Alább Szinay Balázs versmegzenésítés témakörben adott korábbi interjúi közül adunk közre néhány még ma is aktuális részletet.
Beszélgetés Faragó Priszcillával, a Szerda Magazin szerkesztőjével
– Honnan jött az ötlet, hogy megzenésíted az oldaladon felbukkant szerzők verseit? (Klasszikusokat már többen is elénekeltek, de a kortárs, főleg amatőr szinten ez elég ritka, egyedi vállalkozás.)
– Mivel egy ideje egyébéként is egy versmegzenésítős duó, vagy csapat életre hívását terveztem, kézenfekvőnek tűnt a gondolat, miért ne lehetne ezzel kapcsolatban egy pályázatot kiírni, ami által hozzájárulhatunk a kortárs szerzők munkásságának népszerűsítéséhez.
Szeretek egyedi, rendhagyó, hiánypótló dolgokat csinálni. A kortárs szerzők műveiben ugyanannyi lehetőség van, mint a klasszikusokéban, sőt még aktuálisabbak is lehetnek. A figyelmet pedig a teljesítményünkkel szeretném felhívni magunkra nem azáltal, hogy például Ady Endre, vagy Weöres Sándor neve szerepel a címekben. Persze, fogunk velük is foglalkozni.
Nem hiszek az amatőr, illetve a profi megjelölésekben. Manapság amatőrnek azt hívják, aki nem iskolában tanulta a szakmát, amivel foglalkozik, hanem autodidakta módon. Holott szerintem ez sokkal nagyobb teljesítmény. Az úgynevezett amatőr szerzők a mélyvízzel kezdenek. Saját tudásra és tapasztalatokra alapozva vállalják azt, hogy közzéteszik a munkáikat, amire kaphatnak hideget, meleget. Ez mindenképp becsülendő, hozzátéve: sokszor láttam amatőr szerzőktől színvonalasabb, szórakoztatóbb irodalmi művet, előadást, mint tanult kollégáiktól. Az embereket nem lehet önkényesen kasztokba sorolni. Hozott tehetséggel születik mindenki. Hiába akar egy szakmát megtanulni az, akinek nincsen hozzá egy olyan, életből szerzett tapasztalat és tudásanyaga, plusz tehetsége, ami egy szakma mesterévé teszi őt, és fordítva. Nagyon sok minden tanulható, de az a többlet, amit az ember hoz magával, nem.
– Mi a véleményed a kortárs irodalomról? Látsz-e benne valami egységességet? Sokan vannak azon a véleményen, hogy az irodalom „veszélyeztetett faj”, a modern társadalomban nincs rá igény, előbb-utóbb el fog tűnni a mindennapokból. Tapasztalataid alapján van ebben ráció?
– Egyre többen foglalkoznak irodalommal. Eltűnni biztos nem fog. Mindig bukkannak fel kivételes tehetségek, emlékezetes szerzői megnyilvánulások. Nekünk, akik ezt követik részben az is a dolgunk, az ilyesmit meglássuk és támogassuk.
Ahogyan a társadalmi rendszerek, vallások, erkölcs és szokásrendszerek megszületnek, majd eltűnnek, ugyanígy a mindenkori kortárs művészet javarésze is. Legtöbbjükről nem is tudunk. Csak az maradhat meg az emlékezetben, ami olyan időtől független, abszolútnak mondható értéket tud képviselni és közvetíteni, ami az embert lényének alapjaiban érinti meg, bármikor is találkozik vele.
Az irodalomnak is az élő szereplés és a nyilvánosság irányába kell tartania, ahhoz hogy a társadalmi igényekkel lépést tartson. Ez azonban alapvetően ellenkezik az irodalmár szerzői magatartásával. Az költő, az író elsősorban szerző, lelki attitűdjével ellenkezik, hogy művét elő is adja, az előadás az előadó feladata. Ugyanakkor, aki tartózkodik az élő szerepléstől, könnyen letűnhet a kortárs irodalom horizontjáról.
Az irodalom feladatát tekintve Hamvas Bélával értek egyet, aki a Poeta sacer című esszéjében részletesen kifejtette a költő feladatát, ami nem más, mint az ősiség metafizikai tudásának, értékének őrzése és áthagyományozása az újabb generációkra. Ady Endre például még tökéletesen tisztában volt ezzel. De végidőket él az a kor, melyben már a költő sem foglalkozik ilyesmivel. A XX. század magyar költészete sok esetben a tárggyal még tudatosan foglalkozott. A XXI. század költői már csak ösztönösen érintik. A költészetben teret nyert, és egyre inkább teret nyer a múlandósághoz kapcsoló, átmenetiségből táplálkozó témaválasztás (politika, hétköznapok, saját érzések stb.). Éppen ez teszi ezt a fajta költészetet mulandóvá.
– Mi alapján választod ki a megzenésítendő verseket?
– A verseket nem én, illetve nem csak én választom ki. Ez csapatmunka. A szempontok között szerepel a téma aktualitása, a szöveg zeneisége, előadhatósága, és végső soron az, hogy megindít e valamit az emberben, megihleti-e zeneileg?
– Mesélj egy kicsit a dolog technikai részéről! Hogyan álltok hozzá egy vers hangszereléséhez? Mik a munkafolyamatok?
– A kiválasztásra alkalmas szövegekből kiválasztunk 8 olyan szerzeményt, mely egy összefüggő koncepciót alkothat úgy, hogy mégis különfélék legyenek a dalok. Szeretnénk, hogy a dalok egyenként is megállják a helyüket, de együtt is jól szólaljanak meg stílustól, műfajtól függetlenül.
