Festő
voltál. Egy jelentéktelen, pénztelen művész, aki azért pingált, hogy majd hátra
hagyjon valami örökséget. De mint tudjuk, ez nem jött össze.
Nekem csak két nyamvadt dolog számított az
életemben: te és a cigi. Mindketten mérgezőek voltatok, de mégis,
a hiányod úgy járt át minden egyes alkalommal, mint a nikotin
a véremet. Terhes dolgok voltatok; öltök. Lassan, hangtalanul. Olyan
voltál, mint amikor egy függő akar leszokni . Eleinte lehetetlen. Kínzó. Van,
aki túléli és teljes életet él, míg mások, én, elbukik.
Éppen haza felé tartok a lakásodról.
Némán. Égő cigivel a kezemben .
Baktatok a kihalt utcán . Hányadik
kerületben lehetek ?
Mindig azt mondogattad, hogy a számból
kikerülő cigifüst miatt nem tudsz dolgozni . Olyan vagy, mint Thomas, a gőzmozdony
– korholtál, de jól esett . Úgy bántál velem ,mint egy gyermekkel. Néha napján
nevetve fenyegetőztél, hogy a rossz szokásom miatt fogsz velem egyszer szakítani.
Csak vigyorogta,, mert mint mondtam, hülye lenne az, aki engem elhagy, hiszen
a környéken messze én vagyok a legjobb fogás.
Elmentem a lakásodra, hogy elújságoljam,
szakítottam végleg a rossz szokásommal. Aztán megláttam, ahogy a szűk
erkélyeden bagózol, a pohár vörösbor a párkányon áll, a csípőd
körül más kezek fonódtak.
Így hát hazamentem, és örökre szakítottam
a rossz szokásommal.
Veled.
Megjegyzés küldése