Egyszer volt, hol nem van, már én is elfelejtettem merre, de van egy ország, amit csak úgy neveznek a külföldi látogatók, hogy Amnéziaország.
Ebben a csodás földi paradicsomban csupa feledékeny ember él, akik még azt is elfelejtették, hogy ők tulajdonképpen a legkiváltságosabb egyének, mert kizárólag szórakozásból lettek e bűbájos föld még bájosabb lakosai. Nagy memóriazavarukban még arra sem emlékeznek, hogy kik voltak, és mivé lettek, és abban a tévhitben élnek, hogy hazájuk egy demokratikus államforma. Bizony ám! Amit már nem tudni mikor, de jókora erőfeszítéssel, és legalább ugyanolyan örömmel vívtak ki maguknak, s amelyet világos pillanataikban azonnal és sokszor ismételgetve felemlegetnek.
Szívélyességük világhírű, akárcsak vendégszeretetük, bátorságuk pedig felülmúlhatatlan, bármiről is legyen szó. Ha teszem azt arcul csapják őket, nyomban megfeledkeznek róla, és vakmerően fordítják oda a másik felüket is, mert tulajdonképpen jámborak az istenadták. De hát mit is lehet azokról feltételezni, akik mindig hagyják magukat az orruknál fogva vezetni, mert már jó ezer éve ehhez szoktak hozzá! Nekik nem kell önálló gondolat, mert minek? Úgyis kiesik az emlékezetükből, különben is azért választották meg az előljáróikat, hogy megmondják nekik a tutit. Csak egy aprócska bibi van a gazdáikkal, hogy szintén amnéziás betegségben szenvednek, és egyik percről a másikra elfelejtik, mit is ígértek meg választási kampányaikban. De ez sem baj, mert a nép boldog és elégedett, semmi kifogásuk nincs a további eszement tippek törvénybe iktatásához, mert beléjük beszélik, hogy az jó nekik. Vidáman finanszíroznak bármilyen kóbor ötlettől vezérelt beruházást, hiszen jól megy nekik, telik az adójukból, és szinte rátukmálják a képviselőikre, hogy fogadják el búsás javadalmazásukat. De csak azért, hogy megmutassák a világnak, milyen jólét is van náluk, mert itt magát a kánaánt valósították meg, a semmiből.
A turisták pedig ezerszámra tolonganak a letelepedési engedélyért, mindenki itt akar élni, ahol meg lehet feledkezni például a számlaadási kötelezettségről, vagy mondjuk arról is, hogy meddig ér az a bizonyos takaró, amely alatt kényelmesen elnyújtózkodhatnak. A munkaidő pedig kész röhej! Alig kell napi négy órát dolgozni, és ezért akkora illetmény jár, hogy el sem tudják költeni. A gyerekekért bármire hajlandóak, még arra is, hogy meg sem szülik őket, mert szégyellik azt a fenenagy támogatást, amit utánuk kapnának. Hogyisne! Hát mire költsék azt a rengeteg pénzt, mikor ingyen van szinte minden? Talán menjenek nyaralni? Ááá, és ha elfelejtik a visszautat? Inkább maradnak otthon, és nézik további nyolc órában csakis az ő szórakoztatásukra készített műsorokat. Ezek jobbnál jobb limonádésorozatok, jó kis ismeretterjesztőfilmek, mint például a valóságshow-k. Igaz, olykor-olykor feltűnik egy-egy klasszikus darab is, de ez csak azért van, hogy a művészi hajlamokkal rendelkező, azt értő és élvező közönség azonnal reklámszünetet tarthasson, és kimenjen egy kicsit teszem azt nassolni. Mert első az egészség!
Bár az is igaz, hogy a nyugdíj felé közeledők petíciót nyújtottak be az országgyűléshez, amelyben azt szeretnék elérni, hogy emeljék fel korhatárt legalább hatvanöt évre, mert ők még fittek, és igenis dolgozni szeretnének, nem holmi unalmas kirándulással és pihenéssel, neadjisten unokaneveléssel foglalkozni. Inkább lemondanak a díjmentes utazásról is, mert már herótjuk van a ragyogóan tiszta vonatok és buszok legmodernebb változatait egyenként kipróbálni. Azok az udvarias fiatalok erővel leültetik őket, érthetetlen ez az újfajta módi, bezzeg az ő idejükben még puskával sem lehetett volna ilyesmire kényszeríteni őket. Szinte már fáj, ahogy a parkosított zöldövezetekre tekintenek, az oxigéndús levegőt úgy kell készakarva szmogossá tenni, hogy valamennyire belélegezhető legyen. Ámbár erről külön gondoskodnak a direkt ezért felvett sofőrök, akik csak addig állítják le a járművüket, amíg teljesen tele nem tankolják az olcsó üzemanyaggal. Szóval jó ott élni, ahol egyetlen trágár kifejezés sem hangzik el, mert azt is elfelejtették ezek a jóindulatú és barátságos, mindig a mások érdekeit szem előtt tartó polgárok.
Még sok mindenről hallottam egy arra tévedt látogatótól, de hogy merre is található ez az édeni Amnéziaország, majd egyszer elmesélem, amint eszembe jut, hogy hová tettem a memóriagyógyszerem.
Kondor Zoltán
Megjegyzés küldése