ÚJ TARTALMAK

Pálinkás Imre versei - Istentelenek siráma; Piszkos vásznakra festettelek; Isten alszik, az ördög lusta


Istentelenek siráma

Egy az Istenünk,
az istentelenek nyomorult Istene,
ki a fájdalmat bőkezűen szétosztja,
kurvaként futtat minket a pokolba,
- útszéli kóbor kutyákat -

kik az édent soha nem látták,
kiknek az eredendő bűnből se jutott
mert almánkat mások befalták,
Káin bélyegét viseljük arcunkon,
darócból szabunk ruhát,
de nem alázatból, csak mert bőrünk izgatja,
játszunk az idővel,
kezünkben hamis kártya
és cinkelt hitünk is,
szánkból a szó hamisan cseng
mint repedt harang
mi romos templom toronyban leng,
mit hájas isten-szolga húz félig berúgva
a lopott mise-bortól,
nekünk nem jut majd a
lélekharang csilingeléséből,
lehet egy földdarab sem,
hogy rothadó testünket befogadja
és nincs senki aki megtalálja
a végítélet barlangját
és egy kulacs vizet hátrahagyva
a pusztulás hegyét egy sziklával ránk zárja


Piszkos vásznakra festettelek

Magányom álmaival festettelek
kínokból szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
szemed a hazug mosoly csaló barnájára,
hajad kócos vörösre borzoltam
béna kezem merev ujjaival,
büszke melled mohón simítottam
soha hozzád nem érő mozdulattal,
öled tüzére szürke hamut szórtam
önző, öntelt irigy lélekkel,
combod feszítettem állat módjára
és Te sikoltva, vértől rémülten
szültél érte pokoli gyűlöletet,
aztán a részegen tántorgó képzelet
szaggatta szét a köldökzsinórt
mi a vak-véletlen játékaként
egy pillanatra összefűzött veled.


Isten alszik, az ördög lusta

Állókép vetül a végtelenbe,
az idő bénán megáll,
színek fakulnak fekete-fehérre,
sziklák ülepednek porfelhőként
a szétszakadt földekre,
elfolyik az ég, eltűnik kékje,
fekete felhők fagynak jéggé,
halott madarak éneke
reked meg díszlet fák között.

Dermedten vár a mozdulat,
az ölelés bilincsként fonódik,
halott testekben pusztul a zigóta,
zongorahúr hangtalan akkordja
őrzi az utolsó táncot,
gyertyaláng ellobbanó lángja
káprázik még egy pillanatra,
csapdába zárt neuron
hal meg ingerhiányban,
a lélek mér abszolút nulla fokon.

Templomban omlik a vakolat,
puttók potyognak
málé hívek nyakába,
Mária szemérmetlen szemez
az összes szentekkel.

Isten hortyogva alszik,
az ördög mozdulni lusta,
már egymással sem játszanak,

ránk untak?




Oszdd meg:

Megjegyzés küldése

 
Copyright © 2014 Comitatus folyóirat. Designed by OddThemes