Címtelenül
Simogasd a reggelt egyetlen gondolattal,
Örülj neki, hogy megérkezett,
Pilláid mögül, a nappal,
Válts csábos tekintetet.
...
Mosd meg arcod-békéd patakjában,
Öltsd magadra fényből szőtt ruhád,
Lábaidra könnyed léptet húzzál,
Nyomaid után ne jajgasson a világ.
Egyik kezed mindig nyitva legyen,
Így fogadjon minden feléd érkezőt,
A másikkal láthatatlanul, szerényen
Vigasztald meg a könnyezőt.
Fesd meg!
Fesd meg ecsettel a
földet,
óvatosan a fák törékeny
ágait,
az óceánok igéző kékje
alá
a mélység rejtélyes
különlegességeit.
Fesd meg ecsettel a
napot,
felhők mögül nyújtózzon
csillogón,
a szivárvány színeit
könnyed vonásokkal,
mint hídnak pihentesd
lábit két hegyormon.
Fesd meg ecsettel az
erdőt,
sűrűségében ritka,rejtőzködő vadjait,
bozótok és lombok
zöldje fölé
az égnek változó
arcait.
Fesd meg ecsettel a
holdat,
elgondolkodtató eget a
csillagok köré,
nemes céltól vezérelve
fess mindent örök
életűvé.
Tűzszekerek
Képtelen
vagyok annyit nyújtani,
mint
amennyit el tudnának tőlem várni,
Az én időm
is egy,
egyetlen
egy életre szól,
S közben
önmagammal...
és másokkal
alkudozom.
Semmim,
amim van,
rímek,...vagy
csak szavak,
Némán
vajúdva
világra
hozom gondolataimat,
Fáj,hogy
oly bölcs
soha nem
lehetek,
Bárkiben
képes legyek
megállítani
a tűzszekereket.
Hatalmam
nincs,talán még
önmagam
felett sem,
Időm reám
láncolta
sorsom-márvány
keresztem,
Lenge
öltözékem
emberi
mivoltom,
Hajlékom a
föld,
Bölcsőm a
sírom.
Bár
megállíthatnám
a robogó
tűzszekereket,
Még mielőtt
mindent
felégetnének,...
Szeretném,ám
a világnak
én is csak
egy alkotó eleme vagyok,
Valamelyik
tűzszekéren
én is ott
vagyok.
Ha
tehetném,egész lényemet
milliárd
darabra zúznám szét,
A
tűzszekerek elé gördülve
megállíthatnám
az összes kerekét.
Megjegyzés küldése