Rhodosz.
Milyen régóta vissza szerettem volna jönni erre a csodálatos görög szigetre, és
most, mintegy varázsütésre, újra itt vagyok.
A szemem még
csukva tartom és csak élvezem a mediterrán illatokat. A babér, a rozmaring és a
levendula fűszeres aromája elbódít, felkorbácsolja az érzékeimet. A Nap égeti a
bőröm, testfelületem minden egyes négyzetcentiméterével igyekszem magamba
szívni a forróságot. A sirályok a fejem fölött rikoltoznak, lecsapnak egy-egy
halra, vagy a turisták által a parton hagyott kiflivégre. A kabócák
fáradhatatlanuk muzsikálnak, zenélő kedvüknek majd csak a leszálló alkonyat fog
véget vetni. A tenger apró csobbanásokkal nyaldossa a part menti kavicsos,
durva homokot, távolabbról mély dübörgés hallatszik, amint a hullámok megtörnek
a sziklákon. Kinyitom a szemem, rám borul a kristálytiszta égbolt, amit, mint
valami makulátlan kék vásznat csak néhány repülő kondenzcsíkja kaszabol össze.
Előttem a végtelen tenger, apró hullámok fodrozódnak a felszínén. A napsugarak,
mint milliónyi pici tükör ragyognak a vízfelszínen, hogy teljesen
elkápráztassanak. Felülök, és kezemből ellenzőt formálok homlokomra, hogy a
vakító fényességtől megóvjam a szemem. Mögöttem a sziklás domboldalon agavék
sorakoznak. Némelyikük már szinte az egekig növesztette virágzatát, kérkedve
ékességével, hogy utána, a virágzástól kimerülten, húsos levelei elsorvadjanak.
Végignézek
magamon. Milyen furcsa… miért nincs rajtam fürdőruha? Egy fekete selyem
hálóinget viselek. Borzasztóan nevetséges lehetek. Szégyenemben és zavaromban összekuporodom,
hogy minél inkább elfedjem magam, de később megkönnyebbülten nyugtázom, hogy
senki nem figyel rám. Rengeteg ember lett hirtelen a parton, és mennyi az
ismerős arc! Furcsa… nem is gondoltam, hogy a szomszédjaink is itt nyaralnak.
Látom Suzant, aki egy hűtőtáskából sört vesz elő, azzal kínálja a férjét.
Integetek neki, de ő nem vesz észre, pedig éppen erre fordítja a fejét. És ott,
a piros napernyő mellett… hiszen ő Jill, a legjobb barátnőm a családjával.
Miért nem szólt nekem, hogy ide utaznak? Mindig együtt szoktunk vakációzni. A
gyerekeink is szeretik egymás társaságát, osztálytársak az iskolában. Felállok,
kezemet a magasba emelve integetek, de Jill nem vesz észre engem. Kiáltok,
ugrándozom a hálóingemben, hangom azonban a semmibe vész a fürdőzők csapta
lármában.
Kezdem magam
nagyon rosszul érezni. Miért vagyok egyedül? Hol vannak a gyerekeim, a férjem?
Egyedül repültem volna ide? Ez lehetetlen! Itt kell lenniük valahol! Hol van
Andrew, a legkisebb fiam? Hiszen ő még oly pici, és annyira szüksége van rám.
Most tanult meg járni, én táplálom, még soha nem váltunk el egymástól. Meg kell
keresnem őket!
Elindulok a
parti fövenyen. Mezítlábas talpamat nem égeti a homok, nem is szúrja a durva
talaj. Keresztülgázolok a törülközőkön, a matracokon, néha elbukom egy-egy
lustán heverésző és napozó fiatalember lábában. Pásztázom a strandot, de sehol
nem látom a gyerekeimet. A torkom kiszáradt, alig tudok nyelni, szomjúság
gyötör. A Nap vakít, fáj a fejem, amikor a tenger felé próbálok nézni, a bántó
ragyogás, mint egy éles kés, úgy fúródik a szememen keresztül az agyamba. Már
sírok kétségbeesésemben, de senki nem segít. Láthatatlan árnyékként bukdácsolok
a homokban.
Hátulról fejbe
talál egy puha strandlabda. Az a nagy, kerek, több színű cikkből álló fajta,
amit a világ összes strandjának megannyi bódéjában árusítanak. Felveszem a
labdát és megfordulok. Lábam a földbe gyökerezik, szívem egy hatalmasat dobban,
nem is a mellkasomban, hanem inkább a gyomromban. Nem tudok megszólalni, a
meglepetéstől és a döbbenettől csak hápogok… Judy áll előttem.
– Na, mi van?
Máris kifulladtál? Dobd már vissza! – kiáltja és nevet.
– De Judy…
tényleg te… ez nem lehet igaz!? Hiszen te…
– Mi van
velem? Már megint meg akarod úszni a röplabdameccset? Gyerünk, lustaság, futás a
vízbe!
És mielőtt
bármit is mondhatnék, már ott is hagy. Alakja olyan csinos, mint amilyen volt a
betegsége előtt. Vidám. Hosszú fekete sörénye csak úgy lobog utána, amint a
tűzpiros úszódresszben szalad előttem. Bőre napbarnított, izmos, ruganyos, mint
amilyen egykoron volt.
– Judy! Állj
meg, könyörgöm! Beszélnünk kell! – rohanok utána, megpróbálom túlkiabálni a
strand lármáját.
