megtestesül.

Az utóbbi két évtizedben elterjedt anglománia főleg a kereskedelem vonatkozásában példa erre. Az ember közlekedik, azután, nézi az üzletek feliratait, és azt hiszi Londonban van. Az internet – világháló – használata is valamifajta angol nyelvtudást igényel, pedig magyar megfelelőt bőven lehetne találni az angol szakkifejezések helyett. Pl. e-mail = drótposta, stb.

Megmosolyogják az un. „szkíta- és sumérfóbiásokat”, a közép-ázsiai rokonnépeket felfedezőket, az Uráltól keletre mutató ősi kapcsolatok kutatóit.

Inkább „tudományos igénnyel” hazudnak származásunkról, nyelvünkről, majdcsak ezeréves alkotmányunkról, közjogi, közigazgatási, gyökereinkről, melyek legszilárdabbak és időtállóak voltak az évszázadok viharaiban is.

Hazudtak, vagy elhallgatták legendáinkat, mítoszainkat, hogy ne értsük a jelent, és ne lehessen jövőnk. Fennmaradt krónikáinkban rögzített korabeli álláspontokat egyszerűen nem tekintették hiteles forrásnak, ha az koncepciójukba nem illeszkedett.

Napóleon császár 1805-ben megkérdezte Talleyrand-ot, mit tegyen a magyarokkal?

„Vedd el tőlük a múltjukat, és azt csinálsz velük, amit akarsz!” – volt a válasz.

Lehet, hogy egypáran az ajtó mögött hallgatóztak!?

Különösen ma, szükségünk van legendáinkra, mítoszainkra, hőseinkre. Szükségünk van, mert ebből erőt, elszántságot és főleg hitet meríthetünk ahhoz a heroikus munkához, mely a nemzet felemelését jelenti a gazdasági, lelki mocsárból.

Isten kegyelméből van mihez és kihez fordulnunk.

Ősidők óta van Tündér Ilonánk, Boldogasszonyunk, égig érő fánk, csodaszarvasunk, a Hadak útján robogó, délceg hadseregünk. Van Árpád vezérünk, akinek pozsonyi csatáját az amerikai West Point Akadémián a mai napig tanítják, van Botondunk, búvár Kundunk, van Rozgonyi Cicellénk, van Hunyadink, kettő is, van Thury Györgyünk, Balassi Bálintunk, Vak Bottyánunk, Rákóczink, Mikesünk, Bercsényink, akinek a mai napig egy francia deszantegység viseli a nevét, van Batsányink, Vajdánk, Vörösmartynk, Aranyunk, Petőfink, Adynk. Van Tisza Istvánunk, Horthy Miklósunk, Bethlen Istvánunk, Apor Vilmosunk, Brenner Jánosunk, Mindszenthy Józsefünk, Salkház Sáránk. Kortársaink Németh László, Csoóri Sándor, Nagy László, Váczi Mihály. És ki mindenkit lehetne még felsorolni! Mind e nevekhez valós történetek fűződnek meseszerű érzelmekkel körülölelve, példázzák az ezeréves történelem megpróbáltatásit álló magyarság kivételes teljesítményét az élet minden területén.

Valaki egyszer azt mondta: merjünk kicsik lenni! Erre is kell emlékezni, hogy nevének hallatán a megvetés és a szánalom fogja el az emlékezőt.

Európa még csak születőben volt, amikor mi már birtokában voltunk annak, ami volt, uraltuk azt, ami van, és ma sem engedhetjük az okos, ravasz és lelkeket rontó liberális kozmopolitáknak, hogy ellopják a jövőnket.

Éppen ezért minden becsületes, magát magyarnak mondó és érző értelmiséginek dolga, sőt kötelessége minden eszközzel és erővel oda hatni, hogy a magyar nemzeti tudat és önazonosság fogalmai megteljenek igazi tartalommal.

Nagy szükségünk van értékeink ismeretére, hibáink és bűneink feltérképezésére és elemzésére.

Tudatosított hagyományaink jelenthetik a nemzet lelki megújulását, a keresztény erkölcs és etika napi cselekedeti motivációvá nemesülését.

Vannak gyökereink. Élnek, mélyre hatolnak, táplálhatják megújuló lombozatunkat, éltető erőt adhatnak friss hajtásainknak. Ha mi is akarjuk.

Szabó László Dezső

Oszdd meg: