Sarokból köszönő
Hommage á Petri György
Mit akarsz tőlem,
te bántóan szögletes boríték?
Egy cinikus
magasfeszültségkábel nyálazta fel a bélyegedet.
Kapcarongyban
jött fel a nap. Szomszédom lett egy pilótakeksz.
Ki viszi ki a
kukát, Ibolya néni? – kérdezte egy meccset néző csatornafedél.
Vesztett a fradi,
kiömlött a szotyi, bele az adásvezető ráncos nyakába.
Van Gogh
magvetője. Sarjad a “jó reggelt” a garatomban,
de kikököpöm egy
árnyikafűre.
Köszönöm, hogy
segített fiatalember! Rohadj meg, beszédhang!
Körömollóval
vágom ki magamat a ködből. Gurulósbőrönd a lelkem.
Egy taxit? Nekem,
akinek kutyaólfejű székláb a bánata?
Pattanás vagyok a
demokrácia fenekén.
Lekozmált
palacsintaerdőn szaladok végig, és meg sem állok
a gázóraleolvasó
vakolatporral eldugult szőrös orrlukáig.
Salsázó
rackajuhok iramodnak felém.
Te vagy az, IV.
Béla, ott a patikamérleg szöszmőjén?
Nem, én a soha
egyet nem értés bluesos csecsemőhangja vagyok.
Akkor koccintsunk
két ablakkerettel, és üvöltsük beléjük,
hogy a patyomkin
páncélos egy hajzselé.
Végül, csak egy
törlőkendő marad. Három szerda a világ, ötven kedd a halál.
Rágyújtok egy
barna csokornyakkendőre
és felolvasom
félhangosan a “lenni” szót.
Előd ügyvéd balladája
Hommage á Arany János
Előd ügyvéd,
sármos ügyvéd,
ágyba vitte szép
védencét,
szégyenfolt ez,
jaj a család,
Előd botját
csípje csalán!
Ó jurátus ne
ítélj!
Védence volt
sukár leány,
Kit nem érdekelt
áfahiány,
Boltocskáját úgy
vezette,
Blokkokat csak
legyintette.
Ó jurátus ne
ítélj!
El is kapták
ellenőrök,
Így kereste fel
Elődöt,
Rimánkodva sírta
neki,
Családját most
hogy eteti?
Ó jurátus ne
ítélj!
Vállalta az ügyet
Előd,
ettől nem
jövedelme nőtt,
Tetszett neki a
lány arca,
kegyeiért indult
harcra.
Ó jurátus ne
ítélj!
Pár éjszaka sem
múlt belé,
Előd a lányt
lefekteté,
De közel már a
tárgyalás,
Jaj hogy lesz
majd a számadás!
Ó jurátus ne
ítélj!
Bíróságon vár a
család,
a leányuk mért
volt csalárd?
Előd érvel, véd
és dacol,
De a bíró nem
vacakol...
Ó jurátus ne
ítélj!
Bíró-fülbe is
eljutott,
Előd milyet
hancúrozott,
Tetszett neki is
a leány,
Feloldódott így a
talány.
Ó jurátus ne
ítélj!
Bírónak van egy
kis telke,
Lánnyal máris
kész a terve...
Elődöt
elmarasztalta,
Lányt majd ő
megvigasztalja.
Ó jurátus ne
ítélj!
Család örül, a
lány szabad,
Előd búsan
hazaszalad,
Bíró boldog,
leány serény,
Valóság nem
leányregény!
Ó jurátus ne
ítélj!
Vágás után
Hommage á Pilinszky János
A disznótetem
mögött Oszi támolyog szótalan,
nincs semmije:
csak törkölye van.
Részegsége oly
iszonytató erővel hasítja ketté
a húsdaráló
asszonyok szögletes énekét,
hogy csak a juhok
rekedt tekintete értelmezheti újjá
a parázson
szenesedett áhitatot.
Ezért tanult a
disznó túrni,
ezért a keserű
péntekért;
a Gubacsiak toros
vacsorája
értelmezi újjá
tévelygő patanyomait.
Icuka berúgása
olyasféle kulcsot
ad a tor
újraírásához, amit Ernő
kései emésztése
sem alakíthat kapuvá.
Fetrengő
vendégsereg a kapualjban:
Dosztojevszkij
beköszön, leül, belekóstol a májasba
– pirkadati
koccintás a végtelenség epehólyagjaival.
Kisbolt, ünnep után
Hommage á Babits Mihály
Sudár polcai
kifosztattak s most sivár,
mint tatárjárás
után a szabolcsi vár.
Mily sivár, a
tátongó, a vak üres hűtő,
vadkanok által
tépett gímszarvasűnő.
A vén eladó rám
néz, bambul, majd kérdez,
kő-mélán
disznósajtra bök, hogy miért ez?
Ez kell? Ezt
vedd, ezt rágd, te jámbor,
s közben bús dalt
köhög fel a ventillátor.
Bespájzolt a
környék, mindent mi mozgott,
eltett, befőzött,
s nem hangzott fel Grüß Gott,
Megállj, te,
telizsebű jóllakott kis lakos,
zörög, zörög
szived mélyén már a három hatos.
Egy vacakzöld
penészfejű pálpusztai maradt,
jó sajt volt
egykoron, míg pék kézhez tapadt,
de már csak
göcsört, csalfa fogszú kaloda,
a közértes
rámvonyít: szemében rommá lett pagoda.
Megjegyzés küldése