Heroin
Ölelj át utoljára
erre az
éjszakára,
holnap emberré
lennék
ha elhagysz, vagy
én tenném.
Vonj magadhoz és
karod
fond körém, én
akarom
ezt az utolsó
estét.
Ölelj át utoljára
erre az
éjszakára,
csodás zöld
szárnyú angyal
tested, öngyújtó
lánggal
romantikussá
festem,
mint gyertya,
ragyog, bennem,
legyen utolsó
emlék…
Egy mosoly, egy könny, egy oszlopok
Elégnek a múltba
tekintő
semmilyen üres
kopott képek.
Elégnek bizonyult
egy könnynyi csöpp
apró, magasztos
életed része.
De mire, mire
ragyogja túl
mosolyod a
pusztulás rózsa
kék szín
szirmaival festett karmú
izzó álmát mikor
gyilkol szóra?
Hogy, hogyan
halhatatlan mosolyod
csupán, a könny
és az oszlopok?
Betegségbe
öltözött istenek
én adhatok-e
kegyelmet nektek?
(Hol, hová
kígyóznak a márvány
csiszolt
mesterséges hegy ormán
messze híres
olimposzi díszek,
az istennői
domború ívek?)
Hová, meddig
kígyóznak márvány
messze híres
olimposzi díszek,
csiszolt
mesterséges hegyek ormán,
az istennői
domború ívek?
Elégett a múltba
tekintő
semmilyen és
sivár tekintet.
„Elég a fátyol és
a napernyő,
a szikla és a
tengerek vize.”
Megjegyzés küldése