Ki ne hallotta volna már azt a
kijelentést: „Engem csak a szórakoztató dolgok érdekelnek.” Egyes alkalmakkor
magunk is mondjuk: „Ma nagyon elfáradtam, csak valami könnyű, vidám darabhoz
lenne kedvem.” Más: „Annyi a munkám, hogy színházra, könyvre egyszerűen nem is
gondolhatok.”
Tárlaton vagy
múzeumban hallhattunk már ilyen megjegyzéseket a képek előtt nézelődőktől:
„Művészet ez? Akkor miért nem értem azonnal?” A műalkotások közérthetőségéről
folyó vitákra utalhatott másvalaki: „Lám, ezt nem értem, valószínűleg baj van a
művészi értékkel.” Nyilván nem gondolt arra, hogy talán a felkészültsége nem
elég korszerű ahhoz, hogy igazán műélvező lehessen.
Mindenekelőtt arra kell gondolni: a valóban
művészi műalkotások rólunk szólnak, szembesítenek azzal a valósággal, amiben
élünk, ami a szemünk előtt van, s amit mégsem látunk, vagy nem úgy látunk, mint
az alkotók. A regények, drámák és más művek olyan helyzeteket, választási
lehetőségeket ábrázolnak, amilyenek elé talán sohasem kerülünk, de amelyeket az
ő hatásuk alatt mégiscsak átélünk. Élményekkel, tudással gazdagodunk,
formálódik gondolat- és érzésvilágunk. Ez viszont minden esetben munkát igényel
tőlünk.
Ezért nem világos, mit szeretne, aki azt teszi
szóvá: nem érti azonnal a művészi dolgokat! Minden ismeretért, tapasztalatért
meg kell dolgoznunk; éppen a könyvekben, különféle írásokban s más munkákban
sűrített mondanivaló megértéséért ne kellene fáradoznunk?! Erőpróba (is) ez, s
nélkülözhetetlen elemeznünk, értékelnünk, az összefüggéseken gondolkodnunk
ahhoz, hogy a látottakat, hallottakat teljesen magunkévá tehessük.
A szórakoztató műfajoknak is megvan a
létjogosultságuk. Kedveljük a vidámságot, szívesen nézünk, hallgatunk kabarét,
és kevesen mondhatnák, hogy sosem olvastak vagy néztek meg egy krimit, hogy
egyebekről ne is beszéljünk. Valóban az is gyakran megtörténik, hogy a
feszített napi program után nem vállalkozunk nagyobb koncentrálást igénylő
filmek megtekintésére. (Az „előrelátóbbak” ilyen esetekre is készülve már régen
gondoskodtak műsorrögzítő-megoldásról.)
A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e a
szórakoztató művészetre vagy sem, sokkal inkább az: mennyire törekszünk a
változó világot hitelesen, nagy erővel, gazdagon ábrázoló művek megismerésére.
Mennyire vagyunk kíváncsiak a bennünk rejlő ítéletekre, kialakult-e igényünk
önmagunk változtatására?
Persze, a világot „érteni”, miként a művészeti
produktumokat értelmezni nem könnyű dolog. De nem is olyan nehéz, mint ahogyan
olykor beállítják. Igaz, az esztétikai nevelés még gyerekcipőben jár, s az
oktatási rendszer mai változásai sem ez irányban hatnak. A megismerésre törekvő
akaratunkat azonban magunk is fejleszthetjük.
A több ismeret segít többet látni, megérteni a
műalkotásokból is. E képességünk, a nagyobb fogékonyság tanulással,
tapasztalással fokozatosan elsajátítható.
A kép egy nagy sikerű
zenés vígjáték – az Én és a kisöcsém – próbáján készült, a Körúti
Színházban.
Megjegyzés küldése