Serhal Diána - Világcsúcs

A sportlegendák e heti rovata Horváth Mátyásról, Bíró Andrásról, Mezei Istvánról és Joó Daliáról szól. Hogy nem hallott még erről a négyesről? Nem is csodálom. A versenyeken csak a győztesek nevét jegyzik meg.

Én most mégis róluk fogok írni. Róluk szeretnék írni. Azokról, akik az 1949-es olimpia négyes kajak-kenu sportág döntőjében harmadik helyezést értek el. Hogy mi is olyan különleges bennük? Nos, ehhez meg kell érteniük, kik is voltak ezek az emberek.

Elsőként kezdjük Horváth Mátyással. Ő volt a csapat szíve, lelke. Mátyást kiskora óta egyetlen dolog érdekelte a legjobban: a víz. Nem kellett sok idő, és beleszeretett a kajakozásba is. Hamar kiderült, hogy lelkesedése mellé nagy tehetség párosul. Mátyás elképesztő sebességgel mászott fel a ranglétrán, még 18 éves sem volt, amikor arról beszéltek, van esélye kijutni az olimpiára. Ügyességén kívül végtelenül pozitív személyiséggel áldotta meg a sors, mindenki kedvelte őt.

Egy februári reggelen Mátyásnak edzés közben ráesett egy 110 kg-os súly a vállára. Maradandó sérülést szenvedett. Az orvosa azt mondta, többet nem versenyezhet.

Balatoni Kamill hatalmas név volt a kajak-kenu világban. Ő szerezte a sportágban az első érmeket az országnak, több mint harminc megnyert versennyel. Bíró András bálványozta őt. Ő volt a példaképe, minden téren. Miatta folytatta a kajakozást akkor is, amikor mindenki azt mondta neki, bár a kitartása követendő, egyszerűen nincs meg benne az, amitől nagy névvé válhat. Hosszú és kemény évek teltek el. A 22 éves András az olimpiára készült.

       1945. február 7-én egy SS különítmény meggyilkolta a kajak-kenus legendát. András azóta csak a Kamill névre hallgat. Evezőt soha többet nem fogott a kezébe.

       A poszttraumás stressz szindróma egy olyan szorongásos zavar, ami egy pszichológiailag traumás esemény után alakul ki. A PTSD-ben szenvedő személy a traumatikus élményt újra meg újra átéli, emiatt nehezebben tud beilleszkedni a társadalomba, szociális és pszichés zavarai lesznek. Általában katonai veteránoknál diagnosztizálják.

       Mezei István megjárta a poklok poklát a háborúban. Azoknak emléke majdnem egy évvel hazatérte után sem hagyta nyugodni. Régi dédelgetett sportjához sem tért vissza, ami a bevonulás előtt már kezdett a szenvedélyévé válni: ócska kajakja a pincében porosodott.

       Ha valakit úgy hívnak, hogy Joó Dalia, akkor érthető, hogy mindenkinek csak a becenevén mutatkozik be. Főleg akkor, ha az illető egy kemény, magának való cigány származású fiú. Az alig 18 éves „Joda” nem is akart soha kajakozni. Éppen a Balaton parthoz közeli ócska játszótéren lógott. Unalmában könnyedén emelgette a tömény vasból készült mászókát. Itt futott bele Mátyás. Szinte könyörögve kérte, hogy menjen vele.

Azt ígérte edzőjének és a csapattársainak is, hogy hozni fog magával még egy embert az első edzésre.

       A dolog tehát így nézett ki: bár Mátyás folyton azt hallotta mindenkitől, hagyja fel álmát, lelkében az űr mit sem csökkent, így végül döntésre jutott: titokban rendszeresen kijárt kajakozni a pályára. Az egyéni sportokat azonban továbbra sem kedvelte. Egyik edzése után látta meg a Mezei háza elé kirakott vásárban Mezei régi kajakját.

       Pofátlanul kevés pénzt ajánlott érte. Mezei persze azonnal felkapta a vizet. Mátyás utána ezen kajak megvásárlásának ürügyével tért vissza hozzá, mindig egy igen kevés összeggel többet kínálva a kajakért. Mezei sem volt ostoba. Egy idő után rákérdezett, mit is akar Mátyás valójában. Mátyás egy új csapat megalkotásáról ábrándozott.

       Ment a huzavona Mezeivel, míg végül a lassan haverokká váló férfiak megegyeztek, hogy megpróbálják megvalósítani Mátyás elképzelését, ami most már Mezei álma is lett. Utóbbi egyértelműen kettes kajakban gondolkozott. Fiatalabb társának erről más volt a véleménye.

       Ismerte ő Bíró Andrást még régről. Többször találkoztak, és edzettek is együtt, bár nem egy csapatban voltak. Tisztán emlékezett a fiú legendás kitartására és ügyességére. Annak okát is tudta, miért nem hall felőle évek óta. Abban a buszmegállóban találta meg, ahonnan a gyári műszakja után hazaindult. A mogorva fiú még mindig a szüleinél lakott. Csak akkor állt szóba Mátyással, miután az Kamillnak szólította.

       Az ő győzködése volt a leghosszabb. Végül András nem a többiek, de még csak nem is maga miatt döntött úgy, hogy újra megpróbálja. Balatoni Kamill emlékének tisztelete és megőrzése adott neki erőt.

       Hogy Joda hogy került be a csapatba, arról már tettem említést. Miután Mátyás régi edzője, Sanyi bácsi elvállalta a fiúk edzését és szponzorálását a versenyeken, Mátyásnak már csak annyi dolga volt, hogy ismerősei közül még egy tagot összeszedjen negyediknek. Mátyás azonban nem számolt azzal, hogy a felhozatal, amit ajánlani tud, nem lesz túl hívogató hivatásos, minden áron nyerni akaró kajakos fiataloknak.

       Kétségbeesésében az első edzésre menet látta meg az elképesztő erejű Jodát. Őt nem kellett sokáig győzködni, neki mindegy volt, mit csinál a szabadidejével.

       Így állt össze a valaha létezett egyik legtiszteletreméltóbb kajakos csapat.

       Hosszú időn keresztül edzettek. Jodának megtetszett a kajakozás, és gyorsan beletanult. Olyan pofátlanul gyorsan, hogy az szúrta is András szemét. Ahogyan Mezei kitörései, és Mátyás sérülése is. Mátyás a vége felé már többször majdnem elájult erőlködés közben. Mezei újra meg újra megkérdőjelezte döntését, Joda sokáig nem vette komolyan az egészet, Andrásnál ennek pont a fordítottja jelentette a problémát. Az egész közepén pedig ott állt a kiöregedett Sanyi, aki csak Mátyás iránti tisztelete és szeretete miatt egyezett bele ebbe az egészbe.

De ahogy telt az idő a kapcsolati és szakmai problémák mind kisimultak. A négyes egy összeszokott, egybehangolt és már-már profi szintű kajakos csapat lett.

Az olimpiáig már csak két nap volt hátra.

A csapat a kiutazás előestéjén még úgy döntött, gyakorol egyet. Lementek a pályára, és beültek a kajakba. Mátyás irányított. András már rég átengedte neki a posztot.

Sanyi beindította a motorcsónakját, a fiúk felkészültek. Amikor Sanyi belefújt a sípjába, és ugyan azzal a mozdulattal elindította stopperóráját, a négyes meghúzta az evezőket.

Szinte suhantak. Nem is a vízen, hanem a levegőben. Még soha nem mentek ilyen gyorsan. Sanyi tudta csak ezt, ahogy a motorcsónakján egyre inkább feljebb kapcsolta a fokokat. Közben ordítva bíztatta a tanítványait, de azok nem is figyeltek rá. Nem is figyeltek talán semmire. Már nem négyen ültek a kajakban. Egy ember voltak. Egy ember, aki átlépte határait, és azon felül még mindent beleadott.

Elérték a célt. A fiúk levegő után kapkodva néztek edzőjükre. Az éppen ellenkezőleg, lélegezni is elfelejtett. Enyhén csodálkozó arccal mutatta feléjük stopperóráját.

Megdöntötték a világcsúcsot. És ezt nem látta senki.

Az olimpián vagyunk, pár perccel a verseny kezdése előtt. Sanyi a célnál vár. Mátyás, András, Mezei és Joda a kajakban ülnek. Nem sok idejük volt megemészteni a történteket.

Joda volt a leghatározottabb. Nem érdekelte, hogy nem látta senki az eredményüket. Biztos volt benne, hogy újra meg tudják csinálni. Élénken élt benne a sikerélmény, és túlcsordult benne az energia. Mezei sem volt túlságosan elkenődve. Mérhetetlenül büszke volt magára. Képes volt leküzdenie a betegségét. Önmagát. Neki nem is kellett több.

András már nehezebb eset volt. Bár már saját nevére is hallgatott, Kamill emléke még mindig élénken élt benne. Úgy érezte, nem bírja ki, ha cserbenhagyja bálványát. A világcsúcs megdöntéséről nincs bizonyíték. És talán soha nem is lesz új, amiről lehet. Mezei és Joda együtt mentek el hozzá aznap este. Órákig ott voltak. Akkor András úgy búcsúzott tőlük, hogy bár nagyon bizonytalan és azt sem tudja mit érezzen, találkoznak másnap reggel a reptéren.

