Adam El-Hael - Az anyaság misztériuma – Mária isten anyja, emberasszony

Győri Nemzeti Színház – Mária Evangéliuma

(Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter)

Rendező: R. Nagy Viktor

2011. január 29-én mutatta be a Győri Nemzeti Színház társulata Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi Mária Evangéliuma című rockoperáját, mely a Madách Színház nagysikerű előadásainak méltó utódja tud lenni. Győr nagy múltú színházi hagyományainak szellemében a Nagy Viktor igazgató – aki a darabot rendezőként is jegyzi – által vezetett teátrum hű maradt mindazokhoz az értékekhez, melyek a magyar színjátszás legnemesebb hagyományait jelenítik meg, s mindemellett tökéletesen alkalmazkodni tudott a kor kínálta lehetőségekhez s az ezekhez kapcsolódó követelményekhez.

A darabról szebben vallani nem lehet, mint ahogy azt Tolcsvay László teszi ajánlójában: „Mária szent alakja örök figyelmeztetés, az anya, a nő iránti odaadó tiszteletünkre, amelynél szebb és magasztosabb emberi érzés talán nincs is. Minket, magyarokat különösen mély gyökerek fűznek az anya misztikumához, hiszen a két legfontosabb dolog, a föld, amely táplálja a testünket és ételt ad, valamint a nyelv, amin keresztül egymás megértésére törekedhetünk, számunkra egy az anyával." Az anyaság misztériumának érzéki finomságú megjelenítése a Mária-kultusz újraértelmezésével párosul a darabban, közel sem tabudöntögetően, mint inkább elmélyítve a felületes ismereteket. A mű megmutatja Mária hús-vér valóságát, szenvedéseit, fájdalmait, örömeit, s mindezt nem a sematizáltságig ismételt klisékben, de a megélhető érzelmek szintjén.

Horesnyi Balázs díszlete kitűnő keretet biztosít a rockoperának, megteremtve a lehetőséget arra, hogy a rendelkezésre álló tér, tárgyi határok ne beszűkítsék, hanem végtelenné tegyék az időben nagy léptékkel haladó színdarab határait. Nem tudom, rendezői koncepcióként került-e be a színpadra jobbra és balra egy-egy sornyi szék, rajtuk civilruhás emberekkel, vagy a díszlettervező tévedett ekkorát, mindenesetre bármelyikük gondolata is volt ez, felettébb zavaró – legfőképpen praktikus szempontokból. Egész egyszerűen kitakarják az előadást, s bár a zene önmagáért sokat elmond, a színházi élmény eltagadhatatlan része a látvány, melyből is jelentősen kevesebb jutott a nézőknek.

Rátkay Erzsébet Ferenczy Noémi díjas tervező jelmezkölteményei a formabontó haute couture kereteit érintik, könnyedek, elegánsak, gazdagon díszítettek, tökéletesen illeszkedve a darab értékeihez, mélységeihez, mind színvilágukban, mint kifejezőeszközeikben. Külön bravúr az a fajta strukturális felépítés, mellyel az egyes karakterek hovatartozását egyértelmű határozottsággal jelzi: a korhűséget idéző jelmezek közül élesen kiválik Heródes, Kajafás és az egyiptomiak ruházata, egyenesen a XXI. századba rántva a nézőt, ezzel határozottan megerősítve az ő dramaturgiai kívülállóságukat. Bravó!

A premieren Mária szerepében Füredi Nikolettet láthattuk. Füredi előadása, színészi kifejezőkészsége az érett Mária szerepében katartikusan magával ragadó, mélyen megélt, birtokában mindazon színészi tudásnak, mellyel a kívánt hatást anélkül tudja elérni, hogy művivé válna az előadása. Ez azonban nem mondható el a fiatal Mária megformálásáról. Szemet szúró tévedésként a fiatal Mária hosszú, szőke loknikkal jelenik meg, ami igen visszás külsőt kölcsönöz Anna és Joáchim szemita leányának – de ezen még túl is léphetnénk, ha Füredi a Mária ifjúsága című dalt nem valamiféle túllihegett bohózatként jelenítené meg. Mindemellett fellelhetőek hangképzésbeli tévedések – nem hibák! – Füredi Nikolett tökéleteshez közelítő éneklésében – érdemes volna talán zeneileg újraértelmeznie saját maga számára a dalokat, hogy a megfelelő stílusban legyen képes minden esetben énekelni. Drámai jelenléte és kifejezőkészsége azonban eltagadhatatlan, s ez minden esetben feledteti az bosszantó részlethibákat.

Jézust a fiatal tehetség, György-Rózsa Sándor formálta meg, váratlan erővel. Az Operettszínház méltatlanul ki nem használt művésze Jézus szerepében révbe ért. Úgy énektechnikailag, mint színészi játék szempontjából jól felépített, értékes előadást láthattunk, mely nem nélkülözte a színességet és az elmélyültséget sem.

A darab gerincét adó János figuráját Forgács Péternek köszönhetjük. A karakterről be kell vallani, hogy nem könnyű szerep. Hol a jelenet részeseként, hol csak mesélőként szinte folyamatos a jelenléte, de Forgács megfelelő erőbeosztással dolgozta ki a szerepet. Játékának intenzitása mit sem vesztett a darab végére, külön kiemelendő György-Rózsával való duettjük (Ima a gyilkosokért), ahol ez a két nagy kvalitású művész hibátlanul egészíti ki egymást.

Szerednyei Béla Heródes szerepében, és Sasvári Sándor Kajafásként kissé megkopottan rutinos produkciót nyújtottak egy-egy dalukban, összességében a „jól megoldott” jelzővel lehetne illetni mindkét előadást.

Említést érdemel, sőt, kiemelést a Gyenes Ildikó koreográfiáit megjelenítő tánckar. Dinamikus és jól kivitelezett tánckari munkát láthattunk, mely szerves részét tudta képezni az előadásnak, kiegészítette a dalokat és a látványt, növelve azok egyértelmű értékeit.

Nagy Viktor rendező munkáját sem szabad szó nélkül hagyni. A fentebb említett, civilek a színpadon- problémától eltekintve átgondolt munkáról beszélhetünk, melyen érződik a darab tökéletes értelmezése, s a megszületett eredmény pontos és következetes alkalmazása. A Mária evangéliuma nem az a színdarab, mely túl sok teret enged a rendezői munka önállóságának – hajszálnyi eltérés, vagy hibás értelmezés is végzetes tévedésekhez vezethet ebben a műben. Nagy Viktor rendezésében a mű minden részlete cizelláltan volt képes megjelenni, a kimagasló színészi játékok is elképzelhetetlenek megfelelő rendezői irányítás nélkül.

Összességében elmondható, hogy igen magas színvonalú előadást láthattak, akik a premieren jelen voltak, erős, összeszedett produkciót, kiemelkedő színpadi látvánnyal és jól illesztett színész-rendező munkával. Bátran javaslom mindenkinek, aki még nem látta: menjen el Győrbe, s hallgassa meg Mária evangéliumát is.

Adam El-Hael

Oszdd meg: