Nélküled és
veled
A távolság
mérhetetlen súlya
fájó szívembe költözött.
Várom, mikor ölelhetlek újra
szorosan karjaim között.
Megállva tétovázik az idő,
míg vágyom a találkozást.
Úgy érzem, mint ki végtelenből jő,
s bolyongva érkezik hozzám.
Kapaszkodunk az éter hangjain,
kötélen egyensúlyozunk.
Néha billen velünk a fránya híd,
de tudjuk összetartozunk.
Kapocsként fűznek egybe génjeink,
véred véremből csordogál.
Látom, szemed most ismét rám tekint,
s nem kérek ennél több csodát.
fájó szívembe költözött.
Várom, mikor ölelhetlek újra
szorosan karjaim között.
Megállva tétovázik az idő,
míg vágyom a találkozást.
Úgy érzem, mint ki végtelenből jő,
s bolyongva érkezik hozzám.
Kapaszkodunk az éter hangjain,
kötélen egyensúlyozunk.
Néha billen velünk a fránya híd,
de tudjuk összetartozunk.
Kapocsként fűznek egybe génjeink,
véred véremből csordogál.
Látom, szemed most ismét rám tekint,
s nem kérek ennél több csodát.
A semmi közepén
Előttem
arcképek,
foszlányok, emberi létek,
ahogy kepesztetnek
a sárban. Mocsokban járnak,
züllöttek, ziláltak,
szívükben fáznak odabent.
Elalélt bennük az álom,
csak úgy lépdelnek monoton,
kábán és szürke köd
lepelbe takarva a múlt.
Anyáknak ajakán
jajszó se hallik gyerekük
panaszán, s az ifjú
nemzedék már hátra se néz,
mert létezni próbál
a híres semmi közepén.
foszlányok, emberi létek,
ahogy kepesztetnek
a sárban. Mocsokban járnak,
züllöttek, ziláltak,
szívükben fáznak odabent.
Elalélt bennük az álom,
csak úgy lépdelnek monoton,
kábán és szürke köd
lepelbe takarva a múlt.
Anyáknak ajakán
jajszó se hallik gyerekük
panaszán, s az ifjú
nemzedék már hátra se néz,
mert létezni próbál
a híres semmi közepén.
Megjegyzés küldése