Valóban eljött. Sanyi, Mezei és Joda egyaránt. Csak Mátyás hiányzott.

Csapattársai mentek el hozzá, Sanyi a reptéren maradt. Mátyást az ágyán fekve találták. Vállát szorongatta. Túlságosan megerőltette magát előző éjszaka.

A többiek csak álltak körülötte. Mátyás könnyeivel küszködött. Azt mondta nem tudja újra megcsinálni. Így is alig bírja a fájdalmat elviselni, nemhogy még egy ilyen hosszú távot ekkora tempóban.

A másik három férfi egymásra nézett. Gondolták, hogy Mátyásnak ilyen baja lehet. Megbeszélték előre, mi lesz ez esetben a teendő.

Lehajoltak hozzá. Elkezdték mondani mit fognak csinálni a versenyen.

Mezei ül legelöl. Előre néz, és feszülten figyel. Mögötte Joda maga elé bámul. Megszorítja evezőit. A harmadik helyen András csukott szemekkel várja a rajtot. Mátyás csinál egy vállkörzést. Alig láthatóan elmosolyodik. Magabiztos. Sanyi a célnál várja őket.

A kezdést jelző pisztoly eldördül.

A 2-es pályán lévő magyar kajak a többivel együtt indul el.

A fiúk jól elkapják a rajtot. Rövid idő csak, míg az összes kajak fej-fej mellett halad. Először az 1-es és a 8-as kajak marad le, majd hamarosan a 9-es is. A 2-es, 4-es, 5-ös, 6-os hajó van legelőrébb.

Mátyásnak már kezd fájni a válla. Fogait összeszorítja, de nem lassít tempóján. Joda szeméből olyan figyelem sugárzik, mint azelőtt soha.

Elérték a táv felét. A már említett három csónak messze lemaradva, a 3-as, 4-es és 7-es pályán lévők hátrébb szorultak. Az 5-ös és 2-es kajak egymás mellett, a 6-os elől jár egy fél hajóhosszal. Mezei azt képzeli, hogy a karja eggyé nő az evezővel. András arcán látszódik először a kétségbeesés, amikor a másik pályákra pillant.

Közel a cél. A 6-os előnye tovább nőtt. Mögötte egy teljes hajóhosszal a 2-es és az 5-ös kajak.

Sanyi eddig egy helyben toporzékol. Most sóhajt egyet. Leül.

Nyerni már nincs esélyük. De másodikak még lehetnek.

Mátyás utolsó erőfeszítéseivel evez még. Joda már nagyon kifáradt. Szemeit összeszorítva hajt tovább ugyan abban a tempóban. Mezei minden erejét felőrli. András akarna még emelni a csapásszámon, de érzi, hogy csapattársai nem bírják.

Sanyi lélegzetvisszafojtva figyeli az 5-ös és 2-es kajak párharcát. Pár méterrel a célvonal előtt András egy ordítással húz még egy nagyot az evezőjével.

A 6-os kajak az első, ez nem kérdés.

Az 5-ös a második. A magyar kajak harmadiknak ér be a célba.

A fiúk abbahagyják az evezést. Mátyás a vállát markolja, de a fájdalommal mit sem törődve edzője arcát keresi. Az leesett állal néz vissza rá. András és Joda kifejezéstelenül nézik az eredményjelző táblát. Mezei becsukja a szemét, kezeit belelógatja a vízbe. Hagyja, hogy a sodrás még előre vigye őket.

András lassan leveszi a tekintetét a tábláról, és a másik két nyertes kajakban ülő boldog embereket nézi. Mezei kinyitja a szemét. Hátrafordul, és kezét a mögötte ülő Joda vállára teszi. Joda összerezzen. Mezei elmosolyodik. Joda is ezt teszi. Hátranéznek. Ekkor már Mátyás arca is teljesen nyugodt. András amikor érzi, hogy mindenki őt figyeli, leveszi a tekintetét a többi kajakról. Pár másodpercig semleges arccal nézi csapattársait. Sanyi lassan pislog egyet.

A négy fiú egyszerre ordítja el magát. Már Sanyi is mosolyog. A fiúk ordítását felváltja nevetésük. Örömmámorban ugranak bele a vízbe. A mellettük lebegő kajakosok furcsán néznek rájuk, de ez őket a legkevésbé sem érdekli. Az edző azzal sem törődik, hogy a cipőjét levegye, ő is beugrik a fiúk mellé a vízbe.

      

Évek múltán Mátyás, Mezei, András, Joda és Sanyi lakásának a falát is ugyan az a kép díszíti, amin a vízben ordítva, nevetve ölelkeznek.

Oszdd meg: