Sorok között bujkáló
Végtelen vonalak közé rejtőztél
arcodat kéreggel takartad el
hangodat fűrész vágta szét…
Keresni sem hagytad magad
nem hittél időtlen jeleknek
elmúltak körülötted a szavak…
Hosszan utaztam egyedül
elnyűtt rejtvényt lapoztam
minden kérdés köröttem ült…
Vártalak elveszett percekben
derengő fények takartak el
nem voltál csak színtelen színekben….
Azt hittem
a kéreg szívedig égett
a fűrész hangját hallgathatom csak
arcod maradványait kutatva fénytelen színek mögött…
Nem tudtam
hogyan felejtselek el
mikor egy reménytelen nap délelőttjén
botladozva feltört belőled minden titkolt vallomás…..
Végtelen vonalaid kibomlottak
előtűntek vágyott arcvonásaid
kristálycseppben hallottam hangodat…
Megmutatta magát az eleven test
igazzá lett emlék csábított
vad illatod kedvemet kereste …
Hűvöstestű vágyakba zuhantam
pillanatonként éledő áramlások
forró öleléssel zártak magukba…
Pihenni tértem árnyékod mellé
fejem felett az örök csend szállt
vitte éjszakáim megtalált szerelmét.
Álomlétben
megtalált végtelen párhuzamok rángatják szét
egy elferdült tükörben
minden árnyalak újjáéledt kifestett arcképét
megszelídült vonalak között lépkedve látom
az eltorzult mondatok
kitalált értelmének elgörbült felkiáltó jeleit
elhíresült vallomások elszánt vonásai
néznek vissza rám
egy tó kisimuló örvényének fodraiból
keringő lélegzetem várja a lemenő nap
elhajló sugarának
megfagyott fényét a hegyorom fekete szikláin
tájkép felülnézetben
arcokat rajzoltam
a homokba
hajszálakat igazgattam
felhőkre
körmöm alatt a
tenger sója
bőrömön a nap
hervadó virága
viharok tépték
sápadó ruháim
esőcseppek simították
ráncaim
szivárvány énekelte
hattyúdalát
fehér szél terítette elém
sóhaját
csata után kivirágzik
a mező
a harcok utáni csend a
legmélyebb
véreres rózsák szúrják
emlékeiket
éled a föld
sikolt a halál
lángba borul
a hajnali nyár
fekete köpenyén
táncol a hold
arcom rajza eltűnik
a homokban
Levéljegyzet megnyugvásul
Vagyok.
Vagyunk.
Vártad - kapod.
Élünk és élhetünk.
Várunk és kapunk.
Fordulunk a télbe,
fordul velünk a föld,
fordul le a virág
Vagyunk.
Vártad - kapod.
Élünk és élhetünk.
Várunk és kapunk.
Fordulunk a télbe,
fordul velünk a föld,
fordul le a virág
a polcról... - felteszem
harmadszor éledünk újra
harmadszor nézünk egymásra
mint sosem látott emlékre.
Harc a hivatallal és
harmadszor éledünk újra
harmadszor nézünk egymásra
mint sosem látott emlékre.
Harc a hivatallal és
a gravitációval...
Régen írtam,
Régen írtam,
szétfeszít a kényszer.
Háborúban hallgatnak...
Hallgatni kell?
Soraid közé szökik a kezem.
A múlt átírható múlttá?
S az emlékeztetés foszló
árnyai a szélben hogyan tűnődnek és
miért másképp gyűrődnek,
hogy én nem,
egy más kristály prizmája tisztán szórja
a napfénybe az elvesző tegnapot?
Belül és köztünk béke.
Ezt is meg kellene írni végre...
Megjegyzés küldése