A parton végre
beérem. Felhúzott térdekkel ül a sekély vízben, gyönyörködik a tengerben,
kecses ujjaival az apró kavicsok közt turkál.
– Lelassultál,
Hugi! – szól élcelődve, amikor kifulladva lerogyok mellé a homokba.
– Judy! Én
annyira, de annyira örülök! Tehát mégis meggyógyultál? Nem értek semmit, hogyan
lehetséges ez? Hiszen emlékszem, ott álltunk az ágyad mellett anyával, abban a
szörnyű kórteremben. A morfiumtól elbódultan, de még így is kínokkal az arcodon
feküdtél. Azután, az a szeptemberi esős nap… amikor végre megkönnyebbültél…
– Miről
beszélsz, Kicsi? Rosszat álmodtál? – kacag.
– Hát persze!
Csakis egy szörnyű álom lehetett.
A szívemet
összeszorító acélpántok egyszeriben elpattannak. Olyan csodálatos ez a
megkönnyebbülés! Persze, hiszen csakis egy rémálom volt. Judy hús és vér nő,
szebb és sugárzóbb, mint valaha. Átölelem, de nem csak a karjaimmal, hanem
szívem minden szeretetével. Hosszú haja az arcomat birizgálja. Belefúrom
arcomat a vállába, ő is átölel, alig kapok levegőt az erős szorítástól, ezért
kibontakozom a karjaiból.
– Annyi
mindent akarok neked mesélni, Judy!
– Persze,
persze. De most itt ez a csodálatos nap, a tenger! Annyi időnk lesz még. Most
gyere mozogni – sürget, és felkapva a labdát, újra elillan.
Futok utána
lélekszakadva, és megint kezd eluralkodni rajtam az a rossz érzés, hogy, bár
visszakaptam őt, most megint elveszíthetem.
Utolérem.
Ő dobja felém
a labdát.
Felugrok,
beleütök, úgy, ahogyan a röplabdások szokták. Repül a tarka labda, pörög a
magasban, egy pillanatra eltűnik a szemem elől, amíg a Nap elvakít, majd újra
látom. Judy visszapasszolja. Csak a labdára akarok figyelni, nehogy elrontsam a
játékot. Visszaütöm. Hosszú röppálya után a játékszer ismét a nővérem tenyerén
csattan. Megpillantom Judy arcát és az iszonyattól úgy érzem, elhagy az erőm, a
lábaim összecsuklanak. A testvérem arca újra püffedt, a koponyáján húzódó
hatalmas műtéti heg, mint egy groteszk pofa, gonoszul vigyorog rám. Tehát mégis
igaz… és már zokogok.
– Judy! Várj!
A fejed!
– Ó, semmiség
– szól hátra a válla fölött és beleveti magát a vízbe.
A lassan
mélyülő tengerben próbálom őt utolérni. Futok, de a lábaim nem visznek előre,
csak erőlködöm egy helyben. Négykézlábra ereszkedem, hátha kézzel és lábbal
küszködve előre tudok jutni. Ordítok, de nem jön ki hang a torkomon, csak egy
néma üvöltés hagyja el az ajkaimat. Lábujjaimmal már nem érzem a homokos
medret, ezért úszni kezdek. A hullámoktól alig látom Judyt, csak néha bukkan
fel a feje előttem. Beleadom minden erőmet
a tempózásba, de egy helyben erőlködöm. Fejem a víz alá hajtom, majd
amikor felbukkanok levegőért, Judy már egy hajón áll előttem. Taposom a vizet
és integetek, de ő nem lát engem. Áll a
hajókorlátra támaszkodva és a dédnagymamánkkal beszélget. Dédi? Ő is? Hogy
került oda?
A hajóról egy
hosszú kötél lóg le, bele kellene kapaszkodnom. Még egy tempó, és talán elérem.
Feljövök levegőért, és a legnagyobb megdöbbenésemre azt látom, hogy már az
egész tömeg, mindenki, aki a strandon volt, most a hajón beszélget. Ott áll
Suzan, Jill a családjával, és a gyerekeim! Nem… A szívem zakatol a rémülettől.
Ők nem tűnhetnek el! Végre elérem a kötelet és azon húzom magam tovább. A hajó
tülköl, és minden dudálással egyre messzebbre kerülnek tőlem a szeretteim.
Szorítom a kötelet, aminek tapintása lágyabbá válik, nem érdes és kemény,
ellenkezőleg. Meleg és puha, mint egy vékony kezecske. A hajó folyamatosan
dudál, a dobhártyámat tépi, hasogatja ez az elviselhetetlen lárma.
– Anya! Anya!
Ébredj! Már percek óta csörög az ébresztőóra! Elkésünk a suliból – Matt, a
középső fiam fogja kis kezével a karomat és ijedten ébresztget. – Anya, mi
történt? Jól vagy?
– Persze,
drágám! Jó reggelt! Gyere, hagy öleljelek át! Úgy örülök, hogy itt vagy!
– Anya, ez
fáj, nagyon erősen szorítasz!
– Bocsáss meg,
Matt, de olyan boldog vagyok, hogy itt vagy!
– Hiszen mi
mindig együtt vagyunk!
– Igen,
Kicsim, de ez a tudat, most különösen nagy kincs számomra!
Csanády Nóra
Megjegyzés küldése