Kedves Pályázók! Megszületettt az „Az egész a változásról szól!” verspályázat végeredménye.
Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük szépen a pályázók részvételét!
Az első három helyezettel hamarosan felvesszük a kapcsolatot a nyeremények átvétele céljából!
I. HELYEZETT
Mészáros László: Az
Újvilág hangja (Szonettkoszorú)
1.
Örök elmúlás hunyorgó szemén
Láttam csorogni véges könnyeket,
Visszafojtott lélegzet kellemén
Imbolyogni labdázó gyermeket
Kívánó, szelíd mosoly zamatát.
Láttam lüktetni tékozló vénák
Testbe feszült, nyüves gondolatát,
S ahogy zizzenek hajnali séták
Csendtelenségén nyugvó levelek.
Simulj ábránd kerekén tört lélek,
Megváltó létbe nyíljon ablakod!
Szertelen gondolatba zárt béke
Csillan, s ha lehull egek nyakéke:
Lásd tisztulni porlepte alkonyod!
2.
Lásd tisztulni porlepte alkonyod
Meglelt ígéret aszalt betűin!
S ha homályból les vissza alakod,
Térdelj Világok útszegélyein
Gondozott ágyások rögein fénylő
Képzetbe, hol nem kacat a jóság,
És kóborló eszmékben tündöklő,
Bölcs álom a legtisztább valóság.
Türelem szirmain nyíló jelen
Harmatja légy! Múlt-takaró selyem,
Jövő pántjain hevült kemencén.
Te légy fogant ölelés, vágy mélyén!
Igaz, bérenc hazugság csipkéjén,
És settenkedő lét híg kellemén!
3.
És settenkedő lét híg kellemén
Valóra vált csoda könyörögjön
Irgalmas csókért, melynek melegén
Olvad faggyúpecsétes, vén közöny
Mosolyt riogató, bordás csendje.
Kötényt fércelő, kényelmes mozgás
Csak bokrok nyúló árnya, és rendje
Valónak, buzgó elmehasadás.
Őrző szemekkel láss láthatatlant,
Pompával fogadd a várhatatlant,
Ha bölcsesség kévéit pakolod
Ábrándokból szerkesztett szekérre!
Nézz források csintalan mélyére,
Toccsant álmok kontyait markolod!
4.
Toccsant álmok kontyait markolod
Tágas katlanok hívó fodrain,
Hol üveggolyós világosságod
Gurul rabság megkövült bolyhain.
Nézz jeget, mint aki sosem fázik
Dérben szaporult fenyvesek alatt,
Kinek éghetetlen máglyája játszik
Víztükrön sziszegő, tüdős halat.
Akkor is nyerj, ha veszíteni kell
Törvényes krónikák fegyverével
Válladon. S ha érdek botjaival
Űznek a vének, akkor se visíts,
Parázson eszmélt bogarat simíts
Kihűlt tenyér ágas ujjaival!
5.
Kihűlt tenyér ágas ujjaival
Vájd viszkető sebed nyilallásán
Kuncogók szemét s vég húrjaival
Játssz altatót, ömlő lét padlásán,
Engesztelő szavak ízét nyelve!
Érezd torokszorító némaság
Csak, mit súg sarokbaszorúlt elme,
És darázsfészekben kelt bénaság
A gyűlölet zümmögő korbácsa.
S nagy dühöknek acélos forgácsa,
Fényes villanás lelkek rácsain.
Vézna éjt virrasztanak reggelek,
S csendet oldanak hűséges delek
Harangkötelek foszló szálain.
6.
Harangkötelek foszló szálain
Ringnak árvult alkonyok rongyosan,
S rezgő harmatú kalász élein
Bont fűzért ásító Nap gondosan.
Jaj, ég a nádas gérjádzó tavon,
Szikrát vert ifjúság hűs talaján
Piroslik a láng, gyönge avaron
Kúszik szívünkig, erek fonalán.
Tudat jelmeze lóg unt színpadon,
Jaj, ég a nádas gérjádzó tavon!
Örök irgalom csillagaival
Köt zsoldos alkut megcsalt végtelen,
Nyert verejtéket oszt meg értelem
Megtért szándék, adós uraival.
7.
Megtért szándék, adós uraival
Játszunk, ha magvait vetjük végnek.
Fásult küszködés terül el búval
Menybolt pitvarán, legyintve éjnek
Dicsekvő csillagok halk szavára.
Égnek a lámpák, még sincs világos,
Tanúskodó muskátlik szagára
Gyűlnek egekben szürkült, homályos
Fellegek, göndörödő habjai.
Gyámoltalanság önző kútjai
Apadnak félt ébredés dombjain.
Agyagszobrok szürke szemébe nézz,
S ha maroknyi perc súlya már nehéz,
Vitázz veszett hitek kőlábain!
8.
Vitázz veszett hitek kőlábain
Mohába tapadt, makacs idővel,
Ha emberiség rézálarcain
Átlátszó karcot simít kezével
A nyughatatlan buzgóság átka.
Sejtelmes foszlány fájdalmával írt
Sorok özönén Te légy a bárka!
Gyermek fehér arcára lehelj pírt
Éhséget küszködő, gyarló esten,
S ha képletek inge takar resten,
Cáfold az örök vitathatatlant!
Ha nem szórnak bolygók égi jelet
És már senki sem olvas verseket,
Akkor írd meg a megírhatatlant!
9.
Akkor írd meg a megírhatatlant,
Mikor napnyugta vörösén feslő
Lombok alatt a szerelem fogant
Villáma hasít csókot helyeslő,
Káprázó tudatba oly merészen,
Hogy megroppan a Világmindenség
Pillérje és bűnbánat ereszén
Csordul le emberben lelt emberség.
Ha legjobban kíván látni a szem,
Ha kövér éj fényén már senki sem
Mereng és homályból tovaillant
Bogarak szárnyai lopnak csendet
Nyirkos pincékből. Te kiálts rendet,
Ha zsarnoki megalkuvás pislant!
10.
Ha zsarnoki megalkuvás pislant
Bizalom sárga korallszirtjein
És irigység tébolya olt villanyt
A szeretet virágzó kertjein,
Bonts ki lelked erényt őrző zsákját,
Mint ajándékot, oszt meg vagyonod,
Emeld magasra szíved nagyságát,
Friss kalács lepje hívó asztalod!
Szeress! Szeretni oly szép, mint virág
Szirmain szunnyadó harmat lilát
Lehelő ajkán a hallhatatlan
Nyüzsgés. De a látszat csak ígéret,
Akkor se ölelj talált igéket,
Ha csalni tanít a csalhatatlan!
11.
Ha csalni tanít a csalhatatlan
Vacogó erkölcs fonott gyökerén
És lármákat harácsolt gondtalan
Önérzetnek tetszelgő, nagy terhén
Zsibbadnak alázat szent lábai,
Csillaghullás ösvényén csapkodnak
Űrbeveszett gondolat szárnyai
És rózsaszín ábrándok fakulnak
Duzzogó kegy, égő boltozatán,
Magad légy megtért lelkek homlokán
Habzó, verejték-zamatú jóság!
Tekints a közelgő messzeségbe,
Kiáltsd szenvedést tűrők fülébe:
Kapott lét nem uzsorás adósság!
12.
Kapott lét nem uzsorás adósság,
Nevetés nem fedezett ereklye,
Könyörgő bűnbánat sem ritkaság
Fényes kincset vontató dereglye
Végtelen vizű, hű vonulásán.
Szalvéta ásít repedt plafonra,
Merengő lapjain guggol némán
A csend. Legyint nem kért válaszokra
Nagy álmokban kelt, szédült üresség.
Ne hagyd, hogy száraz bokron szülessék
Ingó gyönyörre akadt valós ág!
Taníts tarlón futkosó gyermeket,
Meleg bőrödön dagassz kenyeret,
Alkoss, ha hív örökkévalóság!
13.
Alkoss, ha hív örökkévalóság,
Gyeplős kötélen köti görcseit
Hazugság térdén ülő igazság,
S talizmánt kínáló Föld bölcsőit
Ringatja a pénzen vett árvaság.
Nagy asztal székein ülünk, mélán,
Mint, kit befogad tápláló rabság,
És ülünk végzet rabláncán, némán.
Bilinccsel kezén fürdőzik alkony
Tovaszökkent folyók gyúlékony
Öblein, bár szögesdrót a paplan
Alvást ígérő fellegek keblén,
Alkotó szellem dolgos erején
Tudd, az elmúlás sem halhatatlan!
14.
Tudd, az elmúlás sem halhatatlan,
- Kakas taréja koronás rabság-
S hol idő vászna már varrhatatlan,
Sírkő betűin porlik a Nagyság.
Ma reggel a táj tollas kalappal
Billeg messzeség foltos leplein,
Márványkerekű, ezüst vonattal
Érkezett a tavasz és léptein
Nyíltak új világ színes szirmai,
Libbentek szoknyák fehér fodrai,
Nap font szálakat egek vén zsebén.
S míg lét hangja lelkemben kucorgott,
Tompa bámulat szürkén kuporgott
Örök elmúlás hunyorgó szemén.
Mesterszonett
Örök elmúlás hunyorgó szemén
Lásd tisztulni porlepte alkonyod,
És settenkedő lét híg kellemén
Toccsant álmok kontyait markolod
Kihűlt tenyér ágas ujjaival.
Harangkötelek foszló szálain
Megtért szándék, adós uraival
Vitázz veszett hitek kőlábain.
Akkor írd meg a megírhatatlant,
Ha zsarnoki megalkuvás pislant,
Ha csalni tanít a csalhatatlan.
Kapott lét nem uzsorás adósság!
Alkoss, ha hív örökkévalóság,
Tudd, az elmúlás sem halhatatlan!
II. HELYEZETT
Tépő Donát: Kibír
Még mindig itt vagyok: vegyétek kataszterbe, hogy
ismét rendelkezésre állok – munkára készen az életgyárban
elvegetálok, és most az egyszer nem sajnálom magam /
Ne tagadjátok: azt hittétek elkophatok, mint a zongorazaj,
ahogy lassan telnek a robotnapok – pedig én vagyok a
tavalyról
megmaradt gyomorszentimentalizmus, meg az acsargó kitartás /
Kispajtás ezt lesd meg: olyan vagyok, mint a gipszhashajtó,
ami
helyre hoz, és nem csak mendemonda, hogy Problémamegoldó
Wolf is
tőlem tanulta a szakmát – nálam a tettek nem tespednek oda /
Én vagyok a beton, ami megtart, én nem baszlak át: lelkem
titánból facsart elszántsággal fiháncol – mit rikácsoltok:
az ellenméreg vagyok én, a kígyó, ha megmart /
A pokolban tőlem idézgetnek: indolens lettem minden
fájdalomra, s ha lomhán arra vágyom, hogy csak szitázzon
a félelem – integetek az impotens pelenkavitézeknek /
Mentális terrort idéz szavam: olyan inakt a kontúrom, hogy a
minap is belerontom magam valami piszlicsáré ügybe azzal
a whiskey-s csávóval berügyezve – hidd el, nem túlzom /
Olvasztárkesztyű az akaratom: az időt lárvatürelemmel
vakargatom háton és hason – én vagyok a fortyogó láva és
mondhatom
bármikor kibaszok minden fafaragóval /
Testem, mint egy gránitszikla: megvetemült ellenállás tol
minden nappal előbbre, hogy a legmegfelelőbbre csiszoljam
a tettem - bármit lehet rám bízni ma /
Nincs pánikszikra: a fémvázra tapadt élő szövet vagyok
húszszoros túlerővel is szemben, véznán, de egyre derűsebben
lötyögve
le heti három maratont – egy hétköznapi húsrobot /
Idegeim acélsodronyok: s habár barbár vagyok én is,
mint egy kasztrált enouch – azért a képességek még képessé
tesznek bevonulni a köztudatba - te meg csak mormold a
mantrád /
Ez száz százalék: minden nap elbukom, és újra felkelek a
sárból,
mindenki helyett elvégzem a dolgát jópofából – s ha a föld
megállna,
a végzetem akkor is tovább mászna még /
Ha rajtam múlik, én leszek az utószó: addig még atom hull,
és minden gyilok fontossá puhul, mint rajkónak a
hegedűhúrozó –
de mint a krokodilok, én akkor is kihúzom, s leszek a
lehelet: az utolsó.
III. HELYEZETT
Szabó Tamás: Csend
…nézd, a fogak közt megkövült csend
porlik
mállik millió elvetélt szó-darabra
ömlik csikorgón a zománcos falakról
tojáshéj koponyád repedezett
légköréről
leválnak a hajdani bennrekedt
gondolatok
csurognak lefele mint kopott
üveggolyón
tenyerek szutykos sötét izzadsága
s otthonra talál az Űr ölén
betűid soha-együtt-nem-állása
az elmetélt nyakú szavak tetemeit
elnyeli éhesen örök üressége
nem számít neki, hogy formáját
nyerte-e
vagy elhalálozott egy beteges sóhaj
fojtásában
egy elterelt tekintet, egy
állkapocs satu-zár
egy megvont szemöldök kíséretében
ó nem számít, hogy formáját
elnyerte-e
s hogy általa maradandó lehettél
volna.
Megjegyzés küldése