Éva és Péter házassága olyan volt, mint a vizeken haladó hajó. Ugyanis teltek, múltak a napok, évek és már a hetedik évét kezdték a házasságuknak, de mint a hajó oldalát a víz, az Ő házasságukat is érték hullámok és sok, sok hullám. Nyugodt és kiegyensúlyozott kapcsolatról nem lehetett beszélni velük kapcsolatban. Igaz voltak hetek mikor napként ragyogott a boldogságuk, de az oly ritka volt. Péter mindig szerette megmondani, hogy mi hogyan legyen és ellenvetést nem igazán tűrt. Főleg akkor nem, ha egy, két pohárkával felhörpintett. Éva szerelmük első hónapjaiban, éveiben elnézte ezt, de miután csillapodott a szerelem érzése akkor Éva is szerette volna érvényesíteni ötleteit. Ő is szerette volna, ha az elképzelése szerint alakulnak a dolgok. Hiába való fáradozás volt, mert Pétert ez még keményebbé tette és még határozottabban kitartott amellett, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogyan Ő, akarja. Mások már rég elváltak volna, de Ők kitartottak egymás mellett. Miben reménykedtek és miért volt ez jó nekik? Ezt csak Ők tudják. Nagy valószínűség szerint Péternek az volt a jó, hogy odahaza eljátszhatta a császárt, mert a hétköznapokban igen csak meghúzta magát és gyakran mondogatta: Igen főnök. Kénytelen volt ezt mondani, ha a munkáját meg akarta tartani. Éva pedig valószínűleg abban reménykedett, hogy egyszer minden megváltozik és jóra fordulnak a dolgok. Lelke mélyén hitt abban, hogy egy kis hangulatos, romantikus este Pétert is meglágyítja, még akkor is, ha tudta párja nem igazán lelkesedik az ilyen romantikus valamikért. Éva nagy elhatározásra jutott és hitt a csodában. Valentin nap közeledett és elhatározta gyertyát gyújt majd és finom vacsorát főz. Gondolt arra is, hogy valami újat alkot arra az estére. Rakott zöldséget készített. Akart pezsgőt is venni, de tudta Péter nem szereti. Így egy üveg vörösbort készített az asztalra. Na és a nagy piros szív is ott díszelgett az aprócska asztalon. Így várta Pétert, aki már három felest bedobott mielőtt hazaért és morgott rendesen, mert nagyon idegesítette az a sok csókolózó fiatal, a sok piros szív, és a virágárusok, kik arany árban kínálták a rózsát. Rabló banda szólt néhányuknak, mert nem is Ő lett volna, ha szó nélkül ment volna tovább. Sok idióta férfi mennyi pénzt elkölt ilyen marhaságokra, dörmögött magában miközben teste jobbra, balra dőlt, mint aki egy imbolygó hajón utazik.
Éva izgatottá vált mikor meghallotta a zárban a kulcs hangját. Gyorsan felugrott a kanapéról és Péter felé szaladt. A nyakába ugrott és csókolni szerette volna, de Péter eltolta magától.
– Mi a fene történt veled? Nem szoktál Te így a nyakamba ugrani. Szeretnél valamit? Előre szólok, hogy mondjál le róla, mert nincs pénzünk semmire.
– Nem akarok semmit venni.
– Akkor mi a fene van veled és mi ez a sok festék az arcodon? Fodrásznál is voltál? Új pasid van? Megcsaltál?
– Nem csaltalak meg. Tetszeni akartam neked.
– Nekem tetszeni? Így nem tetszel! Olyan, vagy mint egy ócska ribanc. gyorsan mosd le magadról azt a sok festéket! Kezdesz ribanc lenni. Már csak a vörös körmök hiányoznak.
Éva nyelte a könnyeit, de azt akarta jól érjen véget az este, ezért mosolyt erőltetett az arcára és így szólt:
– Ünnepi vacsorával vártalak
– Milyen ünnep van?
– Valentin nap.
– Ne kezd már Te is, mert hánynom kell ettől az egésztől. Inkább vacsorázzunk!- és elindult az asztal felé. Meglátta a szívet és szikrákat szórt szeme, de nem szólt semmit csak darabokra tépte, majd leült.
– Hozhatod a vacsorát!
Éva az asztalra tette a jénai tálat és jó étvágyat kívánt, miközben bort öntött a poharakba.
– Ne a bort töltögesd! Azt majd elintézem én. Szedjél inkább, vagy már ahhoz is lusta vagy? Nem szeretném, ha innál, mert nem nőnek való.
Éva szedett a férjének, majd a saját tányérjára is tett egy kis adagot. Péter gyorsan emelte szájához a falatot. Valószínűleg az ital már kívánta a szilárd táplálékot. Éppen csak megforgatta szájában a falatot és már ki is köpte.
– Mi a szar ez? Nem tudsz normális kaját csinálni?
– Gondoltam..
Péter felugrott és éktelenül kiabálni kezdett.
– Nekem azt főzd, amit szeretek és ezzel a szívekkel meg romantikus baromságokkal ne fárassz még egyszer.
Éva nem szólt semmit, de Péter olyan volt, mint akinek válaszoltak volna.
– Ne feleselj nekem! Akkor beszélj, ha kérdeznek. Ünnepet akartál? Adok Én neked olyan ünnepet, hogy megemlegeted! – és már le is kevert Évának két akkora pofont, hogy az megszédült. Majd a fürdőszoba felé indult, de mint aki elfelejtett valamit visszafordult és Éva nyakának ugrott és szorongatni kezdte, miközben ismételgette-mondtam már, hogy hallgass! Majd még két óriási pofont adott a rémült asszonynak. Na, ez a Te ajándékod mondta, és mint aki jól végezte dolgát aludni tért.
Éva még órákig sírt, mert azon az estén a hajó sziklának ütközött és Ő testi, lelki sebet kapott és már nem is az elsőt. Ismerte már a forgatókönyvet. Arca vörösen izzik még egy napig és hetekig hordozza az ütés nyomait. Következik majd egy hét némaság, mert addig nem szólnak egymáshoz. A csendet Péter fogja megtörni egyik este azzal, hogy asszony gyere, kötelességed van, és ágyba viszi feleségét, és az élet megy tovább ismételve önmagát.
Hajóznak Ők addig, míg a hajó jéghegynek nem ütközik, mert kikötni egy kikötőben képtelenek. Inkább sodródnak tovább a jéghegy felé, ezer sziklának ütközve közben.
Megjegyzés küldése