Mórotz Krisztina versei - Töprengés; portré apámról
Feltöltötte: Szinay Balázs, dátum: csütörtök, március 08, 2018, a következő rovatban: Mórotz Krisztina Versek |
Töprengés
Che cos'é di nuovo? -- töprengés--- hajszálrepedések mik nincsenek,
a fehér szobám falára képzelem
A szőttes keménysége nem zavaró.
Gyere ülj ide mellém fordulj felém
Ki kéne cserélni ezt a szobát.
Letépni a szőtteseket, elfelejteni a gerendát a barna szekrényt.
Önmagam madárrá varázsolni, aki mindig a hideg felé repül
Északra repülő madarad is le fog szállni az ágra.
Madarak és csendek ne menj el.
Északra szeretnék szállni hidegben
akkor dermed a lélek vagy a szív.Te hogy hívod?
Ne érezz gyere ülj mellém
nem szólni.Hallgatni.
Maszatos arcra könnyek fagynak. kiére?
Fák: szépek sudarasak.
Akác, satnya akác mire rászáll a madár.
bizalom Közhely kontráz a fa
egyszerű szól a levél te ezt még nem érzed
Peter mondatait hallom a hol nem voltokat. nincs színük.
nevetésük van azt mondja ki a napra.a Nap most a lélek.
Rádfigyelés. Könyv koppan a földön.
Szemem lágyan csukódik. A 123. oldalalon hagytam álmom.
Nem akarom a meleg takarót. Fázom. A lópaták nyomot
ütnek a sárban, alatta vékony jég reccsen.Chagall ecsettel táncol.
A tépett képeslap sorain Che cos'é di nuovo? Nem tudok szólni
Ez azt jelenti hallgass meg!
Isten hozott ráz fel és le a sírás
portré apámról
apám dióleveleket éget,
a nap fényét betakarja füsttel,
villával húzza össze a leveleket,
tenyerén megül a dió barnája,
körme alatt föld,
diót rágcsál, két dióval tör fel egyet,
dió pattog, lusta vagy, nem
szedted össze a maradékot, dohog,
apám a természet, és a föld,
tudod, az a jó kérges, agyagos föld,
amiben kapálás közben gyakran ütközött kavicsba,
de tartotta a vizet, a naptól ugyan cserepes,
nevetünk, meséli az öreg diófát,
ki kell vágni, elszívta életét a borostyán,
de nincs kulcsom a fa lelkéhez,
elhanyagoltam, rászáradt a burok,
öregasszony könny lett, feketére aszott,
elkomorodok,
meghatódom apám káromkodásain,
amivel a pattogó szikrákat kíséri,
ahogy fájós derekát egyengeti,
pár szál haja szemére lóg,
nehezen égnek a nyirkos levelek,
és mi bekormoljuk az eget,
apám távolodik, arca dióködökbe vész,
ráeszmélek, egyedül maradok...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Megjegyzés küldése