A kiválasztott szövegekkel javarészt én kezdek el zeneileg foglalkozni. Minden szövegre ráhangolódok, átszűröm magamon, és néhány olvasás után elkezdem rá játszani azt a gitártémát, amit a szöveg előhív belőlem. Sokszor ez hoz magával egy énektémát is. Ha egy dalnak megvan az alapszerkezete, megmutatom az énekesnek és közösen folytatjuk a munkát. Ő tovább színesíti az éneket és megbeszéljük a zenei részleteket. Ugyanakkor van olyan dal is, amihez a közös munka közben találtuk ki a zenét és az énektémát is.
***
Beszélgetés Dézsi Fruzsinával, a Bájoló Magazin Szerkesztőjével
– Hogyhogy nem már befutott, kortárs szerzők verseivel dolgoztok?
– Egyrészt, szeretek árral szemben úszni, és lehetőleg olyan dolgokat csinálni, amit más nem, vagy csak kevesen. Nem kötnek le a szokványos, bevett formulák. Másrészről úgy gondolom támogatásra, népszerűsítésre elsősorban a kevéssé ismert szerzőknek van szüksége, hozzátéve, hogy az ő munkáik legalább annyi értéket hordoznak számomra, mint a szakma ismertebb képviselőié, sőt, sokszor elevenebb, kreatívabb alkotásokkal lehet találkozni ebben a szegmensben. A megzenésített szövegek alkotói közül egyébként pedig többen ismertek, pusztán vannak még olyanok, akiknek eddig nem kerültek a látókörükbe. Elég sok szerző képviseli ezt a szakmát.
– Mennyire törekedtek változatosságra zenei stílus tekintetében?
– Mint ahogy minden alkotó és alkotás egyedi, a zenei adaptációk elkészítésénél is ezt igyekszünk szem előtt tartani. Az alkotók iránti tisztelet már csak ebben is meg kell, hogy mutatkozzon. Az ilyen jellegű zeneművekben a megzenésítőnek valamilyen szinten vissza kell adnia a szerzőt, persze átszűrve magán a szöveget. Egyébként sem szeretnénk ismételni önmagunkat, ugyanolyan, vagy hasonló dolgokat csinálni. Nagy bennünk a kísérletező kedv, a zenei nyitottság. Alkotni úgy jó, ha abból mindig egy kicsit más lesz, és mindig előkerül valami új dolog.
– Az eredeti szerző közreműködik a megzenésítésben?
– Egészen röviden: nem. Ez egy ránk bízott feladat és részben ez adja a szépségét. Ráadásul annál nagyobb a meglepetés a szerző számára is, ha elkészül egy-egy dal.
– Mi a célotok ezzel a kezdeményezéssel?
Jól érezni magunkat, átadni a dalok üzenetét, örömet szerezni, úgy, hogy ezzel még a kortárs irodalom népszerűsítéséhez is hozzájárulunk.
***
Beszélgetés az Irodalmi Bableves Magazin szerkesztőjével
– Legalább 50 egyéni kötet, 20 antológia és egy hangoskönyv kiadásában vettél részt. Több vers- és prózapályázatot írtál ki, zsűritagi felkérést is elvállalsz. Eközben élő irodalmi műhely tevékenységét is irányítod. Hogyan kezdődött és miből táplálkozik a versek megzenésítésének ötlete?
– Alapvetően rockzenei gyökerekből táplálkozom. Ettől a műfajtól, szerintem, sosem volt idegen a vers vagy a zenei koncepciók színházi előadása. Már gyermekként gondolkodtam ilyen jellegű produkciókon. Az első gitáromat 8 évesen kaptam, attól kezdve folyamatos volt az alkotás.
Nagy hatással volt rám: a Queen, a Queensryche, a Nightwish, a Doors vagy éppen az Anathema. Ezeknél a zenekaroknál egyaránt fontos szerepet kap a zene, a színházias jelleg, valamint a többé-kevésbé szépirodalmi igényességgel megírt szöveg.
Zenében gondolkodtam, ám párhuzamosan megjelent előttem a színpadkép, a vizuális megjeleníthetőség is. Dallamokat, saját versszövegekhez 16-17 éves koromban írtam először, ám a klasszikus és kortárs versek megzenésítésének kezdete csak a múlt év utolsó harmadára tehető. Korábban pályázatokat írtam ki, és a beküldött versszövegekből születtek az első rögzített dalok.
– Mit szól a közönség a produkcióhoz? Van igény mostanság erre a műfajra?
– Ez egy sikeresnek tekinthető tevékenység. A jó hangulatú dalokra mindig van igény. Vannak „slágerink” is, amiket élő előadásban mindig nagyon szereti a közönség. Talán így jobban szólnak a dalok, mint felvételről. Ilyen a következő két dal:
Kardos M. Zsöte: Nélküled
https://www.youtube.com/watch?
Biró Erika: Seninek
https://www.youtube.com/watch?
– Mi születik előbb, a vers vagy a zene? Mi a legnehezebb a megzenésítésben?
– Általában a vers van előbb és aztán a zene. De előfordult már olyan is, hogy a vershez egy meglévő zenei ötlet lett felhasználva. Ez azonban csak akkor működik, ha az szorosan illeszkedik a vers hangulatához. Erőltetni semmit sem szoktunk.
„Komponáltunk” már teljesen szabálytalanul megírt versből dalt, ugyanakkor alapjában véve fontos, hogy a szövegnek legyen egy továbbgondolható hangulata vagy olyan ritmikája, amivel lehet foglalkozni. Minden szöveghez lehet zenét írni (előfordult már olyan is, hogy egy eseményen egy ott kapott szövegből, improvizatív jelleggel készítettünk zenét), a kérdés inkább az, hogy érdemes-e? Nagyon sok jó szöveget kapunk, találunk, nehéz választani, de vannak olyanok is, amikkel nem lehet, vagy nem szeretnénk foglalkozni.
