Sóhaj
Köpenyem alatt virraszt a Hold
Elbújva játszik a pillanat
Mosolyogva
sóhajt egyet
és álomba
ringat a
mozdulat
Tarka réten és sötét éjben
Szemem lecsukom és álmodok
Szenvedélyes
reménnyel is
csak egy fáradt,
faragott
báb vagyok
Pók szőtte hálóban sikolyom
Testem is mezítelen – fázok
Sötét fényben
gúzsba kötve
szabaduló
lélekkel
kiáltok
Sáros léptékű könnyeimet
már csak a száraz kóró issza
Élet magja
hulló porból
friss hajtással
tavasszal
jő vissza
Hiába
őrült iramban darál az őszi
szél
mérges kézfogását csitítja a
fény
tarisznyájában vajon mit
rejteget?
vándorló gondolat ijedten
lüktet
félelempillanat az esti
csöndben
szelíd ébredéssel eltűnt a
ködben
akaratomat álommá suttogom
forr a vérem – hiába imádkozom
ősz szele már az elmúlásról
suttog
a szíve mégis nyármeleget
hordoz
hulló falevél rozsdásodó tánca
örömkeringőt lejt az éjszakába
Megjegyzés küldése