Tabu volt, tiltott gyümölcs a maga gömbölyűségével. Soha nem szerette a telt idomú nőket, mégis ez a gömbölyűség felkavarta, szerette volna ujjai között érezni, a szájában, a csípője alatt…
De TABU.
– Szerencsére a mai kerti partira nem jön el hisz dolgozik, s bizonyára fáradt lesz és kimerült - gondolta a férfi miközben beletúrt barna rövidre vágott hajába és elindult zuhanyozni.
A fürdőszoba habos nyugalmában mégis hosszabban időzött a kelleténél…
A kertben és a kis házban pezsgett az élet, jó volt érezni a barátok társaságát, a kívülállók jókedvével hallgatni a családi anekdótákat, élcelődni mások kárára. Na nem nagyon, csak egy kicsit.
Sörrel a kezében megtámaszkodott a fűzfa törzsén, a bográcshoz közel, s valami rejtélyes sugallatnak engedve a kopott kis kerti kapura pillantott.
Csikorgó dallammal kisérve pezsgő könnyedséggel lépett be rajta a nő, fehér (dögös) kisszoknyában. Tekintetük egy jelentéktelennek tűnő percre egymásba karolt és a férfi akkor már tudta, hogy veszített…elveket.
A délután és az este is csak róla szólt, mindenhol őt kereste a szemével s csak akkor érezte, hogy él, ha a közelében lehetett.
Már fekete színt öltött az éjjel, mikor leült a nővel szemközti székre. Elmerült a barna lángokkal játszó szemekben, melyekben ő most sármos volt, vonzó és intelligens. Rettegve próbált megfelelni a számára irreálisnak tűnő elvárásoknak, mik felkapták és sodorták, mint egy telefirkált papírlapot a szél. Zavarát palástolva egy idétlen kis történet elbeszélésébe fogott, amitől a legkitartóbb virrasztók is inkább ágyukba menekültek. Kivéve a nőt, ki mosolyogva hallgatta, miközben kacér könnyedséggel feltette lábát a székére, nem bánva, hogy a fehér szoknyából elővillan barna húsos combja.
A férfi érezte, hogy kiszárad a torka, lüktet a halántéka mintha vad ősi hordák ütnék rajta harci dobjaikat és több szót már nem tudott kipréselni magából. A beálló csendben csak nézték egymást, kapaszkodtak a másik tekintetébe. Most vagy soha, gondolta a férfi, s inkább az előbbinél maradva lassan átfogta a nő tarkóját, aki gyengéden belehajtotta arcát a tenyerébe. A mozdulat olyan odaadó volt, olyan naívan őszinte, hogy a férfi érezte ahogy ereibe zsibongva tódul a vér, s utat engedve a mélyen elrejtett szenvedélynek, mohón megcsókolta a nőt.
Ezt a csókot csak egyszer lehet elcsókolni, s csak egyszer lehet megélni az életben, ezt tudták, hitték mindketten, s hagyták, hogy a boldogság átkarolja s messzi hamis vizekre ringassa őket ezen a fülledt nyári éjszakán.
Hétfő reggel a férfi, ki egy éjszakán át sármos volt és vonzó, álmosan ült a gép előtt, s üres tekintettel bámulta a falat. Nem aludt túl sokat, gyűrött volt az arca, gyűrött volt a lelke. Úgy érezte hibázott, hagyta, hogy beletapossanak gondosan megágyazott kis magányába, legovárként felépített életébe. Tudta, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt, mert ha behunyja szemét, akár csak egy pillanatra is, nincs egyedül. Egy másik, gyönyörű barna szempárba zuhan…de vannak elvek…
Visszafordult a géphez, s laza mozdulattal ütötte le a klaviatúrára a szavakat:
„ HIBA VOLT”- majd mielőtt meggondolhatta volna, nyomott egy Enter-t
Bernárd Emese
Megjegyzés küldése