Ötödik emelet. A szemközti lakók
mindig cserélődnek, de mi, s a mellettünk lévő két megözvegyült kis öreg
csaknem negyven éve ismerjük egymást, s hallgatjuk a másik nyavalyáit. Mint
most is:
– Marikám,
tudom, hogy nem hiszi, de megint bent járt nálam a Pista, míg elvoltam...
– Ugyan, Juli
néni, trottyos vénember az, majd pont azt lesi, mikor nincs itthon! Van annak
elég baja! Most épp mit nem talál?
– Volt a
Nándinak egy úszónadrágja.
– Csak nem
gondolja, hogy pont az a nyamvadt gatya kellett neki? Amúgy is... ki sem mozdul
a lakásból. Majd pont az uszodába fog elugrani Pista bácsi!
– Védje csak!
Mit számít, amit egy bolond vénasszony mond!
– Ugyan, Juli
néni, csak egy kicsit erős a fantáziája! Biztos máshová tette azt a fecskét...
– És a mosógép?
– Mi van vele?
– Kicserélte!
– Minek?
– Az enyém jobb
állapotban volt.
– S mégis hogy
tette maga szerint? Tán kulcsa van a lakásához? Vagy megbütykölte a zárat? – kezdtem
ugyan egy kicsit elveszíteni a türelmemet, de azért érdekelt az öregasszony
logikája.
– Átmászott az
erkélyen!
– Persze! A
Hajduval a hátán. Először áthozta a saját gépét, utána visszamászott a
magáéval. Hisz egy igazi akrobata!
– Tudtam, hogy
nem fog hinni nekem!
– Igazán
gondolkodhatna egy kicsit. A centrifugát nem cserélte ki?
– Látom, csak
gúnyolódik. Már senkire sem számíthatok...
– Beszélt már
vele ezekről?
– Persze.
Mindent tagad. És Marikám, maga is neki hisz...
Bevallom, legutóbb
még elnézően fogadtam Juli néni szellemtörténeteit, férje, Nándi bácsi visszatéréseit
a túlvilágról, de utóbbi megjegyzését már nem tudom, nem is akarom megcáfolni.
Tényleg ártatlannak gondolom Pista bácsit. Legalábbis az úszónadrág és a
mosógép ügyében. (Azért néha tőle is elmennek otthonról...)
Megjegyzés